Nomád Világjátékok – Magyar ezüst Kirgizisztánban

Megvan az első érem a III. Nomád Világjátékokon. A Kirgizisztánban zajló multisport eseményen a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta ezüstérmes lett a 75 kilósok között. A magyar klasszis bal kézzel volt eredményes.

 

Ivánfi jobb kézzel 4. lett, akárcsak Bauman Ádám a 105 kilogrammos mezőnyben. Rajtuk kívül Dudás Viktor végzett pontszerző helyen, miután a 95 kilogrammos mezőnyben 6. lett. Az éremtáblázat élén ebben a sportágban a kazahok végeztek, Magyarország hatodikként zárt.

Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára elmondta, hogy Kirgizisztánban egy sokszínű világversenynek a részesei. „Ez már a harmadik Nomád Világjátékok. A tradicionális sportágakon kívül profi sportolók is jelen vannak. Sokszínű globális multisport eseménnyé nőtte ki magát a Nomád Világjátékok, amelyen öt földrész nyolcvan országa képviselteti magát, és amely keretében egy etno kulturális fesztivált is megrendeztek a helyiek”- mondta a Magyar Sportolói Csapat vezetője.

Csabai Attila elégedetten nyilatkozott az éremszerzés után. A Magyar Szkander Szövetség itthon tartózkodó elnöke kiemelte: Sikeres játékokat zártak. „A Nomád Világjátékok a vb-felkészülés kellős közepén van, mindezek tekintetében elmondható, hogy versenyzőink helyt álltak” – mondta a sportvezető.

Fotó: Vörös Nándor

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .