Rio 2016 olimpiai kvóta: Jelenleg 153 a magyar indulók száma

Az ökölvívó Bacskai Balázs csütörtökön kvótát szerzett a 69 kilogrammosok mezőnyében, a műugró Kormos Villő pedig a szabad kvóták egyikét kapta meg, így a jelenlegi állás szerint 153 magyar sportoló indulhat a riói olimpián.

Nehéz és nehezebb csoportok – Vélemények a sorsolás után

Kvótát ennél nyolccal többen, 161-an gyűjtöttek, de több sportágban és versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra.
A 28 éves Bacskai az amatőr bokszolók utolsó, bakui kvalifikációs versenyén szerezte meg a riói helyet, miután a csütörtök esti negyeddöntős sikerével bejutott az elődöntőbe, így a kategóriájában elérhető öt kvóta egyikét ő kapja.
Jelen állás szerint két magyar öklöző lesz ott Rióban, miután a 2010-ben Európa-bajnok Bacskait megelőzően, még az áprilisban rendezett európai kvalifikációs versenyen a 75 kilogrammos Harcsa Zoltán vívta ki az olimpiai szereplés jogát.
Kormos toronyugrásban a februári, riói világkupán nem került a 18 közé – a 21. helyen végzett -, ám első számú tartaléknak számított, s a szinkronban és egyéniben is kvalifikáló országok által június közepéig visszaadott kvóták egyikét most megkapta. Ezzel ő lesz az egyedüli magyar műugró Brazíliában.
Pénteken Varga Ádám és Kiss Balázs válogatós párharcán eldőlt, hogy a kötöttfogású birkózók 98 kilogrammos súlycsoportjában Kiss képviseli a magyar színeket Rióban, ahol összesen nyolc magyar birkózó lép majd szőnyegre.

 Magyar indulók/kvótások és olimpiai szintesek (153/161 fő):
———————————————————–
ASZTALITENISZ (3)
Lovas Petra
Póta Georgina
Pattantyús Ádám

ATLÉTIKA (19+2)
Baji Balázs (110 m gát)
Csere Gáspár (maratoni futás)
Erdélyi Zsófia (maratoni futás)
Helebrandt Máté (20 km-es gyaloglás)
Józsa Gábor (maratoni futás)
Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás)
Kővágó Zoltán (diszkoszvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás)
Márton Anita (súlylökés)
Papp Krisztina (maratoni futás)
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás)
Récsei Rita (20 km-es gyaloglás)
Srp Miklós (50 km-es gyaloglás)
Szabó Barbara (magasugrás)
Szabó Tünde (maratoni futás)
Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)
Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás)
szintes, de jelen állás szerint létszám feletti:
Gyurkó Fanni (maratoni futás)
Staicu Simona (maratoni futás)
Női maratonban Erdélyi, Papp és Szabó tekinthető olimpiai indulónak, Staicu az első-, Gyurkó a második számú tartalék.

BIRKÓZÁS (8)
Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg)
Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg)
Németh Zsanett (75 kg)
Sastin Marianna (63 kg)
Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg)
Veréb István (szabadfogás, 86 kg)

CSELGÁNCS (8)
Bor Barna (+100 kg)
Cirjenics Miklós (100 kg)
Csernoviczki Éva (48 kg)
Csoknyai László (81 kg)
Joó Abigél (78 kg)
Karakas Hedvig (57 kg)
Tóth Krisztián (90 kg)
Ungvári Miklós (73 kg)

EVEZÉS (3)
Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár)
Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)

HEGYIKERÉKPÁR (1)
Parti András

KAJAK-KENU (17)
17 kvótás (8 férfi kajakos, 5 női kajakos, 4 férfi kenus)

MŰUGRÁS (1)
Kormos Villő (toronyugrás)

ÖKÖLVÍVÁS (2)
Bacskai Balázs (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4+1)
Marosi Ádám
Demeter Bence
Kovács Sarolta
Földházi Zsófia
tartalék:
Kasza Róbert
Kvótát szerzett Kasza Róbert is, de a szövetség döntése értelmében ő a tartalék. Egy országból nemenként két versenyző indítható.

SPORTLÖVÉSZET (8)
Csonka Zsófia (pisztoly)
Egri Viktória (pisztoly)
Miskolczi Julianna (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)
Szabián Norbert (puska)
Tátrai Miklós (pisztoly)
Tobai-Sike Renáta (pisztoly)

SÚLYEMELÉS (1)
egy férfi versenyző

TENISZ (1)
Babos Tímea

TOLLASLABDA (1)
Sárosi Laura

TORNA (2+2)
Hidvégi Vid
Kovács Zsófia
Áprilisban Kardos Botond és Makra Noémi is kvótát szerzett, ám a szabályok szerint nemenként csak egy magyar indulhat Rióban, a magyar szövetség pedig Hidvégi és Kovács szerepelése mellett döntött.

TRIATLON (4)
Ifj. Faldum Gábor
Tóth Tamás
Kovács Zsófia
Vanek Margit

ÚSZÁS (29+3)
A szintet teljesített úszók:
Balog Gábor – 100-200 m hát
Bernek Péter – 200-400-1500 m gyors (400 m vegyes)
Bohus Richárd – 100 m gyors
Burián Kata – 200 m hát
Cseh László – 100-200 m pillangó (200 m vegyes)
Földházi Dávid – 200 m hát
Gyurta Dániel – 100-200 m mellúszás
Gyurta Gergely     – 1500 m gyors, 400 m vegyes
Hosszú Katinka    – 100-200-400-800 m gyors, 100-200 m hát, 200 m pillangó, 200-400 m vegyes
Jakabos Zsuzsanna – 200-400 m vegyes, 200 m pillangó (200 m gyors)
Kapás Boglárka – 200-400-800 m gyors (200 m pillangó)
Kenderesi Tamás – 200 m pillangó
Késely Ajna – 200-400 m gyors
Kis Gergő    – 400 m gyors
Kozma Dominik – 200 m gyors
Papp Márk – 10 km (4×200 m)
Rasovszky Kristóf – 1500 m gyors
Risztov Éva –    10 km, 800 m gyors
Sebestyén Dalma – 200 m mell (200m vegyes)
Szilágyi Liliána – 100-200 m pillangó
Takács Krisztián – 50 m gyors
Verrasztó Dávid – 400 m vegyes
Verrasztó Evelyn – 200 m gyors, 200-400 m vegyes
Juhász Adél – 800 m gyors
Zámbó Balázs – 200 m hát
Váltóban indíthatók:
Telegdy Ádám – 4×100 m, 4×200 m
Mészáros Márk – 4×100 m, 4×200 m
Holoda Péter – 4×100 m
Király Bence – 4×200 m
Megúszták az A szintet, de van két jobb A szintes
Biczó Bence –    200 m pillangó (Cseh, Kenderesi)
Grátz Benjámin     – 400 m vegyes (Verrasztó D., Gyurta G.)
György Réka –    400 m vegyes (Hosszú, Jakabos, Kapás)

VITORLÁZÁS (5)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Cholnoky Sára (szörf)
Érdi Mária (Laser Radial)
Gádorfalvi Áron (szörf)
Vadnai Benjámin (Laser Standard)

VÍVÁS (10)
Boczkó Gábor (párbajtőr)
Decsi Tamás (kard)
Imre Géza (párbajtőr)
Knapek Edina (tőr)
Márton Anna (kard)
Mohamed Aida (tőr)
Rédli András (párbajtőr)
Szász Emese (párbajtőr)
Szilágyi Áron (kard)
– Somfai Péter (párbajtőrcsapat, tartalék)
A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol – akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság -, mivel a csapatversenybe két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben becserélhető a negyedik – egyébként tartalék – tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.

VÍZILABDA (26)
férfi válogatott
női válogatott


Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..