Mikor az álmok valóra válnak!

Mindenféle túlzás nélkül nyugodtan, mondhatjuk, hogy az elmúlt hétvége, volt a legizgalmasabb, legfelemelőbb, legeredményesebb és számunkra mindenképpen sporttörténeti autósport rendezvény az elmúlt közel két évtizedben mióta ebben a csodálatos sportágban forgolódunk.

Fiatal sportolók esetében nyilván sokszor lehet látni előre a potenciális tehetségük szintjét, lehet ehhez képest gondolkozni, tervezni, álmodozni sportpályafutásuk lehetőségeiről. Viszont amikor ezek megdöbbentően nagyon rövid idő alatt kimagasló eredményekben realizálódnak, az álmok, remények valóra válnak az a valóságban százezerszer jobb és egyben nehezebben feldolgozható érzés, mint ahogy azt valaha is el tudjuk képzelni. Az MNASZ Autós Gyorsasági OB 2017-es nyitófutamán a Hungaroringen pont ez történt velünk.

Csapatunk és kedvenc fiatal sportolónk háza táján sok fontos változás történt. Ahogy arról korábban is szóltunk a 2017-es versenyévadra szerettük volna, ha fiatal tehetségünk Lövei Márk egy új szakágban, magasabb szakmai szintre léphetne, csak azt nem gondoltuk, nem mertük elhinni, hogy ez a lépés egyből ilyen nagy és komoly lehet!

A két fontos változás közül az egyik, hogy sportolónk nevelő apukája iránti tiszteletből ezután Jedlóczky L. Márk néven folytatja pályafutását, több mint húsz év után Ő viszi tovább a nevet a hazai versenypályákon. A másik, hogy Márk a 2017-es évben a hazai autósport legsikeresebb és legismertebb csapatának a Zengő Motorsportnak a színeiben állhat rajthoz az autós gyorsasági szakágban.

Az idei szezonra szóló lehetőségek között már korábban is felmerült, de konkrétan csak közvetlenül húsvét előtt realizálódott, hogy a Zengő Motorsport vezetője és tulajdonosa Zengő Zoltán egy teszt lehetőséget biztosít Márknak a Hungaroringi nyitó futam előtti keddi napon és az itt elért eredmények alapján lehet dönteni az esetleges folytatás irányáról. Mivel Márknak egy autóztatós jótékonysági rendezvényt és a Szilveszter Rallyt leszámítva gyakorlatilag semmilyen tapasztalata nem volt a Hungaroringről, ezért az SBR Racing segítségét kértük, hogy a 3D-s szimulátorukon versenyzőnk megtanulhassa és begyakorolhassa a pályát. Már a szimulátoros eredmények is komoly meglepetést okoztak, de nyilván élesben a versenypályán egy 300 lóerős autóban sok minden más, mint a virtuális világban, így izgatottan vártuk a Hungaroringi tesztet. Ezt Márk a Zengő Motorsport SEAT Leon Cup Racer DSG sebességváltós versenyautójával teljesíthette, mellyel tavaly Nagy Norbi a harmadik helyen végzett az ETCC bajnokságban.

A teszten Zengő Zoltán mellett ott volt a csapat tavalyi WTCC versenyzője a többszörös hazai bajnok és ETCC futamgyőztes ifj. Ficza Ferenc is, aki be ült a versenyautóba is Márk mellé, hogy megfigyelje, illetve tanácsaival segítse versenyzőnk első éles Hungaroringes kilométereit. Az autó megszokása után aztán következhettek a gyorsabb tesztkörök melyek igencsak meglepő eredményt hoztak. Úgy, hogy fiatal versenyzőnk először vezethetett ilyen kategóriájú versenyautót, rögtön olyan időt futott mellyel a tavalyi Hungaroringi nyitófutamon a második rajtsorba kvalifikálhatta volna magát ebben a kategóriában és az idő abszolút versenyképes volt a típussal már hosszú ideje versenyző rutinos sportolók köridőivel! 

Az eredmények alapján nem volt kérdés, hogy Márknak ott a helye a hétvégéi futamok indulói között. A hétvégén tulajdonképpen fiatal tehetségünket elég csúnyán be kellett dobni a mélyvízbe, hiszen még sohasem autózott olyan szakágban, ahol mezőnyben test-test elleni küzdelmet is kell vívni az ellenfelekkel és nem csak a stopperóra az ellenfél. Ráadásul a borzalmas időjárási körülmények miatt a csütörtökre tervezett tesztnapot is törölni kellett valamint az autók felkészítése is csúszott egy keveset.

A helyzetet tovább fokozta, hogy Zengő Zoltán csapatfőnök úgy döntött, hogy Márk a kedden próbált autó helyett egy újabb korábban egy másik csapat által a TCR sorozatban használt szekvenciális sebességváltóval szerelt gyorsabb autóval álljon rajthoz a hétvégén! Az előbb említett mélyvizet tovább mélyítette, hogy az idén Márk kategóriáját a tavalyi versenytől eltérően egy mezőnyben indították a két háromszáz lóerővel is erősebb legnagyobb túraautók mezőnyével.

Volt hát miért izgulni már az időmérőn is, ahol mindössze annyi volt a célkitűzés, hogy Márk magához képest fusson biztonságosan jó köröket és vigyázzon az autóra. Ehhez képes kedvenc versenyzőnk mindenki legnagyobb meglepetésére kategóriájában a tavalyi pole pozíciót jelentő köridőhöz képest fél másodperccel volt a leggyorsabb, mellyel kategóriájában az első és közvetlenül a nagykategóriás autók mögött a tizenkettedik rajhelyet foglalhatta el. Ennek tükrében még tovább fokozódott az izgalom Márk első igazi éles versenyfutamára.

A gördülő rajttal induló versenyfutam elején ugyan veszített helyezést, de nagyon megfontolt folyamatosan gyorsuló versenyzéssel vissza vette az első helyet a kategóriájában és az előzésnél történt apró koccanást – és persze a család és a csapattagok lábon kihordott szívinfarktusait – leszámítva hibátlanul teljesítve a versenyt győztesként ért célba első futamán.

Így most boldogan leírhatjuk, hogy élete első igazán komoly versenyfutamán Jedlóczky L. Márknak szólt a himnusz a dobogó legfelső fokán a Hungaroring díjátadó pódiumán! Nagyon nehéz lenne leírni kis csapatunk tagjainak az érzéseit amit ott átéltünk, hiszen azok még most is feldolgozás alatt vannak mindnyájunkban.

Bár a szombati eredmények minden várakozást felülmúltak, de természetesen hátra volt a vasárnapi versenyfutam is. Az időmérőn a szerviz részéről becsúszott apróbb hiba miatt ugyan a szombati időmérős legjobb köridőt nem sikerült megjavítani, de az itt elért is ismét bőven elég volt a kategória pole pozíciójához. A versenyfutam aztán nagyjából a szombatihoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Az elején Márk vesztett némi pozíciót és a szintén TCR kategóriás Audival az előző napi ellenfél szerb versenyző meg tudta előzni, de versenyzőnk folyamatosan ledolgozva a hátrányát ismét nem elégedett meg csak a magyar értékelés első helyével, hanem az Audit megelőzve az utolsó körökön az előnyét tovább növelve ismét a kategória győzteseként haladhatott át a célvonalon.

Márk első komoly versenyhétvégéjének a mérlege érthetően csalt könnyeket a kis csapatunk szemébe! Két versenyfutam, két pole pozíció, két futamgyőzelem a hazai és a nemzetközi értékelésben is! Csak ismételni tudjuk, ez messze-messze több, mint amiről álmodni mertünk!  Márknak nem csak minket, de sok sporttársat és sportszakembert is sikerült meglepnie ezzel az eredménnyel. Ezzel együtt egy újabb kihívás elé állítva kis csapatunkat a szakmailag lehető legjobb irányú folytatást illetőleg!

A szakmaisághoz kapcsolódva még külön plusz élmény volt, hogy ezt a fantasztikus eredményt rögtön a hazai autósport legismertebb és legeredményesebb csapatában érhette el Márk! Nagyon nagy köszönet jár Zengő Zoltánnak a lehetőségért, hogy versenyzőnk rögtön ilyen szinten bizonyíthatta tehetségét! Nagy köszönet a Zengő Motorsport csapatában a fiuknak, hogy befogadták Márkot és amolyan igazi Zengős szellemben maximálisan bele adtak mindent a mi kis újonc versenyzőnk első sikereiért!

A tervek szerint a valóra vált álmokat tovább élhetjük hamarosan, a folytatás következik ismét a Hungaroringen egy még izgalmasabb és még rangosabb versenyhétvégén! 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..