Magyarország 2020-ban darts Európa-bajnokságot rendezhet

A szeptemberben Budapesten lebonyolított felnőtt steel darts Európa-bajnokságot követően máris újabb kontinensviadal megrendezésére készülhet a Magyar Darts Szövetség. A WDF világszervezet vezetőségének köszönhetően ugyanis hazánk nyerte el a 2020-as steel ifjúsági Eb rendezési jogát-tudtuk meg a Magyar Darts Szövetségtől.

Magyarország előzőleg két alkalommal adott otthont a 18 éven aluliak Eb-jének: 2013-ban Keszthely, 2016-ban pedig Budapest volt a házigazda.

Bereczki Béla, az MDSZ szakmai igazgatója elmondta: azért pályázták meg az újabb hazai rendezésű korosztályos világversenyt, mert az fontos az utánpótlás-nevelés miatt. A korábbi két Eb is jótékony hatással volt a hazai dartséletre, érzékelhetően megnövekedett a fiatal versenyzők létszáma. Ezenkívül nagyszerű magyar sikereket hoztak a versenyek: az eredmények közül kiemelkedik Czipó Vivien és Neumajer Kitti párosban elért Európa-bajnoki címe.

Az újabb magyarországi ifjúsági Eb-re 2020 nyarán kerül sor.

A nemzetközi élmezőnyt ugyanakkor rövidesen ismét vendégül látja a hazai szövetség: november 3-4-én lesz a Hungarian Darts Open Weekend, amelyen több száz külföldi és hazai felnőtt, illetve ifjúsági versenyző harcol majd a világranglista pontokért.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..