Szkander – Rendhagyó szezon zárult le

Több szempontból eredményes, de ugyanakkor nehéz évet zárnak a magyar szkanderosok. A sportág az utóbbi években sokat fejlődött itthon. Rangos nemzetközi versenyeknek adott otthont Magyarország, emellett világ- és Európa-bajnokok egész sorát adták a hazai klubok. Sportdiplomáciában is nagyot lépett előre a szkander: Csabai Attila, a hazai szövetség elnöke a 2021-es tisztújításon is megkapta a bizalmat a Világszövetség alelnökeként, és ugyanezt a tisztséget tölti be az európai szövetségben is.

„Sok munkánk van mindebben. És ne feledkezzünk meg Dóró Zsoltról sem, aki a Világszövetség mesterbírója, és egyben itthon szövetségi kapitányi feladatokat is ellát. Mindent egybevetve az elnökséggel, Rausch Tamás főtitkárral sokat dolgoztunk azon, hogy a magyar szkandernek rangja lett az elmúlt években” – mondta Csabai Attila.

„Jó példa arra, hogy mennyire odafigyelnek nemzetközi szinten is, hogy mi hogy dolgozunk, az az idei világbajnokság volt.  Bukarest adott otthont a vb-nek, ahova a koronavírus-járvány miatt úgy döntöttünk: egyik versenyzőnk egészségét sem kockáztatjuk, és távol maradtunk a világversenytől. Megkeresések, érdeklődések sokasága érkezett a világ különböző pontjairól, hogy mi miért nem vagyunk ott” – tette hozzá a sportvezető.

A vilniusi Európa-bajnokságon viszont maradandót alkotott a nemzeti csapat, ugyanis öt arany, négy ezüst és két bronz volt a magyar termés. Közben folyamatosan zajlottak a magyar bajnoki sorozat állomásain a küzdelmek, és Győrben a Magyar Szkander Szövetség rekord létszámmal megrendezte a Judgement Day-t. Ez az egyik legrangosabb Világkupának számít.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .