Szatmári András: Jól sikerült kampányon vagyunk túl

Befejeződött a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség „MozduljRá! Belefér?! Heti 3×45 perc mozgás megváltoztatja az életed!” szlogenű kampánya, melynek nagykövete Szatmári András, Universiade-, világ- és Európa-bajnok kardvívó, a BGE hallgatója volt, aki szerint az elmúlt hónapokban a fiatalok körében sikerült ráirányítani a figyelmet az egészséges életmódra és a rendszeres testmozgásra.

A vívó számára a hétvégén elkezdődik a szezon, amely már a tokiói olimpiai kvalifikációs VK-sorozat felvezetése.

 

„Úgy gondolom, hogy sok fiatalhoz sikerült eljuttatni az alapinformációt a kampánnyal. Heti 3×45 perc mozgás mindenkinek az életébe belefér, és gyökeresen megváltozik az élete – jó irányba. Fittebb, egészségesebb lesz, ezek után pedig jobban megy a munka és a tanulás is” – mondta Szatmári András a kampányról.

„A magyar ember a kifogások bajnoka, mert mindig van egy logikusnak tűnő kifogása arra, hogy miért ne sportoljon. Szatmári András közreműködésével szeretnénk bebizonyítani, hogy az élsport, tanulás és magánélet mellett az ő életébe is belefér az a mozgásmennyiség, amit kikapcsolódásként a szabadidejében végez, hiszen nemcsak világklasszis élsportoló, hanem emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing szakos hallgatója is. Az elmúlt időszakban ugyan egyre többen sportolnak, de sok a teendő még azért, hogy a rendszeres mozgással kapcsolatos lehangoló statisztikai adatok javuljanak. Ezért is fontos a Belefér?! kampányunk, mert ha a jövő értelmiségével sikerül megértetni mindezt, akkor nyert ügyünk van” – olvasható a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség(MEFS) állásfoglalásában.

A szeptember 20-án indult kampányt a Magyar Vívó Szövetség is támogatta. A kampány a budapesti helyszíneken kívül roadshow keretében vidéki egyetemekre is eljutott, a programsorozat utolsó állomása a Budapesti Gazdasági Egyetem volt. A kampány során több mint 106,000 emberhez jutott el az üzenet, közel kétszázan fotózkodtak Andrással, vagyis a „Belefér” kaput választották és töltötték fel a képeket az egyetemisport facebook oldalára, melyet 185-ször osztottak meg és közel félezer reakciót váltott ki a poszt. Idén ez volt a legkomplexebb és legeredményesebb, a szabadidősportot és a rendszeres testmozgást népszerűsítő kampánya a MEFS-nek.

Szatmári András az előttünk álló hétvégén Algírban lép pástra. „Hosszú versenymentes időszak után indulok ismét Világkupán. A felkészülésem jól sikerült, és nagyon várom, hogy versenyezhessek. Az algíri állomás sokat el fog árulni az állapotomról, aztán keményen edzünk tovább, hiszen jövő tavasszal már olimpiai kvalifikációs Világkupák következnek” – nyilatkozta Szatmári.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..