Lovasfogatot is legyőzött a motokrosszos Szvoboda Bence

A legjobb magyar krosszmotoros a Kupon megrendezett versenyen szokatlan kihívót kapott. Varga Imre kettes fogatjával szállt harcba a motokrossz vasemberével.

Szvoboda Bencét (26) megpróbálták letaszítani a trónjáról. Két amerikai vérvonalú ügető pej ló mérte össze sebességét a magyar krosszbajnokkal a Pápa mellett, Kupon megrendezett meghívásos motokrosszverseny szünetében.

A szokatlan kihívásnak örömmel mondott igent a HTS Team kiváló versenyzője.

„Voltak már különös felkéréseim az évek során, de lovas fogattal még nem versenyeztem, így örömmel mondtam igent a felkérésre” – mondta Bence. – „Az egyetlen dolog, ami aggasztott, hogy az öblös motorhangtól ki ne törjenek a lovak, de a lovak tulajdonosa megnyugtatott, hogy kézben tartja majd a ménest.”

A motor és a lovas fogat gördülő rajtból indulva gyorsultak 100 métert, háromszor egymás után. Bár a fogathajtó mindent megtett, hogy legyőzze a legjobb motokrosszost, mint oly sokaknak ebben az évben, ez neki sem sikerült, mindháromszor a motort intette le elsőként a kockás zászló.

„Mindent megpróbáltam, de Bence és a vasparipájával nem tudtam felvenni a versenyt. Nem hiába ő a legjobb krosszos az országban” – ismerte el ellenfele teljesítményét a lovasfogat tulajdonosa.

Ezután a két sportember eszközt cserélt. Szvoboda Bence a fogatra ült, míg Varga Imre a vasparipát sarkantyúzta meg: a visszavágó feladat szlalomozás volt. Itt ugyan elvérzett a motokrosszbajnok, de ellenfele szerint a lovakhoz is van érzéke, és ha komolyan foglalkozna vele, ebben a műfajban is szép sikereket érhetne el.

Szvoboda nemcsak a gyorsulási versenyen bizonyult a legjobbnak Kupon, az I. osztályú kategória futamain is nagy fölénnyel diadalmaskodott, amivel elnyerte az idén megalapított Kupi Motocross Vándorserleget. Ha a következő két évben is ő bizonyul a leggyorsabbnak Kupon, örökre övé lesz a díszes trófea.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..