NB I-es gólfelelőst igazolt a Ferencváros – HIVATALOS

A Ferencváros a közvetlen rivális Fehérvár gólveszélyes támadójával erősítette meg a keretét a tavaszi folytatásra… (Photo by Marton Monus/picture alliance via Getty Images) A magyar bajnoki címvédő Ferencváros hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a Fehérvár bosnyák válogatott támadóját, Kenan Kodrót. A rutinos csatár 2021-ben szerződött Magyarországra, azóta 88 mérkőzésen 44 gólig jutott a…

Részletek

Sport: Marco Rossi arról beszélt egy olasz lapnak, hogy már másodjára utasította vissza egy Premier League-csapat megkeresését

De három héttel ezelőtt visszautasítottam egy Premier League-csapat megkeresését, ez már a második alkalom volt. Marco Rossi a közelgő Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy a magyar válogatott félelmetes ellenfeleket kapott, de a csapatával együtt szeretné büszkévé tenni a magyar szurkolókat. Azt mondta, Olaszországból továbbra sem keresik, a Premier League-ből viszont újabb komoly ajánlatot kapott. A szövetségi…

Részletek

Íme, akik már teljesítették az olimpiai kvalifikációs szintet

Január elsejéig 16 magyar úszott szintidőt, illetve kvalifikált az olimpiára. 2024. július 26 – augusztus 11. között rendezik Párizsban a XXXIII. nyári olimpiai játékokat, amelyre már tavaly márciusától lehet kvalifikálni.  Az úszást július 27. – augusztus 4. között rendezik a 17.000 férőhelyes párizsi La Defense Arénában. A nyíltvízi úszás 10 kilométeres versenyeire augusztus 8-9. között…

Részletek

Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Január 3.

Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza a legfrissebb és legfontosabb hivatalos bejelentéseket, transzferhíreket és pletykákat, így mindig első kézből értesülhetsz a játékoskeringőről és klubváltásokról. Tarts velünk minden este Átigazolási körképünkkel, ahol összegyűjtjük neked a nap transzferhíreit, de cikkünk 19:00 és 20:30 között is folyamatosan frissül kollégáink…

Részletek

Az olasz másodosztályban köthet ki az MLS korábbi gólkirálya – sajtóhír

Olasz sajóhírek szerint az MLS-ből távozó gólerős támadó megegyezett az olasz másodosztály nagy nevű csapatával… (Photo by Megan Briggs/Getty Images) A Tutto B forrásai szerint az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Sampdoria gárdája megállapodott a személyes feltételekben a legutóbb az Inter Miamiban játszó venezuelai támadóval, Josef Martínezzel, aki a genovaiak első 2024-es igazolása lehet. A…

Részletek

Román védővel erősítené meg a védelmét a Tottenham – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur csapata mindenképpen meg szeretné erősíteni a védelmét, ehhez pedig a Genoa játékosát szemelte ki magának.  (Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images) A The Athletic információi szerint a Tottenham Hotspur tárgyalásokat folytat az olasz Genoával Radu Dragusin szerződtetéséről. A védőért fizetendő összegről még nem…

Részletek

Sport: Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

A 2024-es párizsi nyári olimpiára épülő olimpiai falu a Párizs melletti Saint-Denisben 2023. augusztus 24-én. A koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre halasztott tokiói játékokról a magyarok 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel tértek haza. Az akkori MOB-elnök, Kulcsár Krisztián óvatos volt, amikor a várt érmek számáról kérdezték, mindössze 13-at jósolt. Az őt 2022 januárjában…

Részletek

Sport: A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost?

Szoboszlai Dominik és a szurkolók Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén. Marco Rossi, a magyar, Murat Yakin, a svájci és Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya (b-j) a…

Részletek

Visszatért Brazíliába az FC Porto szélsője – HIVATALOS

Az FC Porto a következő egy évre kölcsönadta hazájában a mellőzött brazil szélső játékjogát… (Photo by Joao Rico/DeFodi Images via Getty Images) Az FC Porto úgy döntött, hogy a 2024-es naptári esztendőre a brazil Cruzeiróhoz irányítja kölcsönben a kevés lehetőséghez jutó Gabriel Veron játékjogát. A 21 éves támadó a Palmeiras csapatában nevelkedett és a patinás…

Részletek

Öt éremmel zártuk a Rövidpályás Európa-bajnokságot

Kettő ezüsttel és három bronzéremmel zárta a magyar csapat az Otopeniben megrendezett Rövidpályás Európa-bajnokságot. Szabó Szebasztián 50m gyorson és 50m pillangón nyert ezüstöt, Késely Ajna 800m és 1500m gyorson bronzérmet hozott, míg Márton Richárd is bronzot nyert 200m pillangón.  Már az olimpia van a fókuszban a magyar úszóknál, így értelemszerűen nem a legerősebb csapattal utaztunk…

Részletek