​200 nap múlva megkezdődik a TAFISA Világkongresszus Budapesten

A szabadidősport legjelentősebb nemzetközi szervezete, a TAFISA idén Budapesten tartja Világkongresszusát (a kongresszust két évente rendezik meg). Az eseményig 200 nap van hátra, a Magyar Szabadidősport Szövetség információi szerint folyamatosan érkeznek a regisztrációk a kongresszusra Füleky András, a szervező bizottság operatív vezetője pedig a hétvégén Isztambulban a TAFISA-board tagjaival egyeztet.

Október 14. és 18. között a szabadidősport egyik legrangosabb nemzetközi eseményének ad otthont Budapest. A Pesti Vigadóban rendezik meg ugyanis a TAFISA 2015-ös Világkongresszusát, amelytől a nemzetközi szervezet és a Magyar Szabadidősport Szövetség is sokat vár.

A kongresszus a tervek szerint több kérdést is taglal majd öt témakörben, ezek többek között az egyes nagy világversenyek, sportrendezvények utáni sportlétesítmények kihasználtsága, a családok szerepe a szabadidősportban, a sportos örökség, azaz az életen át tartó rendszeres sport, a sporthagyományok, valamint a szabadidősportos rendezvények minőségbiztosítása szerepel.

Az előttünk álló hétvégén Isztambulban összeül a TAFISA-board, amelyre meghívást kapott Füleky András, a Világkongresszus Szervező Bizottságának operatív vezetője is. A sportdiplomata várhatóan a kongresszus programjáról egyeztet a board-tagokkal.

 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .