aut tagged posts

Karnyújtásnyira volt csak a dobogótól Kiss Norbert

Két negyedik helyet szerzett a szlovákiai hétvége első két futamán a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

Értékes pontokat szerzett a kamion-Európa-bajnokság negyedik hétvégéjén Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző a szombat délelőtti időmérőn az ötödik helyet szerezte meg a superpole-ban, majd mindkét versenyen hajszállal maradt csak le a dobogóról a Dunaszerdahely melletti Szlovákia Ringen.

A szombati első futamon a gumikkal szenvedett, egy helyet azonban így is tudott javítani.

“Arra számítottam, hogy gyors rajt lesz, hiszen egy MAN ment a pole-ból induló Adam Lackó mellett, de nem az lett, lassú tempót diktált a gördülőrajtnál a mezőnynek. A szabály szerint 55 és 70 km/h közötti sebességgel kell rajtolni, mi 55-tel mentünk. Reméltem, hogy lesz annyi helyem, hogy fel tudok majd gyorsítani és lesz turbónyomásom, de nem lett. Nagyjából a hatodik hely környékén voltam az első körben, onnan kellett visszaküzdeni magam. Az első egy-két kanyar nem volt jó, nagyon csúszkált az autó, de utána összeszedték magukat a gumik. Sikerült később még előzni párat, így negyedik lettem, viszont az első szektorban még mindig nagyon sokat veszítünk” - mondta a Tankpool24 csapat magyar versenyzője.

A fordított rajtrácsos második futamnak szintén ötödik helyről vághatott neki, eseményekből ezen a versenyen sem volt hiány.

“A rajtnál tudtam egyet előzni, de volt egy kis csetepaté - nem az én hibámból, mert teljesen nyitva hagyták előttem az ajtót, csak mentem, és oldalról rámhúzták a kormányt. Ezzel vesztettem egy helyet, mert Jochen Hahn rögtön megelőzött, így ugyanott voltam, ahonann indultam, az ötödik helyen. Jó volt a tempó, egyértelmű már, hogy nekem kopik a legkevésbé a gumim a mezőnyből, és a futam végére az én sebességem a legjobb. Élveztem, hogy tudtam támadni is, de nagyon nehéz előzési pozícióba kerülni, mert le vagyunk korlátozva. Mégis büszke vagyok rá, hogy Sasha Lenzet úgy tudtam megelőzni, hogy hozzá sem értem, és végül negyedik lettem.”

A nap végére Kiss biztatóbbnak látta a helyzetét, mint az első futam után. “Picit jobbnak éreztem magunkat, mint az első versenyen, de összességében nem vagyok elégedett. Az időmérős ötödik hely katasztrófa, nem is értem, hogy tavaly hogy tudtunk itt időmérőt nyerni, ráadásul nem is kicsi előnnyel. Alapvetően nagyon elégedetlen vagyok ezzel a két negyedik hellyel. Ugyanakkor a beállítást jónak érzem, az autó is jó az elvárásokhoz képest, de ennyire korlátoz minket, hogy nem tudjuk alkalmazni a 160-as sebességkorlátozást, mert nincs meg az ahhoz szükséges programunk, hogy mi is 2.7 mp-ig 160 km/h fölött mehessünk. Viszont már tartanak az egyeztetések arról, hogy eltörlik ezt a szabályt, úgyhogy a szezon második felében már nem is foglalkozunk ezzel.”

A kamion-Európa-bajnokság szlovákiai programja vasárnap 8.30-kor warm uppal, 10 órától időmérővel, majd 13.35-től a harmadik, 17.20-tól pedig a negyedik futammal megy tovább.

Read More

Nehézkes vasárnap

Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa-bajnokság németországi hétvégéjén.

A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja.

A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek: a vasárnapi időmérőn harmadik lett. Később aztán minden összeesküdött a szombathelyi pilóta ellen.

“Nem a mi napunk volt. Az időmérőig még jól ment, sikerült javítanom az előző napihoz képest és harmadik lettem, de a verseny már nem alakult jól. A rajt és az első kanyar még rendben volt ugyan, de a második kanyarban René Reinert be tudta dugni mellém az autója orrát, a harmadik kanyarhoz érve elfékezte magát és nekem jött. Csak a negyedik-ötödik helyre tudtam visszajönni, közben Adam Lacko hátulról ütközött nekem. Továbbmentünk, akkor már Steffi Halmot támadtam és meg is tudtam előzni, de defektet kapott rajtam, emiatt később mehettem a versenyirányításhoz, büntetést végül nem kaptam. Egy darabig a negyedik helyen autóztam, aztán a kormánymű hibája miatt fel kellett adnom a versenyt.”

Ekkor még nem ért véget Kiss Norbert drámája, kamionja mentése közben ugyanis a szakszerűtlen vontatás miatt a Mercedes előbb pattogni kezdett, majd leesett a vontatóról, ez pedig extra károkat okozott a járműben.

“Tönkrement a gumi, a kormánylengéscsillapító is. A csapat jól összerakta a kamiont, de  valami rejtett hibát nem vettünk észre, ezért nem volt benne elég erő az utolsó futamon. Ezen a versenyen a végéről indultam, a kilencedik helyre sikerült feljönni, voltak még előttem büntetések, így a hetedik helyen zártam. Szereztünk ugyan néhány pontot, de összességében katasztrofális nap volt. Nem volt szerencsénk, ez a legrosszabb napunk eddig az idei szezonban.”

Kiss Norbert három versenyhétvége után a harmadik helyen áll a bajnokságban 88 ponttal. Jochen Hahn 137 ponttal vezeti az összetettet, Adam Lacko a második 95 ponttal.

Két hét múlva, július 13-a és 15-e között a Budapesttől alig 150 km-re fekvő Slovakia Ringen, Dunaszerdahely mellett folytatódik a Kamion Európa-bajnokság.

Read More

Újabb pontok

Újabb fontos pontokat szerzett a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában.

A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte meg, amit aztán dobogóra tudott váltani a szombati első futamon. 

“Az időmérőn sajnos csak negyedik lettem, de az első verseny aztán egész jól kijött. Láttam a lámpát, a külső íven meg tudtam előzni René Reinertet, aki aztán mögöttem bajba is keveredett, úgyhogy kis előnnyel, de meg tudtam tartani a harmadik helyet. Jó volt látni, hogy megvolt a tempónk. A fordított rajtrácsos versenyen így a hatodik helyről indultam. Nagyon kalandos volt az egész futam, főleg az első néhány kanyar. Feljöttem a negyedik helyre, sikerült a tavalyi csapattársamat megelőzni, utána utolértem Adam Lackót, de hiába volt nagyon lassú, nem volt lehetőség az előzésre, kilökni meg nem akartam. Egész versenyen nem találtam rajta fogást, így nem sikerült felállni a dobogóra, de sok pontot szereztem. Összességében jó volt, jól jöttem ki a mezőny közepi csatározásokból” - nyilatkozta Kiss Norbert a második futam után.

Read More

Kiss Norbi Németországban ül kamionba

Harmadik állomásához érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye. Az ETRC most hétvégén a Nürburgringre látogat, a kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző pedig reméli, hogy a tavalyihoz hasonló jó eredményeket ér el a legendás pályán - tudósít Kiss Norbert menedzsmentje.

A német Tankpool24 csapat pilótájának kifejezetten kellemes emlékei vannak a Nürburgringről, ahol egy évvel ezelőtt két második helyet szerzett. “A szombati időmérőn megnyertem a superpole-t, az első helyről indulhattam, de Adam Lacko megelőzött, második lettem. Aznap még egy kilencedik helyet szereztem, majd vasárnap megint felállhattam a dobogóra, ismét másodikként. A negyedik futamot nem tartották meg tavaly, mert annyira olajos lett a pálya, hogy versenyzésre alkalmatlanná vált” - emlékszik vissza a szombathelyi versenyző.

“Remélem, hogy ehhez hasonló végeredmények születnek, ami nem lesz egyszerű, hiszen két hete a Hungaroringen mindenki láthatta, mennyire erős a mezőny. A Nürburgringen nem a teljes pályát használjuk, nem is azt, amit a túraautó-világkupa mezőnye, hanem egy még rövidebb, a DTM-konfigurációnak megfelelő vonalvezetésen megyünk. Ezek mindig nagyon jó hangulatú hétvégék, százezer néző előtt versenyzünk, ez a kamionversenyzés igazi ünnepe.”

Kiss Norbert összetettben a második helyen áll 64 ponttal, a bajnokságot Jochen Hahn vezeti 95 ponttal.

Read More

Keszthelyi Vivien GT-kategóriában pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta a Hungaroringen

Óriási hazai siker a DTM hungaroringi hétvégéjén: dobogó második fokán ünnepelhette a magyar közönség a 17 éves pilótát – tudósít a VRS Sport.

 

 A vasárnapi időmérőn a hétvége második leggyorsabb időeredményével megszerzett rajtpozícióból indulva, a tanuló évében nem elvárt eredményként a futamon szerzett második helyezésével a hátsókerék-meghajtású nagy túraautó (GT) kategóriában pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta Keszthelyi Vivien. A világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzője a német túraautó-bajnoksággal (DTM) együtt megrendezett Audi R8 LMS Cup harmadik, hungaroringi versenyhétvégéjén örvendeztette meg szurkolóit.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótán a szombati első időmérőn a technika, illetve a folyamatosan váltakozó esős időjárás is kifogott, ezért a hatodik helyről vághatott csak neki a nyitófutamnak. A verseny során folyamatosan a dobogósokéhoz hasonlóan jó időket autózott, és a körülményeket figyelembe véve bravúrosnak számító negyedik helyet szerezte meg. Ez is megmutatta, hogy mennyire fontos a jó rajtpozíció egy olyan sorozatban, mint az újonnan indult Audi R8 LMS Cup, ahol ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták.

A vasárnapi időmérőre sikerült a szombati problémákat kiküszöbölni, így extra motivációval érkezett Keszthelyi Vivien, s a kvalifikáción egyedül már csak a rendkívül tapasztalt, tízéves nemzetközi GT-rutinnal rendelkező, az összetett pontversenyt vezető német Kris Heidorn tudta megelőzni.

A futamon a 17 éves magyar pilóta jól kapta el a rajtot, s bár mögötte többen is próbálkoztak, fiatal korát meghazudtoló rutinnal verte vissza ezeket a támadásokat, folyamatosan növelve előnyét az őt üldözőkkel szemben.

A fél óra plusz egy körre tervezett futam során Keszthelyi Vivien hiba nélkül vezetett, s közel 8 másodperc volt az előnye az őt követő lengyel Paziewskivel szemben, amikor a táv kétharmadánál, 10 perccel a tervezett leintés előtt váratlanul előtt eleredt az eső a Hungaroring fölött. A versenybírók - tekintettel arra, hogy néhány órával korábban, a DTM futama során épp emiatt súlyos sérülések történtek a boxutcában - piros zászlóval véget vetettek a versenynek. Ez természetesen nem zavarta az autójából hatalmas mosollyal kiszálló magyar versenyzőt, akit a vetélytársak és az Audi Sport vezetői is köszöntöttek a dobogós ceremónia előtt.

Keszthelyi Vivien, aki 15 évesen már TCR kategóriájú autóval kétszeres magyar bajnoki címet szerzett, tavaly az Audi TT Cupban a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett, és idén először versenyez hátsókerék-meghajtású nagy túraautóval (GT), több mint két év kihagyás után először állhatott rajthoz hazai közönség előtt.

A kupasorozatban most egy kéthónapos nyári szünet következik, majd az angliai Brands Hatch-i pályán folytatódik a küzdelem.

KESZTHELYI VIVIEN NYILATKOZATA:

"Egy versenyzőnek mindig sokat ad a hazai közönség támogatása, egy ilyen szép eredmény birtokában pedig még jobb kedvvel megyek nyári szünetre. Most egy kis pihenő következik, azt követően viszont megkezdem a felkészülést a szezon második felére. Ez az első évem hátsókerék-meghajtású sorozatban, rengeteg tapasztalatot kell még szereznem, de úgy érzem, egyre nagyobb az összhang az autó és köztem, és bízom benne, hogy a jövőben is hasonlóan szép eredményeket érünk majd el közösen. Még egyszer köszönöm a támogatást a csapatomnak és az összes szurkolónak is, felejthetetlenné tették a „visszatérést" a hazai pályára."

Read More

Dobogóra hajt a hétvégén a 17 éves magyar pilóta

A hétvégén hosszú idő után újra Magyarországon versenyez Keszthelyi Vivien, aki a világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzőjeként a Hungaroringen áll majd rajthoz a német túraautó-bajnokság (DTM) betétfutamán, az Audi R8 Cup harmadik versenyhétvégéjén.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótára már tizennégy éves korában felfigyeltek a világ egyik legnagyobb konszernjéhez tartozó Audi szakemberei. Ezek után Vivien lépésről-lépésre jutott el a túraautózás csúcsának számító hátsókerék-meghajtású autók világába. Az újonnan indult Audi R8 LMS Cup futamain, melyeket a DTM-mel együtt rendeznek, továbbra is ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták, mely rendkívül fontos tényező a további fejlődés szempontjából.

Jól indult a szezon a magyar versenyző számára, aki a hockenheimi nyitóhétvégén mindkétszer a dobogón ünnepelhetett. Az újonnan indult GT-sorozat második hétvégéjén a németországi Lausitzringen ezen a pályán pályafutása során először vezetett ilyen teljesítményű autót, s ugyan végig küzdött a beállításokkal, előbb a hetedik, majd a hatodik helyről indulva is negyedikként intette le a kockás zászló. Vivien eddigi pályafutása során, miután mindössze 13 évesen, élete első nemzetközi mezőnyben futott versenyén dobogós helyezést ért el, 14 évesen a szintén egyforma autókat felvonultató Swift Cup Europe összetettjében harmadikként zárt, egy évvel később pedig TCR kategóriájú autóval versenyezve két magyar bajnoki címet is szerzett. A tavalyi évben az Audi TT Cupban pedig - még elsőkerék-meghajtású autóval - a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett.

Keszthelyi Vivien  eddigi pályafutása jó példája a tudatosan, sportszakmai szempontok alapján meghozott döntéseknek. A nemzetközi szakemberek szerint ugyanis ahhoz, hogy profi versenyzőként egy pilóta hosszú távon sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy a tanulóéveket olyan nehéz sorozatokban töltse, ahol az autók teljesítménye ellenőrzötten megegyezik, a versenyzők fej-fej melletti csatákban válhatnak egyre jobbá, s köztük elsősorban a felkészültség és vezetéstechnikai tudás dönt. E nehezített terepnek meg is lett az eredménye, hisz Vivient megdöbbentően fiatalon, mindössze 17 évesen kellően tapasztaltnak találták nemzetközi mentorai a tanulóéveket jelentő elsőkerék-meghajtású sorozatok elhagyására. Ennek fényében lépett tehát tovább a pilóta, aki a mostani GT, azaz nagy túraautókat felvonultató szériában már jóval nagyobb teljesítményű, hátsókerék-meghajtású autók küzdelmébe kóstolhat bele. Az itt szerzett tapasztalatok és tudás jelenthetik a következő lépcsőfokot hosszú távú ambiciózus céljai felé, melyekhez jó alapot jelent a pilóta gyári kötődése is - írja a VRS Sport!.

Keszthelyi Viviennel péntektől vasárnapig két év után először találkozhatnak hazai pályán a magyar rajongók. A versenyző izgatottan készül a számára is különleges futamra, és csapata a tervek szerint számos érdekes programmal várja majd a szurkolókat. A 17 éves autóversenyzőnek rendkívül sűrű lesz a programja Budapesten, azonban maximálisan szeretné kiszolgálni rajongóit, éppen ezért, ahogyan az elmúlt években, a tervek szerint most is kilátogat a PlayIT Show-ra, a legnagyobb hazai számítógépes játékfesztiválra, ahol természetesen egy versenyautó szimulátort mutat majd be.

"Egészen más, különleges érzés, hogy hazai környezetben készülhetek és versenyezhetek. Noha ez talán egy kis plusz nyomást is helyez rám, de nem változtat azon, hogy ezúttal is szeretném a legjobbat kihozni magamból. Nagyon szeretem a Hungaroringet, és eddig nem is volt itt komolyabb problémám, ugyanakkor mivel - többek között a DTM miatt is - általában változtatnak egy keveset a szabályokon, illetve mivel hátsókerék-meghajtású autóval még nem versenyeztem itthon, egy kicsit olyan lesz, mintha egy új pályát kellene megtanulnom. Eddig kizárólag pozitív emlékeim vannak a ringről, korábban több dobogós helyezést, illetve futamgyőzelmeket is szereztem itt, bízom benne, hogy idén tovább gyarapíthatom a pályához kötődő sikereimet. A magyar közönségnek is igyekszem minél több örömteli pillanatot okozni, akik, bízom benne, szép számmal buzdítanak majd." - mondta Keszthelyi Vivien.

Read More

Dobogóesélyesként érkezik a Hungaroringre a magyar pilóta

Újabb sikeres hétvégén van túl Keszthelyi Vivien, aki egyedüli magyarként, s egyben a világ legfiatalabb GT-kategóriás női autóversenyzőjeként ezúttal a németországi Lausitzringen gyarapította értékes pontjait két, a beállítási nehézségek miatt erőn felül megszerzett negyedik helyezésével.

A német Audi Sport tehetséggondozó akadémiáján immár harmadik éve pallérozódó magyar pilótára már tizennégy éves korában felfigyeltek a világ egyik legnagyobb konszernjéhez tartozó Audi szakemberei. Ezek után Vivien lépésről-lépésre jutott el a túraautózás csúcsának számító hátsókerék-meghajtású autók világába. Az újonnan indult Audi R8 LMS Cup futamain, melyeket a DTM-mel együtt rendeznek, továbbra is ellenőrzötten egyforma autókkal állnak rajthoz a pilóták, mely rendkívül fontos szempont a további fejlődés szempontjából. Jól indult a szezon Vivien számára, hisz a hockenheimi nyitóhétvégén mindkétszer a dobogón ünnepelhetett a magyar versenyző, aki miután mindössze 13 évesen, élete első nemzetközi mezőnyben futott versenyén dobogós helyezést ért el, 14 évesen a szintén egyforma autókat felvonultató Swift Cup Europe összetettjében harmadikként zárt. Mindössze 15 évesen TCR kategóriájú autóval versenyezve két magyar bajnoki címet szerzett, majd tavaly az Audi TT Cupban - szintén még elsőkerék-meghajtású autóval - a nemzetközi sorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett, ráadásul hétről hétre nagy nemzetközi rutinnal rendelkező riválisokkal küzdött és ismerkedett meg a híres európai versenypályákkal. Keszthelyi Vivien eddigi pályafutása jó példája a tudatosan, sportszakmai szempontok alapján meghozott döntéseknek. A nemzetközi szakemberek szerint ugyanis ahhoz, hogy a profi versenyzőként egy pilóta hosszú távon sikeres legyen, elengedhetetlen, hogy a tanulóéveket olyan nehéz sorozatokban töltse el, ahol az autók teljesítménye ellenőrzötten megegyezik, a versenyzők így fej-fej melletti csatákban válhatnak egyre jobbá, s köztük elsősorban a felkészültség és vezetéstechnikai tudás dönt.  E nehezített terepnek meg is lett az eredménye, hisz Vivient megdöbbentően fiatalon, mindössze 17 évesen kellően tapasztaltnak találták nemzetközi mentorai a sokak számára a maximumot, Vivien számára azonban csak tanulóéveket jelentő elsőkerék-meghajtású sorozatok elhagyására. Ennek fényében lépett tehát tovább a pilóta, aki a mostani GT, azaz nagy túraautókat felvonultató sorozatban már jóval nagyobb teljesítményű, hátsókerék-meghajtású autók küzdelmébe kóstolhat bele. Az itt szerzett tapasztalatok és tudás jelenthetik a következő lépcsőfokot hosszú távú ambiciózus céljai felé, melyekhez jó alapot jelent a pilóta gyári kötődése is. Fiatal kora ellenére minden szempontból érett gondolkodású sportolóval állunk szemben Vivien személyében, hisz a civil életben is példaértékűen kezeli népszerűségét. Szerepet vállal több nemzetközi szervezet, köztük a nők autósportban való érvényesüléséért küzdő Dare To Be Different, valamint az UNICEF munkájában is, ezen kívül a Mosoly Alapítvány fiatal sportnagyköveteként is ismerhetjük. Keszthelyi Viviennel június első hétvégéjén 2 év után először találkozhatnak hazai pályán a magyar rajongók, ugyanis az Audi R8 LMS Cup a DTM-mel együtt a Hungaroringre látogat. A magyar versenyző izgatottan készül a számára is különleges futamra, és csapata a tervek szerint számos különleges programmal várja majd a szurkolókat.

Read More

A DTM-legenda is elismerte Keszthelyi Vivien teljesítményét

Hatalmas megtiszteltetés érte Hockenheimben bő egy hete Keszthelyi Vivient, ugyanis a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM egyik legendás alakja, Ellen Lohr személyesen gratulált neki azt követően, hogy az Audi R8 LMS Cup nyitóhétvégéjének mindkét futamán a harmadik helyen ért célba.

“Mindkétszer, miután begurultunk a díjátadóra, odajött hozzám, elismerően beszélt a teljesítményemről, és sok sikert kívánt a jövőre nézve. Ez több szempontból is fantasztikus érzés számomra, hiszen ő egy igazi példakép, ráadásul úgymond az egyik nagy riválishoz, a Mercedes-családhoz tartozik, mégis teljes szívből gratulált nekem” – elevenítette fel a közelmúlt eseményeit a 17 éves magyar pilóta, aki a világ legfiatalabb női versenyzőjeként élete első GT-kategóriás futamait követően állhatott dobogóra. Az 53 éves Ellen Lohr mindmáig az egyetlen női pilóta, aki futamot tudott nyerni a DTM-ben, 1992. május 24-én Hockenheimben diadalmaskodott.

A magyar versenyző teljesítményét a német autógyár is elismerte, Chris Reinke, az Audi Sport vezetője mindkét futam előtt a rajtrácson látta el tanácsaival Keszthelyi Vivient, aki nemzetközi mezőnyben ért el kiváló teljesítményt.

A mezőny a hétvégén a Lausitzringen rajtol majd el, az összetett pontversenyt jelenleg az a Kris Heidorn vezet, aki tízéves rutinnal rendelkezik hasonló szériákban, hisz többek között a Porsche világkupában, illetve az ADAC GT Mastersben is versenyzett. Keszthelyi Vivien az összetettben is harmadik, hátránya mindössze két pont a lengyel Bartosz Paziewskivel szemben.

A lausitzringi hétvégét követően újabb két hét szünet következik, majd a Hungaroringen folytatódik a sorozat. A mogyoródi futam Keszthelyi Vivien számára természetesen különleges lesz, ugyanis hosszú idő után szerepelhet újra magyar közönség előtt. Ebből az alkalomból csapata több meglepetéssel is készül majd a magyar rajongók számára. (VRS Sport Group)

Read More