Már kapható a Sárkányhajósport 1+21 éve című könyv!

Megjelent a magyar sárkányhajósport történetét bemutató, a „Sárkányhajósport 1+21 éve” című könyv.

A kiadvány bemutatóján Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a sárkányhajózás jó kikapcsolódás, a szabadidősport olyan ága, amely sok embert be tud vonzani, s a családok együtt űzhetik. Hozzátette, tavaly saját maga is kipróbálta, a szegedi világbajnokság pedig nagy élmény volt neki és a családjának is.

„Bízom benne, hogy a könyv hatására mások is kedvet kapnak ehhez a sportághoz” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

„Nagyon kevés sportszövetség képes arra, hogy egy ilyen könyvet, értékes művet létrehozzon” – mondta dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, majd hozzátette: ez a sportág képes arra, hogy olyanokat is egy hajóba ültessen, akik korábban nem találkoztak egymással. „Példás a sárkányhajózás közösségépítő ereje” – jelentette ki a sportvezető, aki a folytatásban megemlítette, a könyv nemcsak a sportág történetét, hazai és nemzetközi versenyeit, magyarországi egyesületeit mutatja be, hanem kortörténeti dokumentum is.

A könyv szerzője – egyben a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke -, Járosi Péter a kiadvány születéséről elmondta: egy éve jelent meg a „Sárkányhajósport 1+20 éve című” kötet, amely azonban nem került kereskedelmi forgalomba, a sportágon belül maradt.

„A nagy érdeklődésre való tekintettel készült el az eltelt esztendő eseményeivel kibővített kiadvány, amely már mindenki számára elérhető. Minden fejezet frissítve lett, nem csak az azóta eltelt időszak eseményeivel és eredményeivel bővült a könyv” – mondta Járosi Péter, aki szerint a könyvet a népszerűsítés eszközének is szánják.

„Remélem, hogy akik még nem ismerik a látványos sportágat, a sok fotó hatására kedvet kapnak hozzá” – tette hozzá a sportvezető a Líra Fókusz Könyváruházban tartott rendezvényen.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .