Országos Kék-Kör rekord – Csutka István 57 nap alatt teljesítette a távot!

Fantasztikus túra rekord! Csutka István, alias Camino Steve 57 nap alatt teljesítette – gyalogosan – az Országos Kék-Kört. Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonala az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát foglalja magában.

Csutka István augusztus 13-án indult útnak Hűvösvölgyből, és 57 nap elteltével ugyanoda érkezett meg, ahol barátok, túratársak fogadták. „Az volt a célom ezzel a túrával, hogy felhívjam a figyelmet a hosszú távú túrázás szépségeire, ebben a rendhagyó évben a hazai túrázás fontosságára. Tudomásom szerint Domszky Zoltán tartotta a gyalogos csúcsot 67 nappal, ezen most sikerült faragni” – mondta Csutka István, aki hosszútávú túrázó, színművész, és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház korábbi igazgatója.

„45 és fél kilométert gyalogoltam naponta átlagosan. Persze a számok mellé érdemes odaképzelni a szintkülönbségeket is. Az elmúlt öt évben többek között Grönlandon, Korzikán és az Amerikai Egyesült Államokban túráztam,  például az Appalachian Trailt, a Pacific Crest Trail Mojave sivatagon átívelő szakaszát is teljesítettem. 2020-ban, amikor a járvány miatt minden területen elsősorban a hazai dolgok kerültek előtérbe, arra is fel szerettem volna hívni a figyelmet, hogy miért fontos megtanulnunk harmóniában élni a természettel” – tette hozzá Csutka István, aki az elmúlt 57 nap alatt közel 2600 kilométert teljesített.

 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..