Ismét rekordot döntött a Go Boating Program!

A Magyar Vitorlás Szövetség az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával júniusban szervezte meg a Go Boating-sorozatot, amelyen 38 oktatási intézmény vett részt.

 

Ezek a nyílt napok remek alkalmak voltak arra, hogy az 5-18 éves gyerekek megismerkedjenek a vitorlázással és azokkal a vitorlás klubokkal, iskolákkal, ahol lakóhelyükhöz közel elsajátíthatják ennek a gyönyörű, és egyre népszerűbb sportágnak az alapjait.

A programhoz az idén már 18 vitorlás egyesület kapcsolódott a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő tavon, a Gólem-tavon (Nyékládháza) és az Orfűi-tavon. A legtöbb helyen neves vitorlázók fogadták a gyerekeket. A Csopaki Vitorlás Iskolában Czégai Péter, míg a BS-Fűzfő-ben Németh Enikő olimpikon vitorlázók és a Vitorlázó Gyermekek Egyesületben Litkey Farkas olimpikon, tizenkétszeres Kék Szalag-győztes fogadta a gyerekeket.

A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az érdeklődés minden szempontból túlszárnyalta a tavalyit, köszönhetően a kluboknál történt kiváló előkészítő munkának.

„A program 18 vitorlás klub, illetve vitorlás iskola szervezésében valósult meg, összesen 38 oktatási intézmény 1629 tanulója részvételével. Bíztató, hogy az idén 22 új intézmény először kapcsolódott rendezvényhez, és a visszajelzések alapján jövőre még nagyobb érdeklődésre számíthatnak” – mondta Brencsán Ábel, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) versenysport-menedzsere.

Az MVSz, amely nemcsak az élsport, hanem a szabadidősport és az utánpótlás-nevelés letéteményese is, szívesen támogat minden olyan akciót, amely arra irányul, hogy a gyermekek megismerjék a vitorlázást.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..