Rio 2016 – Vadnai Benjámin kilencedik hellyel kezdett

Vadnai Benjámin érte el a legjobb eredményt a magyarok közül az olimpiai vitorlásversenyek első, hétfői napján.

vadnai5

A korosztályos világ- és Európa-bajnok az első futamban az előkelő kilencedik helyen ért célba a Laser Standard hajóosztály 46 fős mezőnyében. A folytatás már kevésbé sikeredett jóra, csak 44. lett, ezzel a 27. helyen áll.
A 18 éves Érdi Mária Laser Radialban 21. hellyel kezdett, majd 23. volt, jelenleg pedig a 24. helyen található.
A hatodik olimpiáján induló szörfös Gádorfalvi Áron az első futamban a 30., a másodikban a 28., a harmadikban a 29. helyen végzett, összesítésben pedig a harmincadik. A nők hasonló számában  az ötkarikás újonc Cholnoky Sára némileg jobban szerepelt 22., majd 14., aztán 21. lett, s a 20. helyről várhatja a folytatást.
A vitorlásversenyek kedden folytatódnak ennek a négy hajóosztálynak a küzdelmeivel, valamint vízre szállnak a finndingisek is, így az Eb-ezüstérmes Berecz Zsombor.

 

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .