Arsenal: hosszabbítottak a védelem alapemberével! – hivatalos

Az angol Premier League-ben listavezető, a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek sorolására is készülő Arsenal együttese bejelentette Ben White szerződésének meghosszabbítását. A Brighton együttesétől 2021 nyarán érkező játékos hamar alapembere lett az ágyúsoknak, meggyőző teljesítményt nyújtva a védelemben, annak is alapvetően a jobb oldalán. A 26 esztendős White szerződése 2026 nyaráig szólt volna az Emirates-ben, a klub…

Részletek

Newcastle: hosszabbítottak a csapatkapitánnyal! – hivatalos

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United élt opciós jogával, és idény közben meghosszabbította csapatkapitánya, Jamal Lascelles szerződését. A “szarkákat” 2014 nyara óta szolgáló középhátvéd szerződése a nyáron lejárt volna, azonban a klub egy évvel megtoldotta a 30 esztendős játékos szerződését. “Fontos játékosunk, igazi vezér az öltözőben. Szerves része marad a csapatnak!” – kommentálta…

Részletek

Hosszabbítás után bukta el fantasztikus győzelmi sorozatát a Falco

MH/MTI 2024. március 2. szombat. 20:59Frissítve: 2024. március 2. 21:21 A Vas vármegyeiek előnye így kétpontosra csökkent a korábban az Atomerőműt magabiztosan legyőző Fehérvár előtt.A Szolnok hazai környezetben verte a Kecskemétet, a Körmend viszont saját közönsége előtt kapott nagy verést az Oroszlánytól. Eredmények:Zalakerámia ZTE KK–Sopron KC 96–71 (22–15, 26–21, 22–23, 26–12)Egis Körmend-MVM–OSE Lions 79–117 (21–28,…

Részletek

Szoboszlai nélkül, hosszabbítás után nyerte a Liverpool a döntőt

MH/MTI 2024. február 25. vasárnap. 21:39 A londoni Wembley Stadionban rendezett fináléban a rendes játékidőben mindkét együttesnek volt egy-egy VAR-vizsgálat után les miatt elvett gólja, valamint egy kapufája is, a 118. percben azonban Virgil van Dijk fejese eldöntötte az összecsapást. Éppen a holland középhátvéd találatát vették el a hatvanadik percben. A magyar válogatott 23 éves…

Részletek

Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Szaúd-Arábia: megmenekült a korábbi Liverpool-legenda! – hivatalos

Mint arról a téli szünet alatt mi is beszámoltunk, a Szaúdi Professzionális Bajnokságban (SPL)  gyengén szereplő Al-Ettifaq együttesénél a hírek szerint veszélybe került Steven Gerrard állása – Egészen eddig a pontig! Az Al-Ettifaq ugyanis csütörtök késő este bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbította Gerrard 2025 nyaráig szóló szerződését. A szaúdi klub döntése a ‘meglepő’ kategóriába…

Részletek

Sport: Kifújolták a napokban elhunyt Franz Beckenbauert a Real–Atletico meccs előtt

Több indoka is lehetett rá a szurkolóknak. A spanyol Cadena SER szerint így fejezte ki tiltakozását a két csapat szurkolótábora, amiért a találkozót nem Spanyolországban, hanem Szaúd-Arábiában rendezték meg. Egy másik megközelítés szerint ez egy „helyi szokás”, ugyanis Szaúd-Arábiában „nem nézik jó szemmel, ha egyperces gyászszünetet tartanak”. Franz Beckenbauer egyike volt azon személyeknek, akik játékosként…

Részletek

PSG: Mbappé ismeri a Real Madrid ajánlatát, már csak el kell döntenie, hogy elfogadja-e – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé ismeri a feltételeket, amivel a Real Madrid le akarja igazolni, már csak el kell döntenie, hogy valóban csatlakozni akar-e a spanyol klubhoz. (Photo by Christian Liewig – Corbis/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé…

Részletek

PSG. Mbappé elmondta, nem döntött még a jövőjéről

A Francia Szuperkupa megnyerése után nyilatkozott jövőjéről, a Paris Saint-Germain fiatal francia támadója, Kylian Mbappé. (Photo by Christian Liewig – Corbis/Getty Images) A Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé azt mondja, még nem döntött a jövőjéről, annak ellenére, hogy a Real Madrid régóta tartó érdeklődése közepette a PSG-s szerződésének utolsó hat hónapjába lépett. A legutóbbi hírek…

Részletek

Real Madrid: “Hogy maradnak-e? Minden rajtuk múlik!”

A spanyol bajnokság (La Liga) szerdai folytatására, a Mallorca elleni hazai találkozóra készülő Real Madrid trénere, Carlo Ancelotti könnyen félre is érthető kijelentést tett a csapat korábbi sikereinek kulcsemberei, Luka Modric, Toni Kroos és Nacho Fernandez jövője kapcsán. Mint köztudott, a blancók jelenkori sikereiben elévülhetetlen érdemeket szerző triónak fél év van hátra jelenlegi szerőzésükből, így…

Részletek