Megkezdődött az OCR akadályfutás bajnoki sorozata

Kaposváron elstartolt az új OCR-idény. A látványos pályán megrendezték többek között a HOCRA első idei kupafutamát, ebben a kategóriában már az éves bajnoki pontokért is folyt a küzdelem.

A kupafutamon, azaz a 8+ kilométeres távon hamar kiderült ki lesz az a három férfi versenyző, akik az elsőségért csatáznak. A trió tagjai az első kört majdnem egy perc előnnyel fejezték be fej-fej mellett. Az akadalyfutas.hu információi szerint Csáki Ákos Péter végül az egyenletes teljesítményével megérdemelten szakította át elsőként a célszalagot. Mögötte, alig 15 másodperces hátránnyal Lázár Gábor érkezett, aki körömszakadtig védte a pozícióját a verseny egyik nagy esélyesével, a végül bronzérmesként záró Martyin Lászlóval szemben.

A hölgyeknél kiegyenlítettebb volt a küzdelem, a győztes dr. Szabó Veronika már az első kör után is magabiztos előnnyel vezetett, ezt még növelte is a célig. Második helyen Freierné Kovács Dóra ért célba, Pécsi Barbara előtt. A fegyveres erők csapatversenyét a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár csapata nyerte meg.

A következő kupafutam OCR-állomás Celldömölkön lesz. A Vulcan Run-on már Eb-kvalifikációs versenyt is rendeznek.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..