Rio 2016 – Tiltott szer miatt változás a férfi kajakos csapatban

Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében.

Canoe-logo-MKKSZ-1280x485Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében – közölte a szövetség hírlevélben, amely szerint a versenyzők névsorát Csabai Edvin szakmai igazgató javaslata alapján kiegészítik Molnár Péter és Tótka Sándor versenyzőkkel.

A hétfő késő esti tájékoztatás szerint a MACS jelzése alapján két válogatott versenyző produkált három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.
A versenyzők nevét nem közölték.
A hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) referencia laboratóriumába, Londonba.
A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt – közölték. A versenyzők ellen a MACS nem indított eljárást.
A hírlevélben kifejtik: a MACS jelzése alapján az MKKSZ elnöksége úgy döntött, hogy precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük és kikerülnek az olimpiai csapatból.

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..