Gyulai Miklós: káprázatos, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott

MH/MTI 2024. március 5. kedd. 21:52 „Egy fedett pályás vb nem szokott főesemény lenni, noha mindig fontos állomás és erőfelmérő” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a MASZ vezetője. „A most látottak alapján viszont nagyon jó kis szabad téri szezon elé nézünk, amelyben ott lesz a római Európa-bajnokság és a párizsi olimpia is.” Az elnök…

Részletek

Abenát egy, Stankovicot két meccsre tiltották el

MH/MTI 2024. március 1. péntek. 19:49Frissítve: 2024. március 1. 19:52 Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a szerdai, debreceni nyolcaddöntő 46. percében piros lapot kapó Myenty Abenának csak a diósgyőri negyeddöntőt kell kihagynia, Dejan Stankovic viszont továbbjutás esetén még az elődöntőben sem ülhet le a bajnoki címvédő kispadjára. A szerb tréner közvetlenül a debreceniek egyenlítése után…

Részletek

Két bronzérem a birkózó Európa-bajnokságon

MH/MTI 2024. február 17. szombat. 22:43Frissítve: 2024. február 17. 23:14 Az FTC világ- és Európa-bajnok klasszisa a 65 kg-ban aratott tavalyi vb-címével olimpiai kvótát szerzett, a román fővárosban pedig egy súllyal feljebb indult. A pénteki előcsatározások során Muszukajev két sima győzelemmel jutott elődöntőbe, melyben az örmény Arman Andreaszjannal fordulatos mérkőzést vívott, és hiába vezetett 5-0-ra,…

Részletek

Kézilabda: Palasics Kristóf két hét múlva visszatérne a pályára

MH/MTI 2024. február 10. szombat. 12:51 Palasics öt mérkőzést játszott – ezeken 36 védése volt – az ötödik helyezett magyar válogatottban a januári, németországi Európa-bajnokságon, majd Kölnben kórházba került és megoperálták. Az utolsó meccs előtt elhagyhatta a kórházat, a Lanxess Arenában tekintette meg a szlovénok elleni találkozót, majd a küldöttséggel együtt utazott vissza Magyarországra. Mint…

Részletek

A csapat korábbi játékosa visszatérhet Újpestre – sajtóhír

A hazai sportsajtóban az elmúlt napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy hamarosan tulajdonosváltás történhet az Újpestnél… NB I: a jövő héten megtörténhet a régóta várt tulajdonosváltás – sajtóhír A Nemzeti Sport információi szerint az Újpest belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet a hétfői napon Magyarországra látogatott és eligazítást tartott, a várakozások szerint a klub eladásáról is értekezett….

Részletek

Újabb két játékost igazolt a River Plate – HIVATALOS

Az aktuális átigazolási időszakban jelentős változások mentek végbe az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő River Plate játékoskeretében… (Photo by Hernan Cortez/Getty Images) A River Plate az elmúlt hétvégén erősítette meg, hogy a csapat szerződtette Rodrigo Villagrát a Talleres Córdobától, valamint megszerezte Agustín Sant’Anna játékjogát a Defensa y Justicia együttesétől. A 22 éves védekező középpályás a…

Részletek

Rasovszky Kristóf: amikor minden a helyére kerül

Rasovszky Kristóf megint történelmet írt: bár sok mindent nyert az elmúlt években, világkupákat, összetettet, volt vb- és Eb-első 5km-en, de egy „igazi” világverseny 10km-es aranyérme még hiányzott a kollekciójából. Most viszont az olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérme után vasárnap nem akadt ellenfele a királykategóriában s lett világbajnok, első magyarként. És még valami, ami eddig nem…

Részletek

Sport: Orbán Viktor és Szijjártó Péter is gratulált Rasovszky úszó vb-n szerzett aranyához

A 20 éves Betlehem Dávid felnőtt pályafutása egyik legjobb egyéni vb-eredményét elérve biztosította be olimpiai indulását a dohai hatodik helyével. A fiatal magyar a 2022-es budapesti vb-n ötödik volt. A 26 esztendős, ötkarikás ezüstérmes Rasovszky karrierje második világbajnoki címét szerezte meg a nyíltvízi úszók 10 kilométeres vasárnapi versenyében. 2019-ben, Kvangdzsuban 5 kilométeren, míg most az…

Részletek

Visszavonult a vb-ezüstérmes középpályás – HIVATALOS

38 éves bejelentette a visszavonulását az egykori vb-ezüstérmes argentin válogatott futballista… (Photo by Shaun Botterill – FIFA/FIFA via Getty Images) A legutóbb a török Istanbul Basaksehir csapatát erősítő argentin középpályás, Lucas Biglia bejelentette, hogy befejezi aktív pályafutását, végleg szögre akaszta a stoplist. A 38 esztendős argentin középpályás a legutolsó idényét megelőzően két szezont töltött a…

Részletek

Sport: Junior világbajnok lett, jövőre már a profik között játszhat a magyar sznúkeres

Az egyik fél ötödik sikeréig tartó aranycsatában Révész 3-1-re elhúzott úgy, hogy a harmadik partiban megszakítás nélkül 130 pontot lökött. Ezt követően a riválisa ugyan egyenlíteni tudott, de a „hajrában” a magyar játékos volt a pontosabb, így végül 5-3-as diadalt aratott. Révész Bulcsú pénteken megnyerte az albániai Golemben rendezett junior sznúker-világbajnokságot, ezzel a következő szezontól…

Részletek