Menetelnek a magyarok a budapesti kick-box vb-n

Jól szerepelnek a hazai versenyzők a BOK Sportcsarnokban hétfőtől szombatig zajló kick-box világbajnokságon. A sporttörténelmi világesemény második versenynapján több esélyes sportolónk is továbbjutott. A válogatott eddigi szereplése magyar éremesőt vetít előre a hét második felére.

 

A legnevesebb magyar versenyzők közül esélyeshez méltón küzdött Mórádi Zsolt a pointfighting szabályrendszer 84 kg-os súlycsoportjában. A nyolc világbajnoki aranyérmével a kick-box történetének legeredményesebb versenyzője technikai fölénnyel győzött a spanyol Koffi-Illueca ellen. Mórádi győzelmével bejutott a legjobb négy közé, ami azt jelenti, hogy már biztos érmes.

Hasonló úton jár a korábbi hétszeres világbajnok Jároszkievicz Krisztián, aki a +94 kilósok mezőnyében 8-5-re bizonyult jobbnak az olasz Olivánál, ezzel ő is elődöntős.

Kétszer is magasba emelték az ifjú Veres Roland kezét. A 18 éves létére tavaly három felnőtt Európa-bajnoki címet nyert tehetség az 57 kg-os súlycsoportban pointfightingban a német Kremps ellen diadalmaskodott, kick-lightban pedig az argentin Vargast győzte le, és mindkét kategóriában már mindenképpen dobogóra állhat.

A ringben is értek el sikereket a magyarok. A full-contactosok +91 kg-os súlycsoportjában Berki Károly győzelme a szlovák Balaz ellen ráadásul azt jelentette, hogy nehézsúlyú versenyzőnk is már az elődöntőnél tart.

Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke szerint a magyar csapat várakozáson felül szerepel. „Ezen a világbajnokságon mindenki kettőzött erővel dolgozik. Fantasztikus kezdés volt, amit a magyaroktól láthattunk, minden várakozást felülmúltak a mieink” – összegzett Király István.

A sportág történetében először a magyar fővárosban rendeznek olyan vb-t, ahol az összes szakág képviselői egy helyszínen, egy időben küzdenek. A kick-box világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..