Testvére miatt váltott súlycsoportot és Európa-bajnok lett

Lévai Zoltán testvére miatt váltott súlycsoportot, ami végül eredményesnek bizonyult. A magyar birkózó ugyanis aranyérmes lett az újvidéki U23-as birkózó Európa-bajnokságon a 82 kilogrammosok között, míg testvére, Lévai Tamás a 77 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet nyert – írja a Sportágválasztó Magazin.

„Az utóbbi hónapokban az öcsém akkorát nőtt, hogy kilóban utolért, ezért megpróbáltuk kihozni a helyzetből a maximumot. Egy súlycsoportban csak egy birkózó indulhatott az Eb-n, így én mentem 82 kilogrammban. Új helyzet volt, de megoldottuk. Sokat agyaltunk, és ez lett a vége” – mondta Lévai Zoltán, aki a súlycsoport-váltás miatt számára ismeretlen közegbe került.

„Egyik birkózót sem ismertem az új súlycsoportomban, de szerencsére ott volt a videómegosztó portál. Végigvettük a lehetséges ellenfeleket, és mindenki ellen személyre szabott taktikával mentem fel a szőnyegre, és örülök, hogy minden bejött, amit terveztem, terveztünk” – tette hozzá Lévai. 

A klasszisnak egyébként ez volt a második U23-as Eb-aranyérme, de korábban szerzett már junior Európa-bajnoki címet is, a különböző utánpótlás világversenyeken pedig összesen 12 érmet gyűjtött.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  ,

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..