Futókörök Napja 2022 – Dabas ismét legyőzte az összes ellenfelét 

A dabasiak dupláztak! 4841 kilométert futottak a Pest megyei város lakói. Dabas ezzel 2021 után idén is megnyerte a Futókörök Napját.

Ismét nagyszabású országos aktív napot tartott az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódott. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezek a futókörök várták a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöztek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlott a verseny szombaton.

A végeredmény:

1.

Dabas – OBO Aréna, összesen 4841 km

2.

Szolnok – Tiszaliget
4481 km

3.
Hajdúböszörmény – Fürdőkert
3702 km

4.
Budapest XVIII. kerület – Havanna úti lakótelep
3407 km

5.
Sárvár – Csónakázó-tó
3368 km

6.
Eger – Érsekkert
2618 km

7.
Kaposvár – Cseri park
2493 km

8.
Budapest X. kerület – Sportliget
2250 km

9.
Szeged – Vértó
1547 km

10.
Pápa – Külső-Várkert
1443 km

11.
Gödöllő – Alsópark
1273 km

12.
Budapest III. kerület – Táncsics Mihály park
1082 km

13.
Miskolc – Népkert
924 km

14.
Székesfehérvár – Halesz-liget
786 km

15.
Kiskőrös – Záportározó
525 km

Részletek

Futókörök Napja – Szombaton 15 helyszínen futnak a résztvevők

A hétvégén ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert. „Ez kétségkívül egy sikeres kezdeményezés. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók. Idén 15 helyszínen minden bizonnyal nagyobb lesz az aktivitás.” – mondta Péter Attila, a SZEOSZ elnöke. „A pandémia alatt a versenyeken, rendezvényeken résztvevők száma ugyan egy picit megcsappant, de jó azt látni, hogy ismét egyre aktívabbak a futók. Bízom benne, hogy ez a Futókörök Napján is érzékelhető lesz” – tette hozzá az elnök.

Szombaton Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.

 Bővebb információ, helyszínek címei: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

Részletek

Futókörök Napja – Bárki nevezhet az országos eseményre

Május 21-én ismét nagyszabású országos aktív napot tart Magyarország. A tavaly először megrendezett Futókörök Napja sikersztorija folytatódik. Ezúttal is versenyezhetnek a települések, hogy hol futnak többet a nap folyamán. Tavaly az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók.

Újra jön a Futókörök Napja! Az ingyenes eseményre bárki nevezhet, május 21-én az ország 15 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat. Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

Az elkészült futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Pápán, Egerben, Székesfehérváron, Sárváron, Szegeden, Miskolcon, Szolnokon, Kiskőrösön, Dabason és három fővárosi kerületben (a kőbányai Sportligetben, a békásmegyeri Táncsics Mihály parkban és a pestszentlőrinci Havanna úti lakótelepen) zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között. A részvétel díjmentes, a nevezés kizárólag aznap, az egyes helyszíneken lehetséges. A legtöbbet futó egyéni teljesítők és települések is díjazásban részesülnek.

 

Bővebb információ: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

Részletek

Futókörök Napja – Dabas volt a legaktívabb!

Sikeres volt a Futókörök Napja. Az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók.

A versenyt Dabas nyerte 3426 kilométerrel, a második helyen Kaposvár végzett, a harmadik legtöbb kilométert gyűjtő település Budapest XVIII. kerülete lett.

A szabadidősportos eseményre bárki nevezhetett. Az Országos Futópálya-építési Programban az elmúlt időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének szakmai koordinálásával. A projekt során átadott futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlott a verseny.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezték meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is volt.

A végeredmény:

1.

Dabas – OBO Aréna

591 futó, összesen 3426 km

2.

Kaposvár – Cseri park

504 futó, 3391 km

3.

Budapest XVIII. kerület – Havanna úti lakótelep

397 futó, 3243 km

4.

Budapest X. kerület – Sportliget

311 futó, 2747 km

5.

Hajdúböszörmény – Fürdőkert

250 futó, 2681 km

6.

Sárvár – Csónakázó-tó

256 futó, 2176 km

7.

Gödöllő – Alsópark

217 futó, 1819 km

8.

Pápa – Külső-Várkert

129 futó, 1369 km

9.

Székesfehérvár – Halesz-liget

115 futó, 1368 km

10.

Budapest III. kerület – Táncsics Mihály park

114 futó, 1093 km

 

Részletek

Futókörök Napja: 11 helyett 10 helyszínen

Az ország több pontján, összesen 10 településen ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján – Szegeden azonban felújítási munkálatok miatt elmarad a program.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 10 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak. Eredetileg 11 településen zajlott volna az országos esemény, azonban az egyik helyszínen sajnos jelenleg nem adottak ehhez a körülmények.

Szegeden, a „Vértó zöldváros” projekt keretében a futópálya teljes környezete megújul, és ezek a rekonstrukciós munkálatok olyan stádiumba kerültek az elmúlt hetekben, hogy a futókör jelenleg sajnos nem alkalmas futóverseny lebonyolítására. Elnézést kérünk azoktól, akik szerettek volna Szegeden futni aznap, reméljük, erre lesz még lehetőségük a jövőben a Futókörök Napja keretein belül is.

Az esemény egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk és aznapi élő eredménykövetés itt: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

Részletek

Jön a Futókörök Napja!

Rendhagyó futóesemény! Az ország több pontján ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján. A szervezők ezzel a csaknem egésznapos sporteseménnyel a rendszeres sportolás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, egyben kiderül, hogy melyik település lesz a legaktívabb.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Szegeden, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak.

A Futókörök Napja egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

Részletek

Mi akkor most zöldre váltunk!

Eljött az a pillanat, amikor mi versenyszervezők, környezetünk megóvása érdekében meghatározó, markáns változtatásokat vezetünk be eseményeinken, melyben számítunk a Ti támogatásotokra is. 

VERSENYEINKEN A FRISSÍTŐPONTOKON A MAI NAPTÓL NEM HASZNÁLUNK SE MŰANYAG, SE PAPÍR EGYSZERHASZNÁLATOS POHARAKAT.

Átvesszük a terepversenyeken már jól bevált szlogent és módszert:
 

HOZD EL A SAJÁT POHARAD!

Továbbiakban a frissítést a versenyzőknél lévő poharakba, kulacsokba vagy ivótartályokba biztosítjuk! A frissítőpontokon a torlódások elkerülése érdekében – az eddigiekhez képest – hosszabb állomásokat biztosítunk és megfelelő számú ÖKO frissítőasztalt állítunk fel. Mind az izotóniás italokat, mind pedig a vizet saját magatoknak tudjátok vételezni, így ezzel KÖZÖSEN, drasztikusan tudjuk az eseményeinken keletkező SZEMETET CSÖKKENTENI! 

Hiszünk benne, hogy MEG KELL TENNÜNK az első lépéseket!

Bízunk abban is, hogy közös erővel mostantól nem csak a versenyeken, hanem a hétköznapjaink során is mindannyian egyre zöldebb életvitelt tudunk megvalósítani, mert a szlogen nem csak a „szomszédra” hanem ránk is igaz: 

A FÖLDET NEM APÁINKTÓL ÖRÖKÖLTÜK, HANEM UNOKÁINKTÓL KAPTUK KÖLCSÖN!”

A pohármentes verseny kezdeményezéshez alapítóként az alábbi versenyek szervezők már csatlakoztak, de reméljük, hogy további szervezők is felveszik velünk a kapcsolatot és száműzik versenyeikről az egyszerhasználatos poharakat.

Márkus István Öcsi – Bodri Trail, Black Hole, Borvidék Félmaraton, Fut a Birtok, Korinthosz, BB24 Bonyhád-Bátaszék

Markus Hohnstädt – Panorámafutás, Dunakanyar Félmaraton, Panoráma Trail, Moonlight Run

Keczán Pál & Keczán Máté – Austrotherm Tihanyi Félmaraton, Mapei Szigligeti Félmaraton, újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton, Kedvenc Kereskedőház Naplemente Félmaraton, Europe Run

Bedő Bea – Intersport Keszthelyi Kilométerek

Zelcsényi Miklós –  NN Ultrabalaton, Ultra Tisza-tó-130, Burgerking Ultrabalaton Trail, Parlament Run, dm Balaton Run, Generali Night Run Budapest, Polar Kenese Futam, Generali Run Balatonfüred,  Primavera Balatonman Kenese Triatlon Fesztivál

Gusztos Péter – SUHANJ! 6, Urban Trail

Részletek

Hatezren futottak a kivilágított fővárosban

A férfiaknál Csere Gáspár, a nőknél pedig az ukrán Ganna Volkova nyerte a félmaratoni távot a Generali Night Run Budapest elnevezésű éjszakai versenyen, amelyen 6000 futó állt rajthoz.

 

A kivilágított a fővárosban hatodszor rendezték meg ezt a versenyt, mely idén helyet kapott a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa rendezvénysorozatban. Rendhagyó helyszínt választott a lánykérésre Hankó Dávid. Az országos bajnok triatlonos a 6 kilométeres rajt előtt kérte meg menyasszonya kezét.

A résztvevők összesen három táv közül választhattak, a félmaratoni távra pedig a váltóban is lehetett nevezni.  Az idei verseny legnagyobb újítása az volt, hogy a Budai Várnegyed és a Váralagút után a mezőny már áthaladt a Lánchídon is.

A Generali Night Run Budapest győztesei:

Félmaraton

Férfi

Csere Gáspár (01:08:36)

Női

Ganna Volkova/ukrán/ (01:29:43)

Félmaratoni váltó

Férfi

Szolgálati Agarak (01:16:00)

Női

BRB (01:40:03)

9 kilométer

Férfi

Szabó Milán (00:32:15)

Női

Szoták-Orosz Kata (00:38:26)

6 kilométer

Férfi

Kárász Krisztián Zakariás (00:19:49)

Női

Suha Dorottya (00:24:20)

Részletek

Kiderült minden a nőkről…

A futás népszerűsége évek óta töretlenül növekszik Magyarországon is.  Mára sokak számára természetes, hogy a nők szeretnek sportosan és egészségesen élni, számukra a mozgás örömet és pozitív élményeket jelentő hétköznapi tevékenység – olvasható a www.sportagvalaszto.hu-n.

futás

Bár sokan rávágnák, hogy a legtöbb nő azért fut, hogy fogyjon, a testsúly csökkentése csak a harmadik helyen áll az okok rangsorában – derül ki a Budapest Sportiroda (BSI) és a 21 Nő Az Egészségügyért Alapítvány felméréséből.

A teljes cikk elolvasható a www.sportagvalaszto.hu-n.

Részletek