Finnország 100 – Elstartolt a sportakció!

A Gellért-hegyen elstartolt a Finnország 100! A sportakcióval a résztvevők Finnország önállóvá válásának 100. évfordulóját ünneplik. A Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében zajló eseménysorozaton az indulók 100 kilométert teljesítenek. Fontos, hogy a távok leküzdéséhez semminemű motoros eszköz segítségét nem vehetik igénybe a résztvevők, azaz csak saját erőfeszítéssel teljesíthető a 100 kilométer. A sportakció fő támogatója  a Finn Nagykövetség

A budapesti Finn Nagykövetségen egy 4.6 kilométeres nordic walking túrával vette kezdetét az eseménysorozat, amelynek megnyitóján Petri Tuomi-Nikula, Magyarország finn nagykövete és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke mondott beszédet. A több mint száz résztvevő  finn nemzeti színekbe öltözött, és úgy teljesítette a 4.6 kilométert.

 

Az esemény után Czene Attila elmondta, bízik abban, hogy az előttünk álló időszakban minél többen felkeresik a www.finn100.masport.hu oldalt, ahol regisztrálhatnak az eseményre. „A Magyar Szabadidősport Szövetségnél minden olyan lehetőséget megragadunk, hogy az emberek figyelmét felhívjuk a rendszeres mozgás fontosságára. Ilyen rendezvényünk a „Finnország 100” is, remélhetőleg sokan vesznek részt sportakcióban” – mondta Czene Attila.

Az ünnepi év mottója „Yhdessä – Együtt” szellemében finnek és finnbarátok otthon és szerte a világon színes programokkal irányítják a figyelmet az elmúlt száz év vívmányaira.

Fotó: Kádár Adrián

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..