Új sorozattal jelentkezik az NVESZ!

A szövetségek többsége a kialakult veszélyhelyzetben is folyamatosan dolgozik. Amelyik sportág olyan jellegű, ott versenyeket is rendeznek. Az elhalasztott olimpia és Világjátékok pedig egy sor kérdést felvetnek – tudtuk meg Dr. Mészáros Jánostól, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökétől, aki kifejtette: új sorozattal jelentkezik közel 60 sportági szövetséget tömörítő köztestület.

„Úgy gondolom, hogy a jelen helyzet minden sportszövetség életében embert próbáló. Igyekszünk mindent megoldani. Sokan bele sem gondolnak, de például Szervezeti Működés Szabályzat (SZMSZ) és alapszabályzat szinten is kell egy-két dolgot változtatni. Elnökségi szinten működik például az elektronikus döntéshozatal, de elő kell készítsük azt a helyzetet, hogy jogszerűen tudjunk adott esetben – a technikai eszközöket felhasználva – üléseket tartani.” – mondta az NVESZ elnöke, aki a Magyar Karate Szövetség első embere is egyben.

„A versenyek szintjén egy sor kérdés felmerül. Elhalasztották az olimpiát és a Világjátékokat is – többek között. A sportszervezeteknek a jövőben el kell dönteniük bizonyos versenyek esetében, hogy azokat halasztják vagy törlik. A Világjátékokat egy évvel később rendezik meg, akárcsak a tokiói olimpiát. Nagyobb problémát az utóbbi esetében látok. Még áttekinthetetlen, hogy miként alakulnak például a kvalifikációk, de az előttünk álló időszakban remélem, sok kérdésre választ kapunk” – tette hozzá Dr. Mészáros János, aki kiemelte: a szövetségekről az előttünk álló hetekben tartalmas és érdekes anyagokat jelentetnek meg az nvesz.hu-n.

„A legutóbb megjelent NVESZ-kiadványban feldolgozott írásokat tesszük közzé folyamatosan az oldalon, némileg aktualizálva. Ez elsősorban azért alakul így, mivel a kiadvány bolti forgalomban nem kapható, így a rendkívül színes sporttársadalom bemutatását azokhoz is el szeretnénk juttatni, akik nem találkoztak a könyvvel”.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .