Bravúros 3-2-es győzelmet aratott a magyar Universiade jégkorong-válogatott

Az idei Téli Universiade nyitó napja előtti első csoportmérkőzésen a magyar egyetemi jégkorong válogatott bravúros 3-2-es győzelmet aratott a japán egyetemi csapat felett.

 

Az egyetemisták olimpiájának számító Téli Universiadén 1966 óta először szerepel magyar jégkorong válogatott. A jégkorongtornán tizenkét csapat vesz részt, ezeket két csoportba sorolták. A magyar egyetemisták az A-csoportba kerültek. Ellenfeleink sorrendben a következők: Japán, Egyesült Államok, Csehország, Oroszország, Szlovákia. Mindenki játszik mindenkivel, ennek alapján kerül be az első két helyezett az elődöntőbe. 

Helyi idő szerint 12:30-kor rendezték meg a magyar-japán találkozót, amely végül 3-2-es magyar sikerrel zárult. Az első harmad 0-0-s döntetlent hozott, a második játékrészben 3-0-val ért véget, miután Könczei Áron az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) hallgatója kétszer, míg Lőczi Árpád (ELTE) egyszer talált be. A záró harmadban a japánok ugyan két gólt is lőttek, de egyetemistáink újra megerősödő védekezésével, 3-2-es magyar győzelemmel zárult az Universiade első magyar vonatkozású mérkőzése.

A japánok egyébként a tőlük megszokott stílusban játszottak: jól korcsolyázva, ám nem fizikális hokit nyújtva. A csapat edzője az az Okita Teruhiko, aki a decemberi, U20-as Divízió I/B vb-n szerepelt együttest is irányította. Vasárnap az amerikai válogatott lesz a következő ellenfél.

 

Nyilatkozatok:

Könczei Áron (ÁTE): „Fantasztikus érzés volt, az egész csapat nagyon jól küzdött. Szorossá tettük a végét, mert elhittük, hogy megvan a meccs, több lövést és teret hagytunk nekik. Kibírtuk a végéig, nagyot küzdöttünk és győztünk. Nagy megtiszteltetés, hogy a nyitóünnepségen én vihetem a zászlót, és én képviselhetem a magyar hokit és az országot.”

Lőczi Árpád (ELTE): „Nyerni mindig jó, de ilyen kemény munkával pedig különösen. Jól küzdöttünk, odatettük magunkat és magyaros módra nyertünk. Az elején kicsit izgultunk, hiszen sok néző volt, nagy hangulatot teremtettek, de utána ezt le tudtuk vetkőzni, és felszabadultan játszottunk. A sorunkban megvolt a kémia, hiszen a klubcsapatban is együtt szerepelünk, ez kellett a jó játékhoz.”

(Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .