Zsinórban három külföldi versenyt nyert a fallabdázó Farkas Balázs

Elképesztő formában van a 2017-es Világjátékokat is megjárt Farkas Balázs. A magyar klasszis diadalmaskodott a Profi Squash Szövetség, a PSA Minszkben megrendezett rangos tornáján. A fehéroroszországi siker sorozatban a harmadik nemzetközi tornagyőzelmet jelentette a tatabányai játékosnak, aki előzőleg megnyert egy berlini, majd egy szlovákiai viadalt is.

 

A Minszkben lebonyolított 5500 dollár összdíjazású versenyen a harmadikként kiemelt Farkas Balázs három győzelemmel jutott a döntőbe, ahol aztán 3-1-re verte az elsőként rangsorolt dán Kristian Frostot.

“Ez egy olyan verseny volt, ahol a mezőny több hasonló szintű játékosból állt, és úgy érzem, hogy azért nyertem, mert jobban akartam a győzelmet, mint a többiek. Tisztában voltam azzal, hogy ki, milyen játékerőt képvisel, és úgy voltam vele, hogy ha odateszem magam és jól megy a játék is és jönnek az ütések, akkor bárkit meg tudok verni. Jelen pillanatban a 136-dik helyen állok a világranglistán, Minszkben pedig két olyan játékost is sikerült legyőznöm, aki előttem van a rangsorban. Az elődöntőben 3-0-ra vertem egy ír fallabdázót, a döntőbeli ellenfelem személyében pedig egy TOP 100-as versenyzőt múltam felül.” – nyilatkozta a  Squashberek SE 21 éves fallabdázója.

A soron következő, az egyesült államokbeli Birminghamben 2021-ben megrendezendő Világjátékokkal kapcsolatban Farkas Balázs azt mondta: nagyon szeretne újra kijutni a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményére.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..