Kárelhárítás után elrajtolt a magyarországi jet-ski Eb

Szó szerint viharos körülmények között vette kezdetét pénteken a vasárnapig tartó jet-ski Európa-bajnoki és junior világbajnoki futam a Nyíregyháza melletti Levelek taván. A csütörtök esti hatalmas vihar miatt ugyanis elmaradt a Magyar Nagydíj ünnepélyes megnyitója – amelyen Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is részt vett volna –, a péntek reggel pedig főként a kárelhárítással telt.

Czeller Béla, a Magyar Jet-ski Szövetség elnökének elmondása szerint több mint egymilliós kárt okozott a csütörtökön lecsapott hatalmas vihar, a verseny felszereléséhez tartozó harminc sátor használhatatlanná vált, és a szél által megrongált pályát is újra kellett építeni. A szervezők hajnalban nekiláttak károk rendbehozatalának, és megfeszített munkájuknak köszönhetően némi csúszással, de a szabadedzésekkel pénteken fél egykor – az eredetileg kalkuláltnál két órával később – megkezdődött a verseny.

Czeller Béla elmondta: igyekeznek időt nyerni a szabad- és időmérő edzéseken, és reményeik szerint a korábbi terveknek megfelelően pénteken megkezdődhetnek az első futamok is a Magyar Nagydíjon.

Az Európa-bajnokság és junior világbajnokság leveleki állomásán három futam eredményei alapján avatnak bajnokokat.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .