Galatasaray: brazil csatár érkezik az angol élvonalból! – képpel

Úgy tűnik, a Galatasaray együttese igyekszik maximálisan kihasználni, hogy Törökországban egy hét múlva zárul átigazolási piac. A török sztárcsapat ugyanis közel áll Serge Aurier után a szintén az angol Premier League-ben futballozó Carlos Vinícius szerződtetéséhez (…) Carlos Vinicius to Galatasaray, here we go! Verbal agreement in place with Fulham on loan deal until the end…

Részletek

Sport: Szoboszlai Dominik először volt kezdő a sérülése után és gólt fejelt

Simán lefocizta a Chelsea-t a Liverpool. A magyar válogatott csapatkapitánya, aki sérülése után először lépett pályára kezdőként, a hazaiak harmadik gólját szerezte egy nyolcméteres fejessel a 65. percben. Ezt ide kattintva lehet visszanézni. A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City könnyedén verte a vendég Burnley csapatát, míg a Tottenham Hotspur hazai pályán a második félidő…

Részletek

Sport: Győztes gólt lőtt Sallai Roland a Bundesligában

A 26 éves játékosnak ez volt a hatodik gólja a mostani szezonban, a bajnokságban harmadszor talált be. Sallai Roland győztes góllal segítette a Freiburgot a Szalai Attilát ezúttal is nélkülöző Hoffenheim ellen a német labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján. A VfL Bochum-VfB Stuttgart mérkőzés az első félidő után félbeszakadt, mivel a szurkolók eltorlaszolták a főbb…

Részletek

Sport: „Csalás, botrány” – nagy felháborodást keltett, hogy Lionel Messi lett az év játékosa a FIFA-nál

Lionel Messi, az Inter Miami és az argentin labdarúgó-válogatott támadója nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA). A világbajnok argentin a Manchester City csatárát, Erling Haalandot és a Paris Saint-Germain támadóját, Kylian Mbappét előzte meg. Messi és Haaland ugyanannyi pontot gyűjtött, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ami a 36 éves zseninek kedvezett. Történt…

Részletek

Sport: Az elraboltakra emlékező gólöröm miatt indult büntetőeljárás egy izraeli focista ellen Törökországban

A DHA helyi hírügynökség szerint Jehezkel egy tolmácson keresztül adott nyilatkozatot, amelyben azt mondta, hogy nem provokációnak szánta a megemlékezését, hanem azt akarja, hogy a háború véget érjen. Izrael háborúban A meccs után az Antalyaspor közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Jehezkel „hazánk nemzeti értékei ellen cselekedett”, és azt is közölték, hogy kizárják a…

Részletek

Sport: Ötméteresekkel verték a szerbeket és a legjobb négy közé jutottak a férfi pólósok

A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresek után 15–14-re legyőzte Szerbiát a horvátországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A mieink ellenfele az elődöntőben a horvát–görög meccs győztese lesz. A magyar válogatott elődöntős ellenfele a horvát–görög meccs győztese lesz. Végig fej-fej mellett haladt a két együttes. Az első negyed után 3–3, a félidőben 5–5 állt az eredményjelzőn. Az utolsó játékrészre egygólos…

Részletek

PL: Timo Werner ismét Londonban próbál szerencsét! – Hivatalos

Visszatért a Premier Leagube Timo Werner, aki az igencsak megosztóra sikerült Chelseas időszaka után ezúttal egy másik londoni csapatnál, a Tottenhamnél próbál szerencsét. (Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images) Igaznak bizonyultak az elmúlt hetekben felröppenő pletykák, melyek szerint Timo Werner vissza fog térni Angliába. A német támadó egyszer már ugyanis elhagyta Lipcsét a…

Részletek

Sport: Szoboszlaié az angol Ligakupa negyeddöntőinek legszebb gólja – videó

A sorozat fináléját február 25-én rendezik a Wembley Stadionban. A Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominik találatát választották az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőinek legszebb góljának. A Liverpool a decemberi negyeddöntőben 5-1-re verte a West Ham Unitedet. A meccsen az első találatot a magyar válogatott csapatkapitánya szerezte meg, a harminc méterről a hosszú alsó sarokba lőtt bombagól lett…

Részletek

Szoboszlaié az angol Ligakupa negyeddöntőinek legszebb gólja

MH/MTI 2024. január 5. péntek. 11:02 A sorozat közösségi oldalának bejegyzése alapján a magyar válogatott csapatkapitányának West Ham United elleni, harminc méterről a hosszú alsó sarokba lőtt bombája volt a legszebb a legutóbbi fordulóban. A Liverpool a decemberi negyeddöntőben 5-1-re verte a West Hamet, az elődöntőben pedig – január 10-én hazai környezetben, január 24-én pedig…

Részletek

Sport: Szoboszlai most először kimaradt a Liverpool kezdőjéből, de aztán beállt és végül győztek

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a papírformát érvényesítve 2-0-ra győzött a Burnley vendégként kedden az angol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában és a tabella élére ugrott. A magyar válogatott csapatkapitánya a kispadon kezdte a mérkőzést, amelyen együttese már a hatodik percben előnybe került Darwin Nunez révén. A magyar válogatott csapatkapitánya a kispadon kezdte és csak a 67….

Részletek