Mocsai Lajos: Felértékelődnek a valós közösségek!

Tisztújítás volt a közelmúltban a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben (MEFS) ahol a szervezet elnökének Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost választották meg. A sportvezetővel az azóta eltelt időszakról és a tervekről beszélgettünk – többek között.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség közgyűlése augusztusban választotta meg elnöknek. Mi történt a MEFS háza táján azóta?

A Testnevelési Egyetem rektoraként is állítom: minden eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy a felsőoktatásban tanulóknak segíteni tudjunk. Megalakultak a szövetség működéséhez elengedhetetlen bizottságok, továbbá Juhász Péter személyében új főtitkára van a MEFS-nek.

Úgy fogalmazott, hogy az egyetemistáknak „segíteni” kell. Segítségre szorulnak?

Jelenleg a felsőoktatásban részt vevő hallgatók közel ötven százaléka egyáltalán nem végez semmilyen sporttevékenységet. Huszonöt százalékuk keveset mozog, huszonöt százalékuk pedig heti rendszerességgel sportol, vagy azért, mert az élsportban érdekelt, vagy pedig azért, hogy az egészségét megőrizze. Ez egy 2019-es felmérés, amelyet nyugodtan lehet siralmasnak nevezni.

Hogy lehet ezen a „siralmas” helyzeten javítani?

Az egyetemeken, főiskolákon tanulók gyakorlatilag a jövő értelmiségének számítanak. Továbbra is fontos, hogy a fiatalok életében markánsan jelen legyen az élsport. Az élsportolók részére egy speciális ösztöndíjrendszert dolgoztunk ki, amely lehetőséget teremt a kettős karrierre, azaz ebben a csoportban az élsport mellett a diploma megszerzésére is nagy hangsúlyt fektetünk.

Mi van azokkal, akik nem élsportban gondolkodnak?

Szintén nagyon fontos az utánpótlás bázis. Itt fiatalabb korosztályokról van szó, mint az egyetemisták, de az utánpótlásban dolgozókkal együttműködve a cél az, hogy a jövő generációjának tanulással, sporttal  teljes, valós közösségeket kínáljuk.

A valós közösségek megfogalmazás eléggé beszédes…

Kicsit elkoptatott, de mindig muszáj beszélni róla, hogy a virtuális térben eltöltött időnél sokkal egészségesebbek a valós közösségekben szerzett tapasztalatok, élmények. A MEFS ezt a területet kiemelten fontosnak tartja, hiszen csak így tudjuk valóban megtölteni tartalommal a Sportoló Nemzet szlogent.

A MEFS-elnöki tisztsége mellett a Magyar Rektori Konferencia társelnökekeként is kíván hatni erre a folyamatra?

Természetesen. A Testnevelési Egyetem rektoraként az edzőképzés kapcsán több, mint negyven sportági szövetséggel, illetve szakszövetséggel vagyok kapcsolatban. Ebből adódóan az egyetemekkel együttműködve az lesz az egyik fontos feladatom, hogy minden döntéshozót arra sarkalljak, hogy vegyenek részt az ifjúság egészségének megőrzésére épülő programban.

Részletek

Budapesti központtal rendezik meg az egyetemi sport idei csúcseseményét

Hat kontinensről és csaknem száz országból regisztráltak az egyetemi sport idei csúcseseményére! A 2020 FISU World Forumnak a Testnevelési Egyetem ad otthont, augusztus 12. és 14. között. A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) Universiadék utáni második legnagyobb eseményét, a hallgatói világfórumot a koronavírus-járvány miatti egészségügyi korlátozásokat betartva, online rendezik meg. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) információi szerint 93 országból eddig 1245-en regisztráltak. A nyitóünnepségen beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és Oleg Matytsin a FISU elnöke.   

„Két évvel ezelőtt pályázaton nyertük el a jogot, hogy idén mi rendezhessük meg a hallgatói világfórumot – tájékoztatott prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke. – Természetesen akkor nem ilyen helyzetre készültünk, de a világjárvány keresztülhúzta a számításainkat. Ha idén lemondtuk volna az eseményt, legközelebb egész biztosan más kapta volna a rendezés jogát, amit nem akartunk megkockáztatni. Ezért partnereinkkel egyetértésben úgy határoztunk, megszervezzük a Forumot, ha kell, ilyen formában is. Nem számítottunk rá, hogy bő egy héttel a nyitónap előtt már ezer fölött jár a regisztráltak száma. Nem tartok attól, hogy digitális jellege hátrányt jelent majd, hiszen a járvány kitörése óta hozzászokhattunk, hogy a korábban valós térben és időben rendezett események jelentős része most virtuálisan zajlik. Egyetlen „gondunk”, hogyan tudjuk egyszerre kielégíteni a rengeteg jelentkező igényét.”

A Testnevelési Egyetem története során még sosem rendezett kibertérben ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, ami izgalmas kihívás elé állítja az intézményt – vélekedik Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora.

„A járvány miatt kényszerhelyzetben vagyunk, de a Testnevelési Egyetem, mint ahogy az oktatásban, úgy a fórummal kapcsolatban is vállalta a gyors átállást. Külön öröm, hogy a FISU Forum nyitónapján tartják a MEFS éves közgyűlését, így a két rendezvény ráirányítja a figyelmet a hazai és a nemzetközi egyetemi sport fontosságára. A közgyűlés tartalma szervesen kapcsolódik a Fórumhoz és annak mondanivalójához, így az időzítés tökéletesnek mondható. A Testnevelési Egyetem infrastrukturális fejlődése és sporttudományi háttere így kiemelt figyelmet kaphat nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi színtéren is.” – hangsúlyozta az egyetem rektora.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által irányított Digitális Jólét Program (DJP) munkatársai a szervezők szakmai partnereként szaktudásukkal többek között a rendezvény virtuális térben való izgalmas és látványos megjelenítésében, fiatalos, a hallgatói érdeklődést felkeltő gamification kialakításában, valamint a digitális sportkérdések kérdéskörének terítékre kerülésében játszanak közre – tette hozzá Dr. Gál András Levente, a DJP szakmai vezetője, a FISU Forum online térben történő megrendezésének ötletgazdája.

Fotó: RentIT, DJP, MEFS, TF

Részletek

Elstartolt az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció

Elindult az Eötvös Loránd Kerékpáros Expedíció. Az eseményt a tudós és lányai sportos életvitele előtt tisztelegve, egyben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg.

Az expedíció Székesfehérvárról indult, a Dráva mentén halad, összesen 610 kilométert letekerve és 3350 méter szintkülönbséget leküzdve jut el a Dolomitokba, az Eötvös-csúcs (Cima di Eötvös, 2836 m) alatti Misurina-tóig.

A biciklisek a háromnaposra tervezett túra végén találkoznak a Magyar Turista Egyesület hegymászóival, akik másnap a csúcsra készülnek, miután átvették a képzeletbeli stafétabotot. Az esemény szervezője az ELTE-BEAC Polythlon Klub, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel és a Testnevelési Egyetemmel együttműködve, a Báró Eötvös Loránd Emlékév 2019  finanszírozásában.

Az expedíció csapatában egy fizikusként végzett ELTE-s oktató, és öt aktív és frissen végzett hallgató kerékpározik. Az expedíció nyitott, ahhoz szabadon lehet csatlakozni, akár az indulástól kezdve, de útközben is.

Részletek

A karatés Nagy Botond Egyetemi Európa-bajnok lett

Nagy Botond (Budapesti Műszaki Egyetem) arany-, Sterck Laura (Corvinus Egyetem Budapest) és Klement Kármen (Testnevelési Egyetem) pedig bronzérmes lett az Európai Egyetemi Sportszövetség, az EUSA küzdősport Európa-bajnokságának karate versenyén Zágrábban.

 

Férfi formagyakorlatban a sportág olimpiai debütálásán, a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon való részvételért hajtó Nagy Botond a selejtezők során három fordulóból is sikerrel lépett tovább. Mivel a harmadik körben a KSI versenyzője a mezőnyből a legmagasabb pontszámot érte el, így a fináléba került. A szombat délutáni döntőben Nagy Botond meggyőző produkcióval múlta felül a szlovák Smoligát.

 

A nőknél a szintén a jövő évi olimpiára aspiráló Sterck Laura ugyancsak három fordulón túljutva harcolta ki a bronzmérkőzést, ráadásul a második körben magasabb pontszámot ért el, mint a többszörös korosztályos Európa-bajnok, későbbi döntős olasz D’Onofrio. A harmadik helyért vívott mérkőzésen aztán az MTK katása magabiztosan nyert a spanyol Vega ellen.

 

Küzdelemben a nők 50 kg-os súlycsoportjában Klement Kármen három győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen. A Vasas sportolója a bronzmérkőzésen az ukrán Kmit ellen diadalmaskodott.

Részletek

Történelmet írtak a BGE fiai az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon!

Ezüstérmet szerzett a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) férfi vízilabdacsapata az egyetemi vízilabda Európa-bajnokságon. A szlovéniai Koperben megrendezett kontinensbajnokságon a végig veretlen BGE a döntőben a Łódźi Műszaki Egyetemmel került össze, és a lengyelek végül 12-9-re győztek.

 

A BGE vízilabdázói így is történelmet írtak, hiszen első alkalommal hoztak el érmet magyar csapatként az egyetemi Európa-bajnokságról. 2016-ban a BME 4., a SOTE pedig 7. helyet szerzett.

Bálint Ákos edző, BGE: A döntő meccsen tudtuk mi fog történni, hiszen a tornán korábban már játszottunk a lengyelekkel. Megvoltak a helyzeteink, de nem tudtuk belőni őket és végig rohantunk az eredmény után. Összességében megérdemelten nyertek a lengyel barátaink. Mindemellett nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen első alkalommal hoztunk el érmet magyar vízilabdacsapatként. Szeretném megköszönni a szövetségnek, hogy indulhattunk ezen a tornán és a BGE-nek minden támogatását amit kaptunk tőlük.

A csapat tagjai: Csillagh Bence, Dolnay Botond, Fülöp Richárd János, Garancsy András, Kardos Benedek, Konczi Márton, Mihályi András, Rébeli-Szabó Máté, Seeler Botond, Seres János, Szám Tamás, Vági János Dániel, Veres Norbert. Csapatvezető: Dorogi Balázs, Edző: Bálint Ákos

Részletek

Eléggé egészségesek az egyetemisták?

Egyetemekre is eljut Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja. A 2018 – 2019-es tanévtől kezdve kiemelt célcsoportok közé tartoznak a felsőoktatási hallgatók, ebben partner a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) is.

 

A Lágymányosi Eötvös Napok részeként az egyetemisták egészségügyi szűréseken vehettek részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja (MÁESZ) és a MEFS szervezésében. A felsőoktatási hallgatók számára külön tájékoztató füzetet is készítettek Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében, mely célja szerint fel kívánja kelteni a hallgatók figyelmét az egészségszűrés és az egészséges életmód fontosságára.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke úgy látja, a fiatalok esetében a preventív akciók a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapjanak. „Hatalmas a felelősségük a mai egyetemistáknak és főiskolásoknak, hiszen a jövőben ők képzik majd a társadalom értelmiségi rétegét.  Tetteiknek komoly véleményformáló hatása van. Örömteli, hogy egy ilyen komoly szakmai tapasztalattal rendelkező program részt tudott venni a Lágymányosi Eötvös Napokon. Bízom benne, hogy lesz folytatás” – fogalmazott a MEFS elnöke.

 

Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának igazgatója szerint az egészség a legnagyobb érték egy ember életében, és ezt már fiatalok körében is tudatosítani kell. „A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségben egy olyan partnert tisztelhetünk, amely átfogja a hazai felsőoktatási intézményeket, valamint a sportra és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet. Az elmúlt 10 évben közel hétmillió vizsgálatot végeztünk, jellemzően középkorú és idősebb korosztályok körében. Fontos célunk, hogy a fiatalokat is bevonjuk a preventív akcióinkba és nekik is szűrési lehetőséget biztosítsunk” – mondta Dankovics Gergely.

Részletek

Debreceni sikerrel zárult a Medikus Kupa

Három nap alatt több mint háromezer, orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgató mérte össze tudását öt sportágban a Medikus Kupán, melynek idén a Debreceni Egyetem volt a rendezője. A Medikus Kupát a legtöbb pontot összegyűjtő Debreceni Egyetem vihette haza.

 

Március 31-én zárult a 47. Medikus Kupa Debrecenben, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, ahol három napon át magyar orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgatók versengtek egymással. Több mint háromezer hallgató érkezett az ország minden szegletéből, hogy részt vegyenek a népszerű sporteseményen március 29-31. között. A házigazda idén a Debreceni Egyetem volt.

A Debreceni Egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem diákjai mérték össze erejüket és ügyességüket öt népszerű sportágban: kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda és kispályás labdarúgás.

 

Az óriási létszámra való tekintettel, a mérkőzéseket különböző helyszíneken tartották. A kézilabdázók a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, a kosárlabdázók az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a röplabdázók a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában, a kispályás labdarúgók a Klinikai campus műfüves pályáján, míg a vízilabdázók a hajdúszoboszlói Árpád uszodában és a Debreceni Sportuszodában szálltak versenybe a pontokért.

A Debreceni Egyetem négy év után hódította el ismét a kupát. Az összesített pontversenyben a hazaiak 28 ponttal végeztek az élen, a Semmelweis Egyetem 24, a Pécsi Tudományegyetem pedig 23 ponttal követte őket. 

A Hódos Imre Rendezvénycsarnokban tartott ünnepélyes díjátadón jó hangulat uralkodott a lelátókon, a város utcáit pedig az egyetemisták hangja töltötte be. A záróeseményen dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszöntötte és biztatta a lelkes fiatalokat: „Nagyszerű dolognak tartom, hogy a sport képes ilyen módon összehozni az embereket. A sport összekötő erejét soha ne felejtsétek el. Mindenki élményekkel gazdagodva térhet haza.”. A rendezvény prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke is részt vett, mint egyik fő támogató és díjakat is adott át.

Háttér:

A Medikus Kupát 1972 óta minden évben más egyetemi városban rendezik. Négy orvosi egyetem hallgatói egy hétvégén át küzdenek a Kupáért. Közel 400 sportoló és több ezer szurkoló négy sportágban közel 40 mérkőzés keretében, hatalmas küzdelemben mérkőznek meg egymással, miután a feszültséget az esti fergeteges bulikon vezetik le.

(forrás:mozduljra.hu)

Részletek

Véget ért a 29. Téli Universiade

Az ünnepélyes záróünnepséggel befejeződött a 2019-es Téli Universiade. A szibériai Krasznojarszkban megrendezett „egyetemisták olimpiája” magyar szempontból sporttörténelmi volt, hiszen 53 év óta először szerepelt a játékokon az egyetemi jégkorong-válogatott, amely győzelemmel mutatkozott be a multisport eseményen. Vass Márton, a 2008-as sapporói győztes csapat tagja, most szövetségi kapitányként hallgatóinkat a 9. helyre hozta fel. 

 

Jégtáncban Emily Monaghan (Fairfield University, USA) és Ilias Fourati (Purchase Collage State University of New York) képviselte a magyar színeket, a páros végül a 10. helyet szerezte meg. Ezen kívül biatlonban, sítájfutásban és rövidpályás gyorskorcsolyában indult magyar Krasznojarszkban. Utóbbi sportágban Tiborcz Dániel, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója 1500-on 33., 500-on 24., míg 1000 méteren szintén 24. lett.

Büki Ádám (Budapesti Corvinus Egyetem) biatlonban egy 29., egy 32. és egy 33. helyezést gyűjtött be a 12,5 kilométeres üldözéses, a 10 kilométeres, illetve a 20 kilométeres versenyben.

A téli Universiadék történetében először szerepelt a sítájfutás, ebben a sportágban Szász Botondért szurkolhattunk. A Soproni Egyetem hallgatója végül az üldözéses versenyben 41., míg 10 kilométeren 42. lett.

A 9. helyen végzett és egyben a Téli Universiadén a legjobb eredményt elért magyar jégkorong csapat összeállítása: Kapusok: Ágoston Olivér (Testnevelési Egyetem), Dobos Kristóf Dániel (University of Nevada Las Vegas, USA), Gadácsi János Győző (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Védők: Bálint Tamás (Óbudai Egyetem), Bernáth Milán Kristóf (Budapesti Gazdasági Egyetem), Bukor Rajmund (Budapesti Gazdasági Egyetem), Darabos Krisztofer (Debreceni Egyetem), Herner Olivér (University of Maine, USA), Inglis Ákos (Testnevelési Egyetem), Lakatos Levente (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Oroszi Álmos Gábor (Semmelweis Egyetem) Támadók: Czakó Barna (Testnevelési Egyetem), Csiki Attila (Budapesti Gazdasági Egyetem), Erőss Zoltán (Curry College, USA), Könczei Áron (Állatorvostudományi Egyetem), Lőczi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Németh Árpád (Testnevelési Egyetem), Rózsa István (Budapesti Corvinus Egyetem), Schmál Kristóf (Budapesti Metropolitan Egyetem), Szlama Dániel (Testnevelési Egyetem), Tóth Renátó (Babes Bolyai Tudományegyetem), Turbucz Martin Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem), Varga Tamás (Budapesti Gazdasági Egyetem)

A 29. Téli Universiadén hatvan ország 3000 sportolója vett részt, Magyarország pedig minden eddiginél nagyobb delegációval, 40 fővel képviseltette magát.

Az eseményen részt vett dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a MOB elnökségének tagja, aki a MEFS főtitkárával, dr. Székely Mózessel közösen átadta a magyar küldöttség ajándékát Pavel Kolobkovnak, aki az Universiade Szervező Bizottságának elnöke, Oroszország Sportminisztere, olimpiai bajnok párbajtőröző.

Részletek

Bravúros 3-2-es győzelmet aratott a magyar Universiade jégkorong-válogatott

Az idei Téli Universiade nyitó napja előtti első csoportmérkőzésen a magyar egyetemi jégkorong válogatott bravúros 3-2-es győzelmet aratott a japán egyetemi csapat felett.

 

Az egyetemisták olimpiájának számító Téli Universiadén 1966 óta először szerepel magyar jégkorong válogatott. A jégkorongtornán tizenkét csapat vesz részt, ezeket két csoportba sorolták. A magyar egyetemisták az A-csoportba kerültek. Ellenfeleink sorrendben a következők: Japán, Egyesült Államok, Csehország, Oroszország, Szlovákia. Mindenki játszik mindenkivel, ennek alapján kerül be az első két helyezett az elődöntőbe. 

Helyi idő szerint 12:30-kor rendezték meg a magyar-japán találkozót, amely végül 3-2-es magyar sikerrel zárult. Az első harmad 0-0-s döntetlent hozott, a második játékrészben 3-0-val ért véget, miután Könczei Áron az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) hallgatója kétszer, míg Lőczi Árpád (ELTE) egyszer talált be. A záró harmadban a japánok ugyan két gólt is lőttek, de egyetemistáink újra megerősödő védekezésével, 3-2-es magyar győzelemmel zárult az Universiade első magyar vonatkozású mérkőzése.

A japánok egyébként a tőlük megszokott stílusban játszottak: jól korcsolyázva, ám nem fizikális hokit nyújtva. A csapat edzője az az Okita Teruhiko, aki a decemberi, U20-as Divízió I/B vb-n szerepelt együttest is irányította. Vasárnap az amerikai válogatott lesz a következő ellenfél.

 

Nyilatkozatok:

Könczei Áron (ÁTE): „Fantasztikus érzés volt, az egész csapat nagyon jól küzdött. Szorossá tettük a végét, mert elhittük, hogy megvan a meccs, több lövést és teret hagytunk nekik. Kibírtuk a végéig, nagyot küzdöttünk és győztünk. Nagy megtiszteltetés, hogy a nyitóünnepségen én vihetem a zászlót, és én képviselhetem a magyar hokit és az országot.”

Lőczi Árpád (ELTE): „Nyerni mindig jó, de ilyen kemény munkával pedig különösen. Jól küzdöttünk, odatettük magunkat és magyaros módra nyertünk. Az elején kicsit izgultunk, hiszen sok néző volt, nagy hangulatot teremtettek, de utána ezt le tudtuk vetkőzni, és felszabadultan játszottunk. A sorunkban megvolt a kémia, hiszen a klubcsapatban is együtt szerepelünk, ez kellett a jó játékhoz.”

(Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség)

Részletek

Magyar jégkorong-válogatott a Téli Universiádén!

Először szerepel magyar jégkorong válogatott a Téli Universiadén, amelyet az oroszországi Krasznojarkszban rendeznek március 2-től 12-ig.  A téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar csapat, melynek közel felét jégkorongozók alkotják. Az eskü szövegét is Csiki Attila, a jégkorong válogatott támadója, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta, még Budapesten február 19-én.

 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség információi szerint a válogatott keretet Végh Benedek csapatvezető hirdette ki, az együttes hétfőn utazott el Szibériába. A 29. Téli Universiadén a jégkorongon kívül a következő sportágakban indulnak magyar egyetemisták: biatlon, jégtánc, műkorcsolya, rövid pályás gyorskorcsolya és sítájfutás.

Az utazó magyar csapat tagjai 18 egyetemről érkeztek, hogy képviseljék hazánkat a legrangosabb multisport egyetemi versenyen.

 

Kapusok:

Ágoston Olivér (Testnevelési Egyetem)

Dobos Kristóf Dániel (University of Nevada Las Vegas, USA)

Gadácsi János Győző (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)

 

Védők:

Bálint Tamás (Óbudai Egyetem)

Bernáth Milán Kristóf (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Bukor Rajmund (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Darabos Krisztofer (Debreceni Egyetem)

Herner Olivér (University of Maine, USA)

Inglis Ákos (Testnevelési Egyetem)

Lakatos Levente (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Oroszi Álmos Gábor (Semmelweis Egyetem)

 

Támadók:

Czakó Barna (Testnevelési Egyetem)

Csiki Attila (Budapesti Gazdasági Egyetem)

Erőss Zoltán (Curry College, USA)

Könczei Áron (Állatorvostudományi Egyetem)

Lőczi Árpád (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Németh Árpád (Testnevelési Egyetem)

Rózsa István (Budapesti Corvinus Egyetem)

Schmál Kristóf (Budapesti Metropolitan Egyetem)

Szlama Dániel (Testnevelési Egyetem)

Tóth Renátó (Babes Bolyai Tudományegyetem)

Turbucz Martin Zoltán (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Varga Tamás (Budapesti Gazdasági Egyetem)

 

A program (GMT+1)
Március 1.: Magyarország-Japán 06:30
Március 3: Egyesült Államok-Magyarország 06:30
Március 5.: Csehország-Magyarország 06:30
Március 7.: Magyarország-Oroszország 10:00
Március 8.: Szlovákia-Magyarország 03:00
Március 11.: Elődöntők
Március 12.: Döntő és bronzmeccs

Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

Részletek