Teqball – Célkeresztben a 2021-es világbajnokság

Megkezdődött a vb-kvalifikáció a teqballosoknál! A magyar fejlesztésű sportágban a sorozat első állomásának Mogyoród adott otthont. Azt azonban egyelőre még nem lehet tudni, hogy hol rendezik meg a következő világbajnokságot.

A Grosics Gyula Sportcsarnokban szombaton egyéniben, vasárnap pedig párosban és vegyespárosban álltak asztalhoz a legjobbak.

A győztesek egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy képviseljék a magyar színeket a 2021-es teqball-világbajnokságon, amelynek helyszínét a nemzetközi szövetség később jelöli ki.

Egyéniben Blázsovics Ádám, párosban a Blázsovics, Bányik Csaba kettős, vegyespárosban pedig a Blázsovics Ádám, Kota Gabriella egység győzött.

A vb-kvalifikáción ott volt id. Gattyán György, a hazai szövetség elnöke, és Paulovics Géza, Mogyoród polgármestere.

A többszörös világbajnok Blázsovics Ádám elmondta: nagyon várták már ezt a vb-kvalifikációt. „Sajnos ez az év próbára tett mindenkit, de örülünk, hogy sikerült megrendezni ezt a rangos versenyt. A nemzetközi szövetség hamarosan dönt majd a 2021-es világbajnokság helyszínéről, nekünk egy dolgunk van: a lehető legjobban felkészülni a hazai és a nemzetközi versenyekre.” – jelentette ki Blázsovics.

 

Eredmények:

Egyéni:

1. Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy SE)

2. Bányik Csaba (Phoenix Teqball Academy SE)

3. Bakó Ádám (Bp Teqers)

Páros:

1. Bányik Csaba / Blázsovics Ádám (Phoenix Teqball Academy)

2. Bakó Ádám / Fördős Soma (BP Teqers)

3. Forgács Bence / Odnoga Mátyás (BP Teqers)

Vegyes páros

1. Blázsovics Ádám / Kota Gabriella (Phoenix Teqball Academy)

2. Bakó Ádám / Vasas Lea (BP Teqers)

3. Sipos Árpád / Izsák Anna (Balatonakarattyai Lábtenisz Club)

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .