Gárdonyi Csilla harmadik egyéni bajnoki címe tájfutásban

A tavaszi idény törlése miatt rendkívül feszített lett a hazai tájékozódási futók őszi versenyszezonja. A tavaszról elhalasztott országos bajnokságok pótlására is most kerül sor, így számtalan alkalom nyílik a legjobbak részére, hogy összecsapjanak. A júniusról szeptember végére átkerült egyéni éjszakai ob-n, és az ezzel együtt megrendezett egyesületi váltó ob-n így is nagy létszámú, erős mezőny állt rajthoz.

Az alföldi Bodogláron került sor a kétfutamos versenyhétvégére. A sort az egyesületi váltó ob nyitotta, amely az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeinek az összecsapását jelentette, hiszen a váltókat egy-egy 14, 16, 18, illetve 20 év alatti, valamint egy felnőtt korosztályú versenyző alkotta. A férfiaknál a nagy esélyes Tabáni Spartacus nem hagyott kétséget a győztes kiléte felől. Noha az első két váltásnál még fej-fej mellett haladtak a címvédő Szegedi Vasutassal, a harmadikként futó Bujdosó Zoltán öt perccel leszakította üldözőjét. Az utolsó két futónál pedig tovább nőtt a különbség, így a budaiak nyolc és fél perc előnnyel hódították vissza a bajnoki aranyat a szegediektől.

A női mezőnyben a MOM-Hegyvidék sikeréhez sem férhetett kétség, ők ráadásul még hamarabb eldöntötték a bajnoki cím kérdését. Az első pillanattól kezdve az élen álltak, három váltás után pedig már negyedóra(!) volt az előnyük. Utolsó futóként a junior világbajnok Gárdonyi Csilla ráadásul megfutotta a felnőtt pálya magasan leggyorsabb idejét, így a budapesti váltó közel 20 perc előnnyel diadalmaskodott a Veszprémi Honvéd előtt.

Ezt követően került sor az egyéni éjszakai OB-ra, ahol a versenyzők egyéni indítással, fejlámpával világítva vágtak neki az alföldi homokbuckás terepnek. A férfiaknál az idén remek formában versenyző Bakó Áron (Tabáni Spartacus) immár második egyéni aranyérmét gyűjtötte be a légvonalban 13,2 km hosszú pályán, melyet bő 75 perc alatt teljesített. Szorosan alakult a verseny, egy órán keresztül a nagy rivális Baumholczer Máté (Pécsi VSK) állt szűk előnnyel az élen. A pálya végén azonban két, összesen körülbelül másfél perces tájékozódási hibát csinált, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel.

A női mezőnyben kétség sem férhetett Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) aranyérméhez. A még mindig csak junior korú klasszis hat perc előnnyel nyerte meg a 8,2 km hosszú pályát, az elejét leszámítva gyakorlatilag végig vezetve. Korábbi csapattársa, Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) ugyan megszoríthatta volna, ám a pálya felénél egy nagy tájékozódási hiba miatt elszálltak az esélyei az aranyéremre.

A tájékozódási futókra már csak egy egyéni országos bajnokság vár az idén: a hagyományosan legnagyobb presztízzsel bíró hosszútávú verseny. Erre október közepén kerül sor a Mecsekben. A rendező pécsiek válogatott klasszisa, Baumholczer Máté ezúttal biztosan nem fogja gyarapítani ob-aranyainak a számát, mivel ő fogja tervezni a versenypályát.

Egyesületi Váltó OB:

Női:

  1. MOM-Hegyvidék (Mikes Janka, Zempléni Lilla, Sárközy Rita, Kézdy Borbála, Gárdonyi Csilla) 123:29

  2. Veszprémi Honvéd +18:35

  3. Tabáni Spartacus +32:41

Férfi:

  1. Tabáni Spartacus (Csoboth Mihály, Csoboth Márton, Nagy Péter, Bujdosó Zoltán, Bakó Áron) 127:22

  2. Szegedi Vasutas +8:40

  3. Tipo TKE +14:06

Éjszakai OB:

Női felnőtt:

  1. Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) 54:14

  2. Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) +5:49

  3. Zsigmond Száva (Diósgyőri TC) +19:45

Férfi felnőtt:

  1. Bakó Áron (Tabáni Spartacus) 75:37

  2. Baumholczer Máté (Pécsi VSK) +0:50

  3. Ormay Mihály (Tabáni Spartacus) +5:48

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .