Székely Bulcsú: én nem vagyok táncos alkat, így már arra is felnézek, aki alapszinten tud táncolni…

Jön a II. Buda Open

Az olimpiai bajnok ismét vendégül látja az európai táncelitet! Április 29-én és 30-án rendezik meg Budaörsön a II. Buda Opent. A verseny helyszíne ezúttal is Budaörsi Városi Sportcsarnok, amelynek a létesítményvezetője az a Székely Bulcsú, aki tagja volt többek között a Sydneyben aranyérmet nyerő olimpiai bajnok vízilabdacsapatnak.

Már tavaly is magával ragadó volt az, amit a táncosok mutattak a budaörsi közönségnek. Igaz, én nem tudtam felhőtlenül szórakozni, hiszen a rendezvénynek otthont adó létesítmény vezetőjeként számtalan feladatot kell ilyenkor megoldani. Kicsit olyan vagyok, mint az ifjú pár a saját lakodalmán. A táncsportot egyébként egy fantasztikus mozgásformának tartom. Én nem vagyok egy táncos alkat, így már arra is felnézek, aki alapszinten tud táncolni, nemhogy az olyan élversenyzőkre, akik például a II. Buda Openen is parkettre lépnek” – nyilatkozta a nemzetközi verseny sajtócsapatának Székely Bulcsú.

A Buda Opent 2016-ban indították útjára azzal a hagyományteremtő céllal, hogy Budapest vonzáskörzetében prémiumkategóriás versenyen lássa vendégül Európa kiváló táncosait. Az I. Buda Openen 400 páros indult, és várhatóan idén is hasonló létszámú mezőny kápráztatja el a közönséget. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .