Háromszoros olimpikonnal nordicoztak a közösségi sportosok

A Közösségben az Egészségért program nagykövetei egy háromszoros olimpikont hívtak segítségül az Európai Sporthét népszerűsítésére. Az amatőr sportembereknek Bozsik Anna tartott nordic walking órát a Városligetben. Az egykori kiváló sífutó-sílövő három téli olimpián is képviselte a magyar színeket.

“Nem csak a futás létezik, mint szabadidősportos tevékenység. Ezért úgy döntöttünk, hogy az Európai Sporthét részeként közös nordic-ra hívjuk a Közösségben az Egészségért program nagyköveteit és tagjait”- mondja Kelényi Szandra, a program koordinátora. “Ez az a mozgásforma, amelyet bárki bármikor elkezdhet, edzettségi állapottól függetlenül. A csapat nagy része először fogott nordic botot a kezében, de nyitottak voltunk” – tette hozzá.

“A nordic walkingot ha jól csináljuk, akkor lényegesen több izomcsoport is bekapcsolódik a sétába. Dolgoznak a karjaink, de még a hátizmok is” – nyilatkozta Bozsik Anna.

 

Több országban, így nálunk is szeptember végéig meghosszabbították az Európai Sporthetet. Itthon a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálja az eseménysorozatot, a kiemelt rendezvényt a szolnoki Tiszaligeti Napok részeként bonyolították le.

A Közösségben az Egészségért Program célja az emberek egészségtudatos életre való ösztönzése, azaz, hogy egészségük megőrzése vagy annak javítása érdekében minél többet sportoljanak szabadidejükben. A kezdeményezés országszerte több, mint 30 nagykövettel rendelkezik, akik folyamatosan népszerűsítik a programot és szervezik a közösségeket, így bevonva minél több embert a kezdeményezésbe, akik az ország különböző pontjain rendszeres sporttevékenységet végeznek a nagykövetek vezetésével. (bővebb infók: www.kozossegisport.hu)

A városligeti közös nordicozásra az M4 Sport stábja is kilátogatott, a hétvégi szabadidősport magazinban lement tudósítást az alábbi linken lehet megtekinteni. (a nordicos anyag 21:42-nél indul.) http://www.mediaklikk.hu/video/szabadido-magazin-2015-09-26-i-adas/

 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .