Műszaki hiba miatt kiestek Herczigék

Nem volt szerencséje a MOL Racing Team versenyzőpárosának Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak a rali Európa-bajnokság nyitófutamán. Az Azori-szigeteken a második versenynapon, a 8. pozícióból feladni kényszerültek a küzdelmet a  Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval. A csütörtököt a 10. helyen zárta a magyar páros, így pénteken elsőként startoltak, mert a szabályok szerint a második napon az első tíz fordított sorrendben indul. A murvás versenyeken az elsők között rajtolni hátrányt jelent.

 

“Ahhoz képes, hogy elsőként mentünk és mi takarítottuk az utat, elég jó időeredményeket produkáltunk, két hatodik és egy nyolcadik hellyel zártuk a pénteki első kört. A három gyorsasági szakasz alatt két helyet ugrottunk előre, már a 8. pozícióban voltunk és úgy tűnt, hogy még ezen a napon az 5. helyet is elérhetjük. Aztán amikor jött volna a második kör a már letisztult pályákon, a hetedik gyorsaságin nem sokkal a start után megállt a kormányszervó. Lidérces érzés volt, de hála az égnek egyenesben, féktávon történt, és bár a következő kanyarba már nem tudtunk befordulni, de szerencsére meg tudtunk állni még a kanyar előtt. Két kilométeren keresztül még küzdöttünk a szervóval, de aztán fel kellett adnunk, félre kellett állnunk.” – mondta szomorúan Herczig Norbert.

A MOL Racing Team párosa legközelebb a Kanári-szigeteken áll rajthoz az Európa-bajnokság második futamán május 2. és 4. között.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..