Rio 2016 – Sztyepanova nem fellebbez a CAS-nál

Az orosz Julija Sztyepanova nem fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése ellen, amely szerint nem indulhat a Rio de Janeiró-i olimpián.

yulliya-stepanova-yuliya-russia-rusanova_3493236    “Csalódott vagyok és hatalmas a szomorúság bennem amiatt, hogy nem vehetek részt a játékokon” – olvasható a 31 éves atléta és férje, Vitalij közleményében. Utóbbi 2014-ben az ARD német közszolgálati televíziónak nyilatkozott az Oroszországban zajló szervezett doppingolásról.
A NOB két hete döntött úgy, hogy az atléta – szolgálatai ellenére – nem felel meg az etikai követelményeknek, mivel volt már korábban doppingesete, így semleges résztvevőként sem indulhat az olimpián, ugyanakkor meghívta a házaspárt az ötkarikás játékokra, nézőként. Ezt ők nem sokkal később visszautasították és a döntés felülvizsgálatát kérték.
A CAS csütörtöki döntése lehetőséget teremthetett volna Sztyepanovának is a fellebbezésre, ugyanis a lausanne-i székhelyű szervezet hatályon kívül helyezte a NOB azon határozatát, hogy kizárja azokat az orosz sportolókat is a riói olimpiáról, akiknek volt már doppingvétségük, de lejárt az eltiltásuk. Több sportoló élt is a lehetőséggel és a CAS-hoz fordult, hogy ezek után engedélyezze az indulásukat.
“Meggyőződésünk, hogy az egész eljárás rossz üzenetet hordoz. Ez azt jelenti, hogy az olimpiai eszme valójában csak papíron létezik. Éppen emiatt nem adunk be fellebbezést a CAS-hoz. Miközben Oroszország több száz sportolót küldhet a riói játékokra, Julija kérelmét elutasították” – írta a házaspár, amely leszögezte, szeretné magát tisztázni, de nem a bíróságon kíván harcolni.
“Soha nem gondolt arra, hogy pert indítson” – mondta a 800 méteres futó svájci menedzsere, Patrick Magyar.
Sztyepanovát – aki márciusban közölte, hogy nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián – 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, mivel a doppingellenőrzésnél a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak. Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedettpályás Eb-n szerzett második helyét is.
Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt és 2014-ben nyilatkozott a német tévéstábnak az Oroszországban, valamint az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásról. Ezt követően Sztyepanovék kisfiukkal 2014 decemberében Németországba költöztek, majd tavaly novemberben Kanadában kértek menekültstátust.
A doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Akkor még úgy hírlett, hogy Sztyepanova – aki külön engedéllyel elindult a hónap elején az amszterdami Eb-n – semlegesként rajthoz állhat Rióban.

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .