FIFA: megdőltek az átigazolási összegek rekordjai 2023-ban

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette, hogy mennyivel nőttek 2023-ban a játékosokra költött átigazolási összegek. (Photo by Flor Tan Jun/Getty Images) Tavaly az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai – derült ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanulmányából. Szoboszlai Dominik Lipcséből Liverpoolba szerződése a top 10-es…

Részletek

Sport: A szlovén „varázsló”, aki 73 pontot dobott egy meccsen az NBA-ben

Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó…

Részletek

Sport: „Csalás, botrány” – nagy felháborodást keltett, hogy Lionel Messi lett az év játékosa a FIFA-nál

Lionel Messi, az Inter Miami és az argentin labdarúgó-válogatott támadója nyerte az év játékosa címet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA). A világbajnok argentin a Manchester City csatárát, Erling Haalandot és a Paris Saint-Germain támadóját, Kylian Mbappét előzte meg. Messi és Haaland ugyanannyi pontot gyűjtött, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ami a 36 éves zseninek kedvezett. Történt…

Részletek

PL: tehetséges román válogatott védőt igazolt a Tottenham! – hivatalos

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur szerződtette a Genoa tehetséges román válogatott védője, Radu Dragusint – tudatta hivatalos közleményében a klub. Radu has arrived We are delighted to announce the signing of Radu Dragusin from Serie A side Genoa, subject to international clearance and a work permit — Tottenham Hotspur (@SpursOfficial) January…

Részletek

Élet+Stílus: „Mindent tud, mindent megért, csak egyet nem, hogy ő tényleg ilyen idős” – 103 éves Keleti Ágnes

A világháború után visszatért a tornához és elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára is volt. 1947 és 1956 között összesen 46 magyar bajnoki címet szerzett, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok lett. Kivívta az örökös bajnoki címet, nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. 1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst-…

Részletek

A Manchester City egyre közelebb az argentin tehetség megszerzéséhez – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint az elmúlt napokban folytatott tárgyalások eredményeként a Manchester City hamarosan egy nagy üzletet üthet nyélbe… (Photo by Alex Caparros – FIFA/Getty Images) Gastón Edul megerősítette, hogy a Manchester City együttese egyre közelebb áll a River Plate hatalmas tehetsége, Claudio Echeverri megszerzéséhez. A kiszivárgott híresztelések értelmében a City 25 millió dollár körüli összeget…

Részletek

A Manchester City megszerezheti a Barcelona által is kiszemelt szupertehetséget – sajtóhír

Dél-amerikai sajtóbeszámolók szerint a Barcelona korábbi érdeklődése mellett a Manchester City is ajánlatot készül tenni a River Plate nagy tehetségének játékjogáért… (Photo by Joaquín Camiletti/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint a Manchester City a szerződésében rögzített kivásárlási árhoz közeli összeget, 25 millió eurót készül ajánlani a River Plate fiatal tehetsége, Claudio Echeverri játékjogának megszerzéséért…

Részletek

Élet+Stílus: Luís Suárez Messi klubjához igazolt

A Miamiban így újra összeáll minden idők egyik legeredményesebb támadósora, a csapatot erősíti ugyanis a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi, aki korábban a Barcelonában futballozott együtt Suárezzel. A két dél-amerikai támadó korábban a Barcelonában játszott együtt. (Nyitóképünkön Luís Suárez látható az uruguayi válogatott mezében. Fotó: AFP / Miguel Rojo) A 36 esztendős uruguayi támadó ingyen érkezett…

Részletek

A Barcelona lecsaphat a River Plate tehetségére – sajtóhír

Megbízható dél-amerikai sajtóinformációk szerint a Barcelona meg akarja szerezni a River Plate U17-es világbajnokságon brillírozó tehetségét… (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images) Germán García Grova információi szerint a Barcelona tárgyalásokat kezdeményezett a River Plate vezetőségével Claudio Echeverri megszerzéséről, akivel kapcsolatban januárban megegyeznének a jövő nyári átigazolásáról. A 17 esztendős karmester eddig a korosztályos csapatokat erősítette, idén…

Részletek

XVI. Győr Open – az idei utolsó lehetőség az olimpiai szint megúszására

December 13-16. között rendezik a győri Aqua Sportközpontban a XVI. Győrt OPEN-t, amelyen rengeteg válogatott úszónk indul, hiszen 2023-ban ez az utolsó verseny hazánkban, ahol olimpiai szintet lehet úszni.  A hölgyek és a férfiak között is bőven felfedezhetünk válogatott úszókat a XVI. Győr OPEN-re nevezett versenyzők között. Nem csoda, hiszen sokan kihagyták a Rövidpályás Európa-bajnokságot,…

Részletek