Rio 2016 – Hidvégi a riói menetrendet tesztelte az elutazás előtt

A csütörtöki elutazás előtti napokban a riói időbeosztásnak megfelelően edzett a tornász Hidvégi Vid, hogy ezzel is minél jobban felkészüljön az olimpiára.

hidvegi_vid    A legutóbbi játékokon, Londonban lólengésben nyolcadik helyezett tornász – a hazai szövetség közleménye szerint – az utóbbi időszakban már csak este tréningezett – mivel augusztus 6-án magyar idő szerint ebben az időszakban kerül sor selejtezőjére -, és még szerdán is modellezte az olimpiai menetet.
Az ő csoportja gyűrűn kezd majd, ami azt jelenti, hogy Hidvégi fél órát melegíthet a talajhoz való bevonulásig. A talajgyakorlatok alatt fél óra ülés következik a számára, majd következik a lólengés, amelynél négy fogása lehet a gyakorlata előtt. Ezt a menetet edzőjével, Laufer Bélával már több alkalommal végigvették, és – amint az a szövetség beszámolójából kiderül – a 6,6-os kiinduló pontszámú gyakorlatot mindig hibátlanul adta elő.
Hidvégi a tervek szerint ezzel lép a szerhez a selejtezőben, s edzőjével úgy kalkulálnak, hogy ha hibátlanul mutatja be, döntőbe kerülhet, ott pedig már az új, 6,8-as kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatja be. Az elmúlt két hétben sokat javult a kondíciója, így már ezt, az áprilisi tesztverseny után kialakított gyakorlatot is hibátlanul végig tudja csinálni.
“Nagyon várom, hogy bemutatkozhassak az olimpián, mert készen állok, jó formában érzem magam” – mondta a világbajnoki negyedik helyezetett. “A csarnokot, a szert ismerem a tesztversenyről, ez is egyfajta segítség, és azt is tudom magamról, hogy az akklimatizálódás sem jelent problémát.”
Hozzátette: szokása szerint nem latolgatja az esélyeket, de az ellenfeleket azért figyelte az elmúlt időszakban, így képben van.
“Magammal szemben az az elvárásom, hogy téthelyzetben is úgy tudjam bemutatni a gyakorlatot, ahogy az edzéseken, mert akkor minden rendben lesz.”
Hidvégi csak lólengésben szerepel a játékokon, míg a vele együtt csütörtökön útra kelt másik magyar tornász, Kovács Zsófia mindegyik szeren.

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .