Rio 2016 – Elutaztak a magyar kötöttfogású birkózók Brazíliába

A magyar kötöttfogású birkózók a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkárával és a válogatott vezetőedzőjével együtt utaztak el hétfőn Budapestről Rio de Janeiróba, a nyári olimpia helyszínére.

RTG_5538

A mob.hu beszámolója szerint a birkózó küldöttséget Komáromi Tibor, a hazai szövetség szakmai alelnöke vezette. A Bácsi Péter, Kiss Balázs, Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor birkózónégyessel Sike András szövetségi kapitány és segítője, Takács Ferenc is elutazott.

A harmadik olimpiájára utazó Bácsi Péter bízik a gyors átállásban. „Hosszú utazás lesz, bízom benne, hogy sikerül hamar az átállás és majd a súlyomat hozni. A verseny vasárnap lesz, szeretném a legtöbbet magamból kihozni. Veszíteni nem szeretek, cálom, hogy minden meccsemet megnyerjem!”

Kiss Balázs először vesz rész ötkarikás játékokon. „Gyermekkorom óta várok erre, eddig háromszor nem sikerült kijutnom, most negyedszerre összejött. Egy karnyújtásnyira vagyok attól, hogy átlépjem Magyarország határát, majd részt vegyek az olimpián. Azt akarom, ha hazajövök, büszke legyek a teljesítményemre, arra, amit az elmúlt 24 évben beletettem ebbe a sportágba! Ebben az időszakban, úgy gondolom, ami el lehetett sajátítani az megtettem. Bízom benne, hogy az összes képességem, ami eddig sikerre vezetett, az most is segíteni fog. Azt kívánom magamtól, hogy ami bennem van, az száz százalékik ki tudjon jönni, az vezessen eredményre, és akkor én teljesen boldog leszek…”


Szintén hétfőn utazik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviseletében a főtitkár Schmidt Gábor és a vezetőedző Storcz Botond is, akik az augusztus 10-én, a Syma csarnok elől hajnali négy órakor induló kajak-kenu válogatottnak készítik elő Rióban a terepet. Az olimpia második hetében versenyző kajak-kenusok több csoportban mennek Rióba, első részük utazik szerdán.

Szintén a hajnali géppel repült Rióba Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára, valamint Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője.

MTI / Fotó: mob.hu / Róth Tamás

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .