Nomád Világjátékok – Minden éremből jutott négy a magyaroknak

Sikeres magyar szereplés Kirgizisztánban! A III. Nomád Világjátékokon 12 érmet gyűjtöttek a magyarok.

Négy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyarok a Kirgizisztánban megrendezett Nomád Világjátékokon.

 

Az aranyérmek íjászok nyakába kerültek: Nahóczki Péter kirgiz számban nyert, Koczka László koreai versenyszámban győzött, Mónusné Ruszin Annamária távlövészetben, míg Vermes Balázs lovasíjászatban diadalmaskodott.

 

Kőváriné Ivánfi Brigitta a női szkanderosok 75 kilogrammos mezőnyében ezüstérmes lett, akárcsak Csáki Roland az íjászoknál koreai számban. Koczka László az aranyérme mellé két ezüstöt is begyűjtött, miután a kirgiz és a török puta versenyszámok döntőjében is második lett. Távlövészetben harmadikként zárt Mónus József, a további bronzérmeket pedig a bothúzók szállították, ott Varga Fanni Rebeka (65 kg), Deli Tamás (105 kg) és Benácsi Szandra (85 kg) állt dobogóra.

A III. Nomád Világjátékokon öt földrész 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Hazánkat az eredményes íjászat, szkander és bothúzás mellett képviselték versenyzőink szumóban, samboban és közép-ázsiai birkózó számokban, köztük lovas-birkózásban is, ez alkalommal dobogós helyezések nélkül. Az etnokulturális versenyszámokban és lovasbemutatókon hagyományőrzőink méltóan szerepeltek.

Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjának vezetője így értékelt: „Első alkalommal érkeztünk hivatalos sportolói csapattal a Nomád Világjátékokra és járultunk hozzá hazánk méltó képviseletéhez. Mai nappal a versenyek lezárultak, és erre a bő hétre visszatekintve, a körülményeket is figyelembe kijelenthetem, elégedett vagyok sportolóink szereplésével. A Nemzeti Versenysport Szövetség részéről köszönet illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságát, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályát a kiutazáshoz nyújtott támogatásért. A Nomád Világjátékok globális multisport eseménnyé nőtt és tovább fejlődik. 2020-ban Törökország rendezheti a IV. játékokat. A Nemzeti Versenysport Szövetség lehetőségeihez mérten támogatja tagszövetségeit a méltó szerepléshez szükséges felkészülésben, a sportolói csapat kialakításában.”

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .