A sportág eddigi legnagyobb versenyére készülnek a kick-boxosok

Szeptember 15. és 23. között Jesolóban utánpótlás kick-box világbajnokság lesz. A sportág történetében először a tavalyi budapesti felnőtt vb-n fordult elő, hogy mind a hét szakág versenyeit egy helyen és időben bonyolítsák le. Most a fiatalok vb-jét is így rendezik, várhatóan 3-4 ezer nevezéssel. Válogatottjaink száz fő feletti létszámban versenyeznek Olaszországban, ahová különleges felkészülést maguk mögött tudva utaznak el.

 

Kick-boxban kétévente van utánpótlás vb, ahol kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15) és junior (16-18) korosztályokban avatnak bajnokokat. Ez a fiatalok legnagyobb világversenye, ráadásul az egyes versenyszámokban országonként ketten indulhatnak.

A Magyar Kick-box Szakszövetség fő célja minden tekintetben elősegíteni az utánpótláskorúak felkészülését. Az MKBSZ immár harmadik éve támogatja anyagilag a közös edzőtáborokat, mert tudják, hogy a feltörekvő nemzedék számára mennyire fontos ez a verseny – hangsúlyozta Király István, az európai és a magyar szövetség alelnöke.

Az elmúlt időszakbeli sikerei és eredményei köteleztek arra, hogy a válogatottak ne csak „egyszerű” felkészülést végezzenek el – tette hozzá a szakember.

A formába hozás több helyszínen zajlott és zajlik: a pointfighting szakág legjobbjai Csongrádon készültek Király István és segítői, Jároszkievicz Krisztián, Debreczeni Dezső és Veres Richárd irányításával. A light-contact és kick-light szabályrendszerekben indulókat Dancsó Zoltán és Olasz Attila hozza formába a héten Vépen, és ott táboroznak a ringes szakágak érintettjei is Juhász Gábor és Katona Attila vezetésével. A formagyakorlatban indulókat Puravecz Péter készítette fel Gyomaendrődön.

Az edzőtáborokat a nagy létszámok miatt osztották több részre – magyarázta Király István. Elmondása szerint 120 fő körüli versenyzői küldöttség utazik majd Jesolóba.

„Nem kisebb a cél, mint hogy ott legyünk az éremtáblázaton az első háromban. Emellett szeretnénk bizonyos szakágakat meg is nyerni. A pointfightingban évek óta vezetjük a világranglistát, ebben mindenképpen a csúcson akarunk maradni. Egy biztos: idén sem fognak csalódni a magyar kick-boxosokban a hazai szurkolók, amit az is garantál, hogy ezek a srácok irtózatos munkát végeznek el. Többen a nyár közepe óta készülnek a vb-re, napi két-három edzésen vettek részt és fognak még egészen szeptember 15-ig.”

A 2017-es budapesti felnőtt vb volt az első összevont világbajnokság, ahol minden szakág egy helyen találkozott, és ugyanez igaz a szeptemberi korosztályos megmérettetésre.

„Az összes tatamis és ringes szakág ott lesz, így nyugodtan mondhatom, hogy a világ eddigi legnagyobb versenye lesz, 3000-3500 versenyző is jelen lehet Jesolóban. A WAKO 120 tagországából nyilván nem tud mindenki eljönni, de bízunk benne, hogy 80-90 ország részt vesz majd a világbajnokságon, ami szintén rekord lenne. Aki egy ilyen versenyen nyerni tud, az tényleg a világ legjobbja a maga kategóriájában.” – mondta Király István.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .