Megérkezett a hivatalos értesítés, megindul a 2024-es Debrecen-Miskolci Európai Egyetemi Játékok szervezése

Megérkezett az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) Végrehajtó Bizottságától a hivatalos értesítés a 2024-ben Debrecenben és Miskolcon rendezendő Európai Egyetemi Játékok rendezési jogának elnyeréséről. Kósa Lajos miniszter, a Pályázati Bizottság elnökeként óriási sikernek értékelte a MEFS április 19-én megtartott Közgyűlésén, hogy Debrecen és Miskolc rendezheti minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményét, az Európai Egyetemi Játékokat.

A leköszönő Kormány egyik utolsó határozatával támogatta a pályázat benyújtását, a rendezési díj és az idei előkészítő költségek finanszírozását. A miniszter bejelentette, hogy a május 20-a körül megalakuló új Kormány várja a MEFS, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, Debrecen és Miskolc városa, valamint az EMMI együttműködésében készülő előterjesztést az előttük álló feladatokról, az előkészítési és megvalósítási költségekről, hogy a Kormány a megfelelő támogatást meg tudja adni minden idők legsikeresebb európai egyetemi sportrendezvényének megszervezéséhez.

Április 19-én 11:00-kor megtartotta a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség éves rendes Közgyűlését a Magyar Sport Házában.

A MEFS elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám nyitotta meg a MEFS éves rendes Közgyűlését csütörtök délelőtt a Magyar Sport Házában. A megnyitó után következett a Magyarországon 2024-ben Debrecenben és Miskolcon megrendezendő legnagyobb sportesemény, az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) pályázati eredményének hivatalos bejelentése, megérkezett ugyanis az EUSA hivatalos értesítése a pályázat megnyeréséről.

A hivatalos bejelentés után Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, a Pályázati Bizottság elnöke, tájékoztatta a Közgyűlésen résztvevőket a Kormányzat elkötelezettségéről. Beszédében kiemelte, hogy a Kormány egyik legutolsó 1050/2018 számú határozatában támogatta a pályázat benyújtását, a pályázati licence díjra 250 000 eurót, illetve a pályázati feladatokra 18 M Ft támogatást határozott meg. A Kormány fontosnak tartja, hogy a szabadidő- és versenysport is a magyar felsőoktatás markáns része legyen. Kiemelte, hogy a felsőoktatás és a versenysport összekapcsolása közvetíti az „Ép testben, ép lélek” eszméjét is. Beszéde zárásaként gratulált a Miskolci és Debreceni Egyetemnek, Debrecen és Miskolc városoknak és a MEFS-nek a pályázat megnyeréséhez.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke megköszönte a pályázat előkészítését és a sikeres prezentációt minden résztvevőnek, hiszen 1965, a Budapesti Universiade megrendezése óta majd 60 évvel minden idők legnagyobb multisporteseményét fogja Magyarország megrendezni az egyetemi sport keretei között.

Dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára a madridi delegáció vezetőjeként kiemelte, hogy az öt intézmény (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Debrecen Megyei Jogú Város, Miskolc Megyei Jogú Város és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség) szoros összefogásban hozta létre ezt a nyertes pályázatot, melynek eredményeképpen 2024-ben 40 ország, 20 sportág, 500 egyetem, 6000 résztvevője lesz várhatóan a Miskolcon és Debrecenben megrendezendő Európai Egyetemi Játékoknak. Kitűzendő célként emelte ki az elkövetkezendő hat évre, hogy az egyetemeknek úgy kell felkészülniük erre a multisportos eseményre, hogy a lehető legjobb egyetemi csapatok képviselhessék hazánkat a Játékokon. A magyar felsőoktatás számára a nemzetközi ismertség növelése tovább javítja az egyetemeink presztízsét, ami többek között növeli a külföldi hallgatók létszámát is.

Prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem rektora beszédében hangsúlyozta, hogy az együttműködés tartalommal telítődött meg az elmúlt időszakban. A Miskolci Egyetem készen áll az EEJ megrendezésére. Ennek előkészületeként 2016-ban sikeresen rendezte meg a Tájfutó Egyetemi Világbajnokságot (melyet a FISU az adott év legjobb rendezésű EVB-jéként díjazott) és a 2017-es Kosárlabda Európai Egyetemek Bajnokságát. Miskolc nemcsak szervezésben, de infrastruktúrában is nagyot fejlődött, hiszen 2016-ban megépítette az Atlétikai Centrumot, 2017-ben elnyerte Magyarország legszebb Campusa díjat, és tavaly pedig felújította a Sportcsarnokot, hogy méltó helyszínei legyenek az EEJ-nek. Kiemelte, hogy a multisportos esemény megrendezéséhez a Kormányra a kollégiumi férőhelyek bővítésében számítanak nagyon.

A MEFS Elnöksége Prof. Dr. Torma Andrásnak Elek Ilona Emlékérmet adományozott az egyetemi sport támogatásáért, az Európai Egyetemi Játékok 2024. pályázat előkészítésének és prezentációjának sikerre viteléért. A díjat a MEFS elnöke Prof. Dr. Kiss Ádám adta át.

Dr. Vámosi Péter a HÖOK elnökhelyettese köszöntőjében kitért arra, hogy ezek a sportesemények mind megmutatják azt, hogy mekkora ereje van a sportnak. Formálják a közösséget, hiszen az egymást előtte nem ismerő emberek a sport révén új kapcsolatokat teremthetnek. „A rendszeres napi sportolás által hazánk jövendő értelmisége egészségesebbé válik.” – fejezte be beszédét az hallgatók képviseletében.

Dr. Kulcsár Krisztián a MOB elnöke hangsúlyozta, hogy kiemelkedően jó viszonyt ápol a MOB a MEFS-el és a nemzetközi szervezettel a FISU-val, melynek a legfontosabb oka, hogy a MOB kiemelten kezeli az egyetemi sportot, ami az elmúlt évszázadban szervesen integrálódott a magyar sportéletébe. Fontos az olimpiai eredményesség szempontjából, hogy a sportolóink tanuljanak tovább. Minél több egyetemista sportoljon, minél több sportoló képezze magát a felsőoktatásban. Ez a MEFS és a MOB közös célja a kettős karrierprogram, ami kézzel fogható hagyatékká válik majd. A MOB elnöke gratulált nemcsak az elnyert és 2024-ben megrendezésre kerülő EEJ pályázathoz, hanem az idei két Magyarországon rendezendő Egyetemi Világbajnoksághoz, melyet júliusban a Ludovikán Öttusában és augusztusban Szolnokon Kajak-kenuban rendeznek meg, mindezzel is jó hírét víve Magyarországnak és a magyar egyetemi sportnak.

A MEFS Közgyűlésén hagyományosan az egyetemi sportért kiemelkedő munkájuk elismeréseként a MEFS által alapított díjakat is kiosztották.

Frenkl Róbert díj

Dr. Kamuti Jenő – Nemzetközi Fair Play Bizottság

Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportért Életműdíj

Janecskó András – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Dr. Szekeres Tamás professor emeritus – Széchenyi István Egyetem

MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért

Domokos Mihály – Szegedi Tudományegyetem

Fodor Ákos – Semmelweis Egyetem 

Kovács Barnabás – Magyar Síszövetség (postumus díj)

Kulcsár Magdolna – Óbudai Egyetem

Szepesiné Kreisz Andrea – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Vas László – Nyíregyházi Egyetem

MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért

Prof. Dr. András István – Dunaújvárosi Egyetem

Bánfalvi István – BPW Hungária Kft (SZOESE szponzor)

Dr. Edvy László – Pannon Egyetem

Hári József  – Pécsi Tudományegyetem

Hajduné Dr. László Zita – Pécsi Tudományegyetem

Katona János  – Szegedi Tudományegyetem

Dr. Lőkös Dániel – Budapesti Gazdasági Egyetem

Papp Oszkár  – Széchenyi István Egyetem

Dr. Tóvári Ferenc  – Pécsi Tudományegyetem

Fiatal sportszakemberek Németh Angéla Magyar Egyetemi Sportért Érdemérme

Hurtik Péter János – Eötvös Loránd Tudományegyetem (SZOESE elnök)

Jordán Dániel– Eszterházy Károly Egyetem

Pöszmet Tibor – Debreceni Egyetem

Magyar Egyetemi – Főiskolai Halassy Olivér Hallgatói Díj

Bíró Balázs – Eszterházy Károly Egyetem

Fábián Gábor – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Lappints Regős – SZOESE férfi torna edző

Simon Péter– Szegedi Tudományegyetem

Gedényi Mihály Elnöki Elismerő Oklevél az egyetemi sport szervezéséért

Bajusz Bernadett – HÖOK

Szentkirályi-Szász Krisztina – MEFS

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .