Gó – Magyar győzelem az U12-es Európa-bajnokságon

Sporttörténelmi győzelmet aratott Barcza Bende Prágában. A mindössze nyolc éves gó játékos megnyerte az Európa-bajnokságot az U12-eseknél, ezzel indulási jogot szerzett az ifjúsági világbajnokságra.

„Bende eredménye európai szinten egész rendkívülinek számít. Nyolc évesen lett ifjúsági Európa-bajnok U12 korosztályban, ezzel a valaha volt legfiatalabb és az első magyar aranyérmes ebben a kategóriában.” – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának Balogh Ákos, az újdonsült Eb-aranyérmes edzője.

„Hozzá kell tenni, hogy a kontinensbajnokságnak elég nagy múltja van, hiszen a versenyt 1996 óta rendezik meg. Úgy gondolom, hogy Bendének jó esélye van még ifiként Európa egyik legerősebb játékosává válnia, a mesteri címet akár egy éven belül megszerezheti.” – jegyezte meg a sportvezető.

Az Európa-bajnok szülei beszámoltak arról, hogy fiukról hamar kiderült a szellemi sportok iránti vonzódása. Viszonylag kiskorában kezdett érdeklődni a logika és a matematika iránt. Imádta a stratégiai játékokat, megismerkedett a sakkal, a dámával, és később elkezdett versenyezni. Balogh Ákos irányításával egyre jobban haladt a gó sportágban, mígnem – mindössze nyolc évesen – megnyerte a prágai Eb-t.

A jelen állás szerint a nyári ifjúsági világbajnokságot online rendezik meg, ahol Bende is indul majd.

A góról

A gó története Kínában kezdődött, kb. 4000 éve. A történészek és régészek ebben az egyben értenek egyet a gó eredetével kapcsolatban – olvasható a Magyar Gószövetség honlapján. A gó egyszerre nagyon egyszerű és nagyon bonyolult. A szabályokat egy négyéves gyerek is gond nélkül meg tudja érteni,  azonban a játék rendkívül összetett és mély, a variációk száma jóval több, mint az atomok száma az univerzumban. A számítógépes gó programok egészen az AlphaGo 2016-s megjelenéséig nem tudták felvenni a versenyt az erősebb játékosokkal.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Megjelölt:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .