Rio 2016 – Storcz öt éremnek, közte több mint egy aranynak örülne

Öt érem megszerzésével lenne elégedett Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője a riói olimpián.

storcz_botond

“Örülnék annak, ha öt érmet elhoznánk és abban lenne egynél több arany. Szerintem ez van a legközelebb a valósághoz” – mondta az MTI-nek Storcz Botond, aki hozzátette, egészséges feszült légkör uralkodik most a válogatottnál, de erre szükség is van, hiszen e nélkül senki sem tudná kihozni magából a maximumot.
A szakember a csapat csütörtöki, szolnoki sajtónapján megjegyezte, Rióban nem lesz sok idejük a versenyzőknek a ráhangolódásra, mindenki öt nappal az első futama előtt érkezik Brazíliába.
“Ennyi idő elég az átállásra és arra, hogy a versenyző elvégezze a még szükséges edzéseket” – tette hozzá.
A legkomolyabb éremesélyekkel a női kajakosok utaznak, már csak azért is, mert Kozák Danuta egyesben, illetve négyesben is címvédőként, valamint Szabó Gabriellával párosban világbajnokként áll majd rajthoz.
“Nem akarok szerénykedni, két aranyért megyünk” – jelentette ki Szabó Gabriella, aki a szolnoki edzőtáborban párospartnerét is képviselte, hiszen Kozák csak az olimpiát követően áll majd a média rendelkezésére. “Danuta ilyen karakter. Húsz éve ismerem, meg kell neki adni a szabadságot, hiszen ő nemcsak magáért, hanem hármunkért is felel. Bármilyen kívánsága van, ami a nyugalmát biztosítja, meg kell érteni. Én különösképpen tudom, mennyit számít ez neki” – mondta Szabó.
Az olimpiai bajnok kajakos elmondta, egyesben minden nap egymás ellen készül a kvartett – Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával kiegészülve -, ezen kívül van egy közös négyes gyakorlásuk is.
“Az utolsó napokig próbáljuk majd kihúzni a kemény munkát, mert a helyszínen már nem nagyon lesz lehetőség a gyakorlásra” – tette hozzá Szabó.
A negyedik női számban, K-1 200 méteren a háromszoros olimpiai bajnok, négy éve ugyanezen a távon bronzérmes Douchev-Janics Natasa képviseli a magyar színeket.
“Másfél évvel ezelőtt kiszolgáltatott helyzetben feküdtem egy ágyon, hatalmas dolognak tartom, hogy ott leszek az olimpián. Szeretnék egy nagyon jót versenyezni. Az a minimum, hogy bekerüljek a döntőbe, ott pedig már bárki nyerhet, akár én is” – mondta a 34 éves, ötödik olimpiájára készülő klasszis, akit másfél éve gerincsérvvel műtöttek.
A férfiaknál a kenus Vasbányai Henrik egyesben és Mike Róberttel párosban is az éremesélyesek közé tartozik.
“Kicsit most holtponton vagyok, de egyben nagyon motivált is. Azért már a centit is vágom, hiszen rengeteg a munka, folyamatosan meg kell felelni” – mondta Vasbányai. Hozzátette, esélyeiket ugyan papíron növelte párosban, hogy doppingvétség miatt a nagy riválisok közül az orosz, a fehérorosz és a román egység is kikerült a mezőnyből, ugyanakkor a helyükre belépő német és a moldovai duó is komoly erőt képvisel. Vasbányai Henrik kiemelte, egyesben előnyt jelenthet számára, hogy a riválisok főként csak azt tudják majd róla, hogy ő volt az, aki itthon legyőzte a 2008-as pekingi olimpia bajnokát, Vajda Attilát.
A férfi kajakosoknál a legnehezebb dolga talán annak a Hufnágel Tibornak van, akinek Dombvári Bence doppingügyét követően új párral, Ceiner Benjáminnal és egy megváltozott négyes vezérevezőseként kellett folytatnia felkészülését.
“Nagy feladatokat kaptam, remélem, meg tudom oldani ezeket. Egyelőre a döntőt céloztuk meg, ott viszont bármi megtörténhet” – mondta Hufnágel, aki megjegyezte, vezérevezősként a mögötte ülők érzéseire kell figyelnie, ami a négyes esetében még nehezebb, mint párosban, de úgy érzi, rövid idő alatt is sikerült összeszoknia az egységeknek.
Hufnágel korábbi páros és négyespartnere ügyével kapcsolatban is megszólalt:
“Tíz éve ismerem, másfél évig együtt laktunk, együtt készültünk az olimpiára. Nagyon megviselt a dolog, hiszen nemcsak egy versenytársat veszítettem, hanem egy barátról van szó”.
Szerinte még az is elképzelhető, amit Dombvári állít, hogy valakinek a közreműködésével, külső hatásra lett pozitív a doppingmintája: “Bármit el tudok képzelni, ez az olimpia meghülyíti az embereket…”.
Horváth Bence egyesben, párosban pedig Szomolányi Mátéval kiegészülve képviseli a magyar színeket 200 méteren. A duó június végén a moszkvai Európa-bajnokságon első felnőtt érmét megszerezve lett második.
“Fejben már kicsit fáradunk, de a testünk még bírja. Két hét kőkemény munka vár még ránk, gyakorlatilag már a versenyprogramunkat szimuláljuk. Egyesben ugyanúgy ott van velem Máté, egymás ellen megyünk, hála istennek, kikapott” – mondta Horváth Bence.
Szomolányi Máté megjegyezte, hatalmas dolognak tartaná, ha Rióból is éremmel térnének haza. Szerinte a felkészülésben nincs komoly különbség, ugyanakkor amikor már “nagyon fáj”, akkor azért segít átlendülni nekik a holtponton az olimpia gondolata.
A magyar kajak-kenu válogatott legfiatalabb tagja a mindössze 19 éves Kopasz Bálint, aki Dombvári Bence helyett lesz a K-1 1000 méter indulója.
“Nagyon ritka, hogy valaki 19 évesen kijut az olimpiára, de én nem izgulok. Ugyanúgy készülök, mint eddig. Szeretnék majd mindenképpen a döntőben szerepelni” – mondta hozzátéve, hogy az “eredeti” tervek között a 2020-as tokiói olimpia szerepelt, ahol viszont már az éremszerzés lesz a célja.
A magyar válogatott versenyhajói már úton vannak, ez azonban semmilyen fennakadást nem okoz a felkészülésben, ugyanis mindenki a sajátjának megfelelő hajóval folytatja itthon is az edzéseket.
A riói olimpiai kajak-kenu versenyeit augusztus 15. és 20. között rendezik.

MTI /fotó: Népszava

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .