Magyar éremeső a sárkányhajó Eb első napján

Két arany- és három ezüstérmet nyertek a magyarok a 14. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokság nyitónapján a spanyolországi Banyolesben – adta hírül a Magyar Sárkányhajó Szövetség.

A kontinensbajnokság első versenynapján szinte minden magyar csapat dobogóra állhatott.

Arannyal kezdte és arannyal zárta az Eb-t a válogatott, hiszen rögtön az első érdekeltségünk, a premier (felnőtt) női legénység győzelmet aratott kategóriájában, majd a nap végén a premier vegyes nagy hajós egység is elsőként ért célba 2000 méteren.

Rajtuk kívül egyaránt a második helyen végzett a magyar premier open, senior A vegyes és senior B vegyes legénység is.

Részletek

Hét éremmel zárták a magyarok a sárkányhajó vb-t

Két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar versenyzők az egyesült államokbeli Sarasotában vasárnap véget ért 13. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon. A vb alkalmával a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökét, Járosi Pétert beválasztották a sportág Hírességek Csarnokába.

sárkányhajó

A július 18. és 24. között megrendezett világbajnokság utolsó versenynapján a résztvevő két magyar klub közül a Dragon Aqua SE legénysége kishajós senior A vegyes kategóriában állt rajthoz az 500 méteres távon. A székesfehérvári csapat hat végigversenyzett napot követően, szoros küzdelemben a bronzérmet szerezte meg. A PTE-PEAC csapata a zárónapon premier (felnőtt) női és open számokban indult 500 méteren kishajóban. Az open legénység a hatodik, a női pedig az ötödik helyen ért célba a nagydöntőben.

Összesítésben a Dragon Aqua SE egy első, három harmadik, valamint két ötödik helyezéssel, míg a Pécsi Tudományi Egyetem csapata egy arannyal, két ezüsttel, továbbá egy negyedik, két ötödik és két hatodik helyezéssel térhet haza.

sárkányhajó

A világbajnokság során ünnepelte a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) a kiemelkedő sikereit azoknak, akik sokat tettek a sárkányhajó sport fejlődéséért. A sportág Hírességek Csarnokába elsőként beiktatott tagjai között volt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke is. A nemzetközi szervezet alelnöki tisztségét is betöltött magyar sportvezetőt az IDBF tavaly ősszel választotta be a Hall of Fame-be, az erről szóló kitüntetést pedig a vb helyszínén megrendezett ceremónián vette át Járosi Péter, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöke is.

Részletek

Sárkányhajó – A világbajnokságon bemutatkozott a PTE csapata!

A floridai Tampában egy aranyat és egy ezüstöt szereztek a baranyaiak! A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség által rendezett világbajnokság második és harmadik versenynapján a Pécsi Tudományi Egyetem bravúros debütáláson van túl.

A legénység a második versenynap az egyetemi vegyes kategóriában 2000 méteren az előkelő második helyet szerezte meg.

Az egyetemisták emellett 2000 méteren premier open és női kishajóval is elindultak. A fiúk a 11. helyet, míg a lányok fantasztikus evezésükkel a 6. helyet szerezték meg. A kormányosok hiba nélkül vezették a pályán a hajókat, az evezősök pedig számot adtak állóképességükről, felkészültségükről. A premier mezőnyben való indulás elsősorban a tapasztalatszerzést szolgálta.

A harmadik versenynapon, 200 méter vegyesen aztán aranyérmet nyertek a pécsi fiatalok. Nagyon szoros versenyt produkáltak a csapatok. A PTE legénysége a három időfutamos küzdelem során megmutatta, hogy higgadtsággal és közös erővel legyőzhetik a legerősebb nemzeteket is. A nagyon erős és komoly sárkányhajós múlttal rendelkező kanadai legénységet utasították maguk mögé az első helyért vívott harcban.

A Dragon Aqua legénysége a harmadik versenynapon a kishajós Senior A open kategóriában, 5. helyezést szerzett, holnap ők is folytatják, de immár vegyes kategóriában.

Részletek

Eredményes kezdés a sárkányhajó világbajnokságon

A floridai hagyományokhoz hűen szerepeltnek a magyar legénységek a sárkányhajó világbajnokságon. A Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség, az IDBF által 13. alkalommal megrendezett Klub Legénység Világbajnokság első versenynapját a Magyarországot képviselő Dragon Aqua SE parádés éremgyűjteménnyel zárta az egyesült államokbeli Sarasotában.

Tizenegy éve szintén az első napon, a floridai Tampában a magyar nemzeti válogatott premier (felnőtt) kategóriában szerezte meg az első helyet a 2000 méteres versenytávon. Ezúttal a Senior A korcsoportban versenyző magyar csapat a délelőtti versenyek folyamán a kishajós versenyben 2000 méteren az első helyet szerezte meg vegyes kategóriában. A versenyzők mind az ellenfeleiket, mind a fullasztó időjárást legyőzték. Az elmúlt két év felkészülése kifizetődőnek bizonyult.

Délután ugyancsak Senior A korcsoportban kishajóval a 2000 méter open kategóriában versenyeztek, ahol bronzérmet szereztek. Izgalmas verseny volt, ahol igazi vízi csata zajlott, hiszen több hajó ütközött a futam során, és az óvások miatt a nap végére született meg a végeredmény.

A második versenynapon további magyar legénységek mérettetik meg magukat. A Pécsi Tudományi Egyetem legénységei mind az egyetemi, mind a premier kategóriákban bizonyíthatják felkészültségüket és rátermettségüket a 2000 méteres versenytávon.

Részletek

Két év után ismét sárkányhajó vb – magyar éremesélyekkel

A koronavírus járvány okozta kényszerszünet miatt két év után először rendez nagy világversenyt a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF). Az egyesült államokbeli Sarasotában július 18. és 24. között sorra kerülő 13. Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon két magyar csapat is vízre száll, a hazai szövetség elnökét, Járosi Pétert pedig a viadal során iktatják be a sportág Hírességek Csarnokába.

A mostani klub legénység vb egyik különlegessége, hogy a korábbiaktól eltérően egyúttal nemzetek közötti verseny is lesz – közölte Járosi Péter. A sportvezető szerint ahhoz képest, hogy sok országban a covid még jelentősen befolyásolja az életet, így a sporttevékenységeket is, komoly létszámú verseny lesz a floridai.

Magyarországról két csapat vesz részt a vb-n: a Dragon Aqua SE senior legénységgel képviselteti magát, míg a PEAC, azaz pécsi egyetemisták több mint 30 fős küldöttsége elindul az egyetemi versenyszámokban, valamint a premier (felnőtt) korosztályban is.

„Mivel a sportágban világszinten két esztendő kimaradt a versenyeket illetően, nehéz nyilatkozni az esélyekről” – mondta Járosi Péter. – „Mindenesetre mi itthon a teljes bajnoki rendszerünket le tudtuk bonyolítani, még a covidtól sújtott években is, ha néha halasztásokkal is, de minden hazai versenyt megrendeztünk. Ezáltal kijelenthető, hogy a magyar legénységek felkészülten utaztak ki a tengerentúlra, és érmeket várunk tőlük.”

A Magyar Sárkányhajó Szövetség elnökének személy szerint is különleges lesz a világbajnokság. Tavaly ősszel ugyanis a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség beválasztotta a Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). Az IDBF alelnöki tisztségét is betöltött Járosi Péter a sárkányhajó sport fejlődése, népszerűsítése érdekében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést. Az erről szóló hivatalos kitüntetést a világbajnokság alatt a helyszínen sorra kerülő ceremónián veszi át a magyar sportvezető, aki egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség alelnöke is.

Részletek

Sikeres sárkányhajó fesztivál és MEFOB zajlott Győrben

Az elmúlt hétvégén Győr ismét a sárkányhajózás központja volt. Pénteken délelőtt a már hagyományos Nebuló Kupa futamaira került sor, délután az Egyetemi Regatta 2020, azaz a MEFOB került megrendezésre, szombaton pedig a Győri Sárkányhajó Fesztivál zajlott az Aranypart kettőn.

Az Aranypart már jól bejáratott sárkányhajós versenyhelyszín, több, mint tíz éve rendeznek ott versenyeket. Idén a győri MEFOB volt az egyetemista sárkányhajósok legnagyobb versenye. A szervezők legnagyobb örömére hat egyetemről érkeztek versenyzők: a BCE, az ELTE, a TE, a PTE, a SZIE és a házigazda SZE sárkányhajósai.

A 200 méteres sprintversenyben két előfutamot rendeztek, amelyekből a győztesek és az utánuk legjobb időt teljesítő csapat jutott be a döntőbe. A többieknek sem lehetett okuk panaszra, hiszen a B-döntőben ők is újra vízre szállhattak. A döntőben a PTE, az SZE és a TE hajói sorakoztak fel a rajtnál, hogy aztán egy fantasztikusan izgalmas versenyt fussanak! A pécsiek mindössze 40 századmásodperccel előzték meg a Testnevelési Egyetem hajóját, akik mögött 1 másodperccel érkeztek be a helyi Széchenyi István Egyetem hallgatói. A kisdöntőt az ELTE magabiztosan nyerte, mögötte a BCE, majd a SZIE egysége ért célba.

A maratoni, 2000 méteres távon az volt az igazi kérdés, hogy ki bírja jobban erővel, hiszen a korábbi futamokban már sok energiát használtak el a versenyzők. Végül az első három helyezett itt is a 200 méteres döntő résztvevői közül került ki, csak immár a Testnevelési Egyetem hallgatói bírták jobban, a pécsiek pedig másodikként értek célba. Az SZE csapata második bronzérmét szerezte meg, míg a 4-5-6. helyeken ismét ELTE, BCE, SZIE volt a sorrend.

“Nagy dolog, hogy a koronavírus járvány ellenére hat egyetem is elindult a versenyen. Ez is nagy örömünkre szolgál, miként az is, hogy kimondottan színvonalas verseny alakult ki, jól felkészült, erős csapatok mérték össze a tudásukat” – értékelte az eseményt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Részletek

Jön az idei Sárkányhajó Magyar Bajnokság

Bajnokokat avatnak a sárkányhajósoknál. Szeptember 18. és 20. között ugyanis megrendezik a 18. Sárkányhajó Magyar Bajnokságot és a 6. 10 személyes Sárkányhajó Magyar Bajnokságot, amelynek Fadd-Dombori ad otthont.

A vírus miatt a nemzetközi nagy versenyeken a válogatottak nem tudtak részt venni, de a hazai bajnokság nem marad el. Igaz, ezúttal csak magyarok ülnek hajóba. Korábban – nyílt magyar bajnokság lévén – külföldi és szabadidős legénységek is indultak a versenyen, de idén a járványügyi helyzetre való tekintettel ez most nem kivitelezhető.

Járosi Péter szerint szigorú szabályozás mellett bonyolítják le a bajnokságot. „Igyekeztünk egy minden részletre kiterjedő protokollt összeállítani, amely betartását mindenkitől elvárjuk. Bízom benne, hogy a kialakult járványhelyzet ellenére is a magyar sárkányhajós társadalom a bajnokság eredményeire, sportértékére emlékszik majd vissza évek múltán” – nyilatkozta a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának.

A versenykiírás szerint pénteken 2000, szombaton a 200 méteres távokon rendeznek versenyeket nagyhajós kategóriában. Vasárnap a 10 fős sárkányhajó legénységek küzdenek meg a bajnoki címekért.

Részletek

Négy magyar érem a thaiföldi nemzetek közötti sárkányhajó vb-n

Három ezüst- és egy bronzéremmel, valamint számos jó helyezéssel zártak a magyarok a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek a thaiföldi Pattaya adott otthont. Az eddigi legnagyobb és legmagasabb színvonalú vb-n a több mint 50 fős magyar küldöttség – elsősorban a juniorok jóvoltából – túlteljesítette az előzetes elvárásokat.

Harminc országból 3335 sárkányhajós vett részt a világbajnokságon, ami ezáltal az eddigi legnépesebb nemzetek közötti vb lett, létszámában megelőzve a 2013-as magyar megmérettetést – számolt be róla Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

Lévén a sportág ázsiai eredetű, Thaiföldön nemcsak a legnépesebb, de a résztvevő környékbeli ázsiai országok miatt az eddigi legszínvonalasabb világbajnokság zajlott le – mondta a sportvezető, aki egyúttal az IDBF alelnöke is. Járosi Péternek nemzetközi tisztségében a verseny előkészítése volt a feladata, amely során nem kis problémát kellett megoldania, karöltve a helyi szervezőkkel.

„A tervezett helyszínen a szokottnál szárazabb időjárás miatt nem volt víz a mederben, így teljesen új versenypályát kellett létrehozni egy víztározó területén. A pályán túlmenően a teljes infrastruktúrát ki kellett építeni a helyszínen. Nagy munka volt, de sikerrel megoldottuk, és kiváló versenyt tudhatunk magunk mögött” – mesélte.

A világbajnokságon a magyar juniorok három távon is dobogóra állhattak: a 200, az 500 és a 2000 méteres versenyszámban egyaránt a második helyen értek célba U18-asaink. A negyedik érmet a szeniorok szerezték, akik a leghosszabb távon harmadikok lettek.

Járosi Péter (aki a szeniorok között maga is lapátot ragadott) külön kiemelte a premier, vagyis a felnőtt mezőnyben indult magyarok szereplését, akik 2000 méteren 19 hajó közül – három ázsiai legénység mögött – a negyedik legjobb idővel értek célba, kis különbséggel lemaradva csupán a dobogóról.

„Túlteljesítettük az előzetes várakozásokat. A verseny színvonalát tekintve a négy érem, és többek között a premier korosztályban elért helyezések szép eredmények” – összegzett a hazai szövetség első embere.

14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, a magyar érmesek:

200 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
500 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
2000 m:
Junior A open kishajó: 2. hely
Senior B mix kishajó: 3. hely

Részletek

Sárkányhajós ünnep

Ünnepeltek a sárkányhajósok. A sportág itthon 21 éves múltra tekint vissza, és a Magyar Sárkányhajó Szövetség tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A 2018-as esztendő különös jelentőségű volt, hiszen a Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói a világversenyeken összesen 45 érmet szereztek, valamint júliusban Magyarország megrendezte a sárkányhajózás történetének idáig legnagyobb létszámú IDBF Sárkányhajó Világbajnokságát. A szegedi világversenyen 5 kontinens 28 országának, 140 klub legénységének 6 200 versenyzője vett részt.

 

A budapesti ünnepségen  Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte az elmúlt 21 évben többször is bizonyított a sárkányhajósport. „Tavaly egy fantasztikus hazai rendezésű világversenynek lehettünk részesei Szegeden. Ezen a vb-n a profi szervezés óriási magyar sikerekkel párosult, így nem is lehetett más, mint egy hatalmas sportos fieszta” – emlékeztetett Sárfalvi Péter minden idők legnagyobb sárkányhajó-világbajnokságára.

Mike Thomas, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) elnöke elmondta, hogy a 21 éves magyar szövetségnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a sárkányhajósport nemzetközileg sokat fejlődjön. A sportvezető hangsúlyozta, hogy Magyarország három világversenynek is otthont adott már, ezzel kapcsolatban méltatta a magyar szövetség aktivitását, szervező munkáját.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke a rendezvényen kitüntetéseket adott át azoknak a sportembereknek és támogatóknak, akik munkájukkal hozzájárultak az elmúlt 21 év sikereihez.

„Tagszervezete vagyunk a nemzetközi és az európai szövetségnek, itthon a Magyar Sárkányhajó Szövetség tagja volt a Nemzeti Sportszövetségnek, később a Magyar Olimpiai Bizottság nem olimpiai szekciójának, majd alapítói voltunk a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, és mindenhol megálltuk, megálljuk a helyünket” – mondta köszöntő beszédében Járosi Péter.

A 20 éve evezünk együtt elnevezésű jubileumi ünnepségen bejelentették, hogy megjelent egy kiadvány, amely a Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi éveit öleli fel. A könyv címe: A sárkányhajósport 1+20 éve.

Részletek

Tíz magyar aranyérem a sárkányhajó Eb-n

Eredményesen szerepelt a magyar sárkányhajó válogatott a Brandenburg an der Havelben megrendezett EDBF nemzetek közötti Európa-bajnokságon. A nagy sikerrel lebonyolított júliusi szegedi klub legénység vb-t követően a magyarok 10 arany-, 4 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek a németországi Eb-n.

 

A viadalon a junior, felnőtt és senior korosztályokban összesen 118 fővel vett részt a magyar küldöttség.

 

„A válogatott nagyon sikeresen szerepelt az Európa-bajnokságon. Sikerült megőrizni a nemzetek közötti versenyben a harmadik helyünket, megismételve a legutóbbi, 2016-os eredményt. Nagyon komoly teljesítmény ez, hiszen a mezőny erős volt, és sportolóink alig egy hónapja még a hazai rendezésű klub legénység világbajnokságon nyújtották a maximumot. Elégedettek lehetünk a válogatott produkciójával, hiszen gyakorlatilag végigversenyeztük az évet, minden korosztályban kiváló eredményeket értünk el, közben pedig megrendeztük az eddigi legnagyobb sárkányhajó világbajnokságot” – mondta Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

 

13. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

200 m:

1. Premier női, kis hajó

1. Senior A vegyes, kis hajó

1. Senior B open, kis hajó

2. Senior B vegyes, kis hajó

3. Junior A női, kis hajó

3. Senior A női, kis hajó

500 m: 

1. Senior A vegyes, kis hajó

1. Senior B open, kis hajó

1. Senior B vegyes, kis hajó

2. Junior A open, kis hajó

3. Premier női, kis hajó

3. Junior A női, kis hajó

1000 m: 

3. Junior A vegyes, standard hajó

2000 m:

1. Junior A vegyes, standard hajó
1. Senior A vegyes, kis hajó
1. Senior B vegyes, kis hajó
1. Senior B open, kis hajó
2. Premier open, kis hajó
2. Premier női, kis hajó
3. Junior A open, kis hajó
3. Junior A női, kis hajó

Részletek