Ju-jitsu: Tóth Alexa világbajnok U21-ben

A magyar ju-jitsusok ismét kitettek magukért. Az Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságon, a magyar delegációban, 12 versenyző kapott helyet és végül a mieink két arannyal és két bronzzal zártak.

Tóth Alexa földharcban az U21-esek között, 57 kilogrammban világbajnok lett, akárcsak az U18-asoknál ugyanebben a súlycsoportban Kis Nikolett.  Tóth Alexa a felnőtt mezőnyben is indult, ám ott sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie a küzdelmeket, és hetedik lett.

A bronzérmek U18-ban születtek: 81 kilogrammban Farkas Dorián Zoltán harmadikként zárt földharcban, majd a komplex fighting +81 kilós mezőnyben Révhegyi Ervin állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

„A válogatott tagjai az érmeken túl további vb-pontszerző helyekkel gazdagodtak, ez is jól jelzi a ju-jitsu-ban a magyarok markáns jelenlétét” – összegzett a vb után Spalovszky Csaba szövetségi kapitány. 

Részletek

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

A hat éve megalakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében Révhegyi Ervin jóvoltából először született magyar ju-jitsu Európa-bajnoki aranyérem az összetettsége miatt a legnehezebbnek tartott, fighting system versenyszámban.

A sportág görögországi ifjúsági kontinensviadalán a Budapesti Budo és Mozgásművészeti Egyesület mindössze 15 éves versenyzője az U18-as korosztályban, a +81 kg-os súlycsoportban nyert aranyérmet a „küzdősportok triatlonjának” nevezhető harcművészeti stílusban.

A fighting system szakág küzdelmei karatéval indulnak, majd cselgánccsal folytatódva földharccal, vagyis brazil ju-jitsuval fejeződnek be, tehát három stílusirányzatot is kiválóan kell ismerni egy itt elért sikerhez – magyarázta Muzsai István, a hazai szövetség egyik alapítója.

„Ez a szabályrendszer szimulálja a legreálisabban a valóságos küzdelmet, csak éppen sportszerű módon, biztonságos körülmények között. A nemzetközi szövetséghez tartozó legtöbb tagország már évtizedek óta gyakorolja ezt a harcmodort, ezáltal sokkal jobban kialakult edzésmódszereik és felkészített versenyzőik vannak. Ezért nagy szó az első magyar Eb-arany, arról nem is beszélve, hogy Ervin még csupán 15 éves, és a súlycsoportjának a legfiatalabbja volt a versenyen” – nyilatkozta Muzsai István.

A 25 ország 617 versenyzőjét felvonultató görögországi U16, U18 és U21 Európa-bajnokságon a magyar válogatott 32 versenyzővel képviselte az országot, akik összesen négy arany-, egy ezüst- és hét bronzérmet harcoltak ki.

Részletek

Ju-Jitsu – Magyar arany az Eb-n

Magyar Európa-bajnoki cím Németországban. A Maintalban megrendezett kontinensbajnokságon a honosított Tereza Crisley +70 kilogrammban aranyérmes lett, míg Süle Szilárd a 77 kilósok között bronzérmet szerzett.

A Magyar Ju-Jitsu Szövetség információi szerint az érmek mellett több pontszerző helyet is begyűjtöttek az Európa-bajnokságon a magyarok.

A versenyzők mellett Juhász Tamás és Horváth Imre bírók kimagasló teljesítményük után „Continental A” minősítésben részesültek, ezzel ők lettek az első magyar versenybírók, akik Fighting-ban, illetve Ne-waza-ban elérték ezt a szintet.

Részletek

Európa-szerte remekeltek a ju-jitsus fiatalok

Két arany- és két bronzérmet nyertek a magyar válogatott versenyzők a hétvégén lebonyolított korosztályos ju-jitsu Európa-bajnokságokon.

 

Nagyszerűen szerepeltek a magyar fiatalok bolognai U18-as és U21-es Eb-n. A kontinensviadalon tavaly diadalmaskodó Tóth Anett ezúttal is aranyérmet nyert newazában, azaz földharcban: a 49 kg-osok között lett első izraeli és orosz ellenfele előtt. Szintén a dobogó tetejére állhatott fel Váradi Erzsébet, aki lengyel, francia és osztrák versenyzők legyőzésével nyerte a 63 kg-os súlycsoportot. Tóth Anett bátyja, Zoltán bronzéremmel térhetett haza az olaszországi viadalról.

 

A fiatalabbak számára Bukarestben rendezték meg az U15-ös földharc Európa-bajnokságot. A kétnapos rendezvényen az 50 kg-os Muzsai Nimród Orion az előkelő harmadik helyen végzett. Öccse, a 12 éves Muzsai Huba is kitett magáért, aki ötödik lett a nála jóval idősebbek között. 

A bukaresti Eb-vel párhuzamosan rendezték a nyílt román bajnokságot, ahol szintén elindultak fiataljaink. Fighting systemben Vaczula Erik 48 kg-os létére leiskolázta az összes ellenfelét a 66 kg-os súlycsoportban, így a három éve alakult Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség történetében elsőként nyert aranyérmet nemzetközi viadalon a legösszetettebb versenyszámban, a karatét, a cselgáncsot és a földharcot ötvöző küzdelemben.

A Ziegler Csaba vezette új elnökség kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a hazai szövetség – valamint a sportért felelős államtitkárság és a Nemzeti Versenysport Szövetség – támogatásával minél több tehetség juthasson ki világversenyekre.

A szövetségnek emellett az is törekvése, hogy az idén első alkalommal megrendezett Budapest Open nemzetközi verseny sikerére alapozva világ- vagy Európa-bajnokságot hozzon a magyar fővárosba. Biztató a sportág hazai kedvelői számára, hogy az elképzeléseket a 140 tagországgal rendelkező Nemzetközi Ju-Jitsu Szövetség (JJIF) is támogatja.

Részletek

Magyar lány nyert világkupát ju-jitsuban

Aranyérmet nyert Tóth Alexa a Nemzetközi Ju-jitsu Szövetség, a JJIF Athénban megrendezett U15-ös világkupáján. A háromnapos rendezvényen 30 nemzet közel 1100 versenyzője vett részt.

 

A sportolók az úgynevezett fighting system, duo system és ne-waza versenyszámokban mérték össze tudásukat. A 15 éven aluli lányok 48 kg-os földharc (ne-waza) kategóriájában Tóth Alexáé lett az aranyérem. A magyar tehetség a tizennégy fős mezőnyben előbb a döntőbe került, majd ott karfeszítéssel diadalmaskodott.

A kyokushin karate alapokkal rendelkező Tóth Alexa tehetségét jelzi, hogy mindössze három éve kezdte a ju-jitsu földharc változatát gyakorolni a Bocfölde Küzdősport Szakosztály keretein belül. A hazai szakvezetés szerint képes lehet arra, hogy hazánk egyik nemzetközi földharc klasszisává váljon, és nyomdokaiba lépjen példaképének, a tavalyi Világjátékokon aranyérmet nyert Szűcs Kristófnak.

Részletek