kick-box tagged posts

Kick-boxot és emberséget tanított a jordán menekülttáborban Mórádi Zsolt

Újabb különleges tapasztalatokkal gazdagodott edzéstartásai során Jordániában a kick-box sportág történetének legsikeresebb versenyzője. Mórádi Zsolt már visszajáró vendégként oktatott az ázsiai országban, ahol megismerkedett egy médiasztárrá lett filantróp kick-box bíróval, a 80 ezer szír menekült lakta Zaatari Refugee Campben pedig egy szorgalmas féllábú fiatalembert is a tanítványai között tudhat.

A napokban immár másodjára edzősködött a szigorúan őrzött sivatagi menekülttáborban a tízszeres magyar világbajnok. A versenyzéstől tavaly visszavonult sportember a WAKO kick-box világszövetség, az ENSZ és a Peace and Sport szervezet együttműködésének köszönhetően járt ismét a nehéz sorsú fiatalok között, akik szabadidős tevékenységként űzik a kick-boxot.

A legutóbbi látogatásom óta 20-25 százalékkal nőtt a létszám, vagyis érik be az a munka, amit elkezdtünk Alival, a táborban élő és dolgozó menekült edzővel. A kick-box oktatás célja itt nem feltétlenül az, hogy küzdősportolókat neveljünk, sokkal inkább, hogy segítsük jobb és a közösség számára is hasznosabb emberré válni az edzésre járókat, ami nem utolsó szempont egy olyan helyen, ahol a víz és az áram biztosítása sem százszázalékosan megoldott” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

A magyar kick-boxos és a helyi edző kitaláltak egy olyan vizsgarendszertami nemcsak a fizikai teljesítmény növelését szolgálja, hanem figyelembe veszi emberi tényezőket is. Ennek lényege, hogy a két-három havonta tartott erőnléti és technikai vizsgák mellett az edző azt is megnézi: az adott tanítvány például mennyire fogad szót szüleinek vagy mennyire tanulj jól az iskolában.

A tábor nagyjából 120 fős kick-boxos közössége heti háromszor tréningezik, három csoportban. A program sikerét pedig jól mutatja, hogy az egyik legszorgalmasabb diák egy féllábú srác. Annyira megtetszett neki ez a küzdősport, hogy Ali rendszeresen külön foglalkozik vele és más testi fogyatékossággal élőkkel is. Emellett szintén komoly áttörés, hogy novembertől a WAKO egy, szintén a táborban élő női edző vezetésével elindítja a nőknek szóló kick-boxos foglalkozásokat is. Ez hatalmas előrelépés egy arab országban” – ismertette a tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnöki tisztségét is betöltő fiatalember.

A menekülttáborban töltött nap után Mórádi Zsolt a jordán kick-box szövetség szervezésében egy nyílt szemináriumon oktatott Ammánban. A háromnapos programon 12 arab ország 200 sportolója, edzője és bírója vett részt, akiket az újdonság erejével nyűgözött le világbajnokunk bemutató tréningje.

Nagyon eredményes volt a szeminárium, jogosan várható, hogy felpezsdül a térségben a kick-box élet. Számomra pedig külön öröm, hogy megismerkedhettem a hihetetlen humanitárius tevékenységet is végző bíróval, Zayeddel. Ő egy könyvelőből lett filantróp médiaszemélyiség, aki a szíriai háború kirobbanása után otthagyta a munkáját és létrehozott egy mára már 500 tagot számláló segélyszervezetet, amely a menekültek egészségügyi ellátását és oktatását támogatja. Voltam egy általuk üzemeltetett árvaházban, ahol szívszorító volt hallani, milyen küzdelmeken mentek keresztül ezek a gyerekek, és hogy milyen nagy dolog, hogy rendezett körülmények között élhetnek. De összességében pozitív élményekkel távoztam, mert láttam, mennyit dolgozik a szervezet, hogy a nélkülözőknek lehetőségük legyen egy szebb jövőre” – foglalta össze jordániai élményeit a csepeli klasszis.

Read More

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

Hat érmet szereztek a magyar versenyzők a Bristol Open elnevezésű rangos kick-box versenyen. A novemberi felnőtt világbajnokság felkészülési állomásán egyéniben Murvai Lívia, csapatban pedig Veres Alex és Richárd a dobogó tetejére állhatott fel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 


A 16 ország közel 900 versenyzőjét felvonultató viadalon – a TV2 Exatlon Hungary című műsorából is ismert – Murvai Lívia a pointfighting szakág 55 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel végzett az élen, miután a döntőben 10-7-re nyert az ír Fitzpatrick ellen. 

Szintén aranyérmet akasztottak a Veres testvérek közül Alex és Richárd nyakába is. A kétfős csapatok versengésében a fivérek a Halker-Király Team színeiben indultak. Együttesük három sikerrel jutott el a végső győzelemig, miután a fináléban a svájciakat múlta felül 9-5-re. 

A többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd egyéniben a súlycsoport nélküli küzdelmek során szerzett egy ezüstérmet is, míg Murvai Lívia az 50 kg-ban harmadik lett. Szintén két éremmel térhet haza Angliából Kondár Anna, aki a nehézsúlyú nők között bronz-, míg a nyílt kategóriában, a Grand Champion versenyszámban ezüstérmet nyert.

A tavaly óta a NOB által is elismert sportágban a jövő héten rendezik a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világbajnokságát, majd november végén kerül sor a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak vb-jére.

Bristol Open, a magyar érmesek: 


Pointfighting:
Férfiak:
Grand Champion: 2. Veres Richárd
Kétfős csapat, +75 kg: 1. Halker-Király Team (Veres Alex, Veres Richárd)
Nők:
50 kg: 3. Murvai Lívia
55 kg: 1. Murvai Lívia
+70 kg: 3. Kondár Anna
Grand Champion: 2. Kondár Anna

Read More

Győzelemmel hangolt a vb-címvédésre Rákóczi Renáta

Aranyéremmel utazik haza a kick-box Skandináv Openről Rákóczi Renáta, aki novemberben profi világbajnoki címét szeretné majd megvédeni a ringben. A legjobb tatamis versenyzők a hétvégén a Cseh Openen jeleskedtek, ahol Veres Richárd és Busa Gabriella is duplázni tudott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.


Különleges hely Norvégia Rákóczi Renáta számára, hiszen a 32 éves kick-boxos tavaly szeptemberben ott hódította el a ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszer 55 kg-os súlycsoportjának profi világbajnoki címét. A Titán SE sportolója a hétvégén az Oslóban megrendezett Skandináv Openen lépett kötelek közé, ahol a 60 kilós súlycsoport döntőjében 3-0-ra nyert a norvég Celik ellen.

"Azt gondolom, hogy jó felkészülésen vagyunk túl. A mostani verseny egy állomás volt a novemberi címvédés előtt, a szereplés pedig nagyon jó előjel" – nyilatkozta Rákóczi Renáta.

A kick-box tatamis szakágainak – pointfighting, light-contact, kick-light és zenés formagyakorlat – versengéseit rendezték Prágában. A Cseh Openen remekeltek a magyarok: az első helyen végeztek az éremtáblázaton, még a házigazdákat is megelőzve.

A felnőttek között 13 aranyat is begyűjtöttek a magyar kick-boxosok. Ebből kettő a többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd nyakába került, aki a pointfightingban súlycsoportjának megnyerése mellett a csúcsversenyszámnak számító nyílt kategóriában, a Grand Championban is első lett. Szintén kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára Busa Gabriella. A jogi doktori címmel rendelkező kick-boxos hölgy a 60 kg-ban megnyerte a light-contact és a kick-light szabályrendszerek küzdelmeit is.

Egyéniben nyert még Hidvégi Nándor, Bálint Martin, Veres Alex, Imre Tamás, Csikós Péter, Szabó Dorina, Szachán Bolivár és Tóth Vanessza, valamint aranyérmet szerzett a Halker-Király Team pointfighting csapata is.

Eredmények:

Skandináv Open:

Full-contact:
Nők: 60 kg: 1. Rákóczi Renáta

Cseh Open:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Hidvégi Nándor
63 kg: 1. Bálint Martin
69 kg: 1. Veres Richárd
79 kg: 1. Veres Alex
89 kg: 1. Imre Tamás
+94 kg: 1. Csikós Péter
Grand Champion: 1. Veres Richárd
Nők:
Grand Champion: 1. Szabó Dorina
Csapat: 1. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
89 kg: 1. Szachán Bolivár
Nők:
50 kg: 1. Tóth Vanessza
60 kg: 1. Busa Gabriella

Kick-light:
Nők:
60 kg: 1. Busa Gabriella

Read More

Kick-boxos érmek Belgiumból és Csehországból

Veres Alex ezüstérmet nyert a Beverenben megrendezett kick-box világkupán. A tavaly óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert WAKO világszervezet legrangosabb sorozatának belgiumi állomásán Nagy Henrietta a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Bronzéremmel térhetett haza a prágai K1 World Grand Prix-ról Habash Antoine is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A májusi budapesti világkupán két bronzéremig jutó Veres Alex négy győztesen megvívott csatával Belgiumban egészen a döntőig menetelt a pointfighting szabályrendszer 79 kg-os súlycsoportjában, ahol végül ezüstérmet nyert.

A szintén a csepeli Halker-Király Team csapatát erősítő Nagy Henrietta harmadik lett a +70 kg-os női mezőnyben.

A legjobb magyar ringesek ötfős csoportja a Prágában lebonyolított WAKO K1 World Grand Prix-n szerepelt.

A felnőtt férfiaknál a 2017-es budapesti vb-n győztes Habash Antoine a 63.5 kg-os súlycsoportban egy 3-0-ás diadal után a döntőbe jutásért kikapott az orosz Mihajlovtól, így ezúttal bronzérmet szerzett.

Jóni Máté 67 kg-ban és a nőknél az 52 kilós Zsiga Melinda az ötödik helyen végzett.

A junioroknál az augusztusi győri utánpótlás kick-box Eb-n aranyérmes Pálfi Viktória az 56 kg-os lányok között második lett, miután két nyertes küzdelmet követően a fináléban 2-1-re alulmaradt a cseh Stanoeva ellen.

Read More

Visszatér a menekülttáborba a magyar kick-box legenda

Különleges helyszínre látogat el ismét a tízszeres kick-box világbajnok Mórádi Zsolt. A versenyzéstől tavaly visszavonult klasszis a jordán kick-box szövetség meghívására egy háromnapos szemináriumon népszerűsíti a sportágat Ammán városában, majd meglátogatja azt a szigorúan őrzött, szíriai menekültek lakta tábort, ahol áprilisban már sok fiatalnak adott reményt – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Igazi kihívásnak ígérkező szakmai útra indul a napokban a kick-box történetének eddigi legsikeresebb versenyzője, Mórádi Zsolt. A csepeli sportoló először szeptember 26. és 28. között a jordán fővárosban vesz részt egy nemzetközi szemináriumon, ahol a pointfighting szakág versenyzőit és edzőit oktatja.

„A tavaly óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert WAKO kick-box világszervezet egyik célja, hogy Ázsiában is egyre erősebbé tegye a sportágat. Ennek megfelelően a sportolóknak, edzőknek és bíróknak egyaránt lesznek szemináriumok, amelyeken a részvétel ingyenes” – ismertette Mórádi Zsolt.

A tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnökeként is tevékenykedő magyar kick-boxos ezután az Ammánhoz közeli, ám hétköznapi helyszínnek semmiképp sem mondható Zaatari Refugee Campbe utazik, ahol 80 ezer szíriai menekült él elkerítve a sivatagban. Nem ismeretlen immár számára a terep, hiszen a tekintélyes Peace and Sport szervezet békenagyköveteként az ENSZ, a WAKO és a Peace and Sport közös szervezésében áprilisban már járt a szigorúan őrzött táborban, ahol az ott élő menekült edző, Ali munkáját segítette.

„Most, hogy jött a jordániai lehetőség, rögtön kapcsolatba léptem a Peace and Sporttal, hogy megint szerezzenek nekem engedélyt az ENSZ-től a belépésre. Ez egy harckocsikkal és géppisztolyos őrökkel védett terület, se ki, se be nem lehet menni, emiatt is nagyon hálásak ott az efféle programokért. Alival előre megbeszéltük, hogy ezúttal a tanítványok motiválására fektetjük a hangsúlyt. Úgy tudom, hogy a múltkori látogatásom óta nőtt a csapat létszáma, így még fontosabb, hogy lehetőleg hosszabb távú célokat adjunk nekik a kick-box gyakorlásában, amelyek nem csak a sportszakmai előremenetelt, hanem a fiatal sportolók emberi karakterének fejlődését is segítik” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

Read More

A kick-boxos Veres Richárd újra a Sportcsillagok Falán

A hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Veres Richárd is újra "tenyerelhetett" azon az eseményen, amikor a szeptember közepén a Testnevelési Egyetemen olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmes magyar sportolók közreműködésével ismét felállították a Sportcsillagok Falát. Az eredeti egy szomorú emlékű napon, a négy évvel ezelőtti tűzvészben sérült meg. A magyar kick-boxos elmondta: kéznyoma még 2011-ben került fel a falra, de a mostani alkalom talán még nagyobb boldogságot okozott neki, mint az akkori.

- Hatalmas elismerés volt a számomra és a sportágam számára – emlékezett vissza Veres Richárd –, amikor 2011-ben olyan hírességek tenyérlenyomatai közé kerülhetett az enyém, mint például Papp László, Puskás Ferenc, Kovács Kokó István és Mocsai Lajos. Mivel én egy kifejezetten rajongó típus vagyok, egy álmom vált valóra azzal, hogy ilyen klasszisok közé kerülhettem, és az egyik legnagyobb megbecsülés volt, amiben sportolóként részesültem.

- Miként érintett annak idején a tűzeset?

- Emlékszem, hogy otthon voltam és szörnyülködve néztem a híreket. Aggódtam. Nem is a saját kézlenyomatom, hanem az olyan sportolók keze nyoma miatt, akik már nincsenek köztünk. Nagyon elszomorított, hogy ilyen ereklyék veszhetnek oda.

- Mit szóltál, hogy a kéznyomod felkerülhet az újra felállított falra is?

- Eszméletlenül boldog voltam, amikor megkerestek, hogy újraindítják ezt a kezdeményezést. Talán még annál is jobban örültem, mint amikor először felkerültem. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú a legnagyobb játékboltban, hiszen igazi legendák társaságában lehettem ott az eseményen. Az egyik legszebb nap volt az életemben.

- Az is különleges lehetett, amikor olimpiai fáklyás futásban vettél részt... Hogyan lehet, hogy több, alapvetően olimpia-centrikus eseményben is szerepet kapsz?

- Leszögezném, hogy nem tartom magam különb sportolónak senkinél, csak próbálom kihozni magamból a legtöbbet, és ennek általában meg is van a gyümölcse. Mindazonáltal amikor 2012-ben Londonban futottam az olimpiai fáklyával, az mesébe illő volt. Főleg azért, mert ugyebár, a mi családunk nagyon hátrányos helyzetű volt, és áldom a napot, amikor a szebb jövő reményében felköltöztünk Budapestre. Anélkül nemhogy Amerikába vagy Kínába, de még talán a szomszéd városba sem jutottam volna el. Úgyhogy, mondom, a mi történetünk a szintén világ- és Európa-bajnok két fiú- és két lánytestvéremmel tényleg mesébe illő. Boldog vagyok és büszke az életemre.

Read More

Sporttörténelmi magyar szereplés a győri kick-box Eb-n

Soha nem szerepeltek ilyen jól magyar kick-boxosok világversenyen, mint a győri utánpótlás Európa-bajnokságon. A rekordlétszámot, 39 ország 1600 indulóját felvonultató, remek hangulatban lezajlott Eb-n a hazai fiatalok összesen 28 aranyérmet nyertek. Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke szerint az Eb megrendezése is sikeres volt, így jó eséllyel pályázunk a sportág 2021-es és 2022-es utánpótlás világversenyeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Fiataljaink az Európa-bajnoki címek mellett 23 második és 63 harmadik helyet is szereztek, ezzel felülmúlták az eddigi legjobb magyar szereplést. Hazánk Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton.

A hazai rendezésű Eb-n 8 és 18 éves kor között több korosztályban rendeztek versenyeket, és a formagyakorlat versenyszámok mellett a sportág mind a hat küzdelmi szakágában avattak bajnokokat.

A legtöbb elsőséget, 12-t a pointfighting szabályrendszerben szerezték a mieink, tíz Eb-cím született kick-lightban, négy light-contactban, de a hagyományosan erős tatamis szakágak mellett a ringben és formagyakorlatban is lett magyar aranyérmes.

Egyéniben legeredményesebb magyarként Bárdos Inez két arany- és egy bronzérmet nyert, míg Hammer Máté két Európa-bajnoki címet szerzett. A négy csapat versenyszámból is sikerült egyet a hazai kick-boxosoknak megnyerni.

„A magyar szereplés felülmúlta a várakozásokat, minden szabályrendszerben ott tudtunk lenni a legjobbak között, sikerült megőrizni a helyünket a világban” – értékelt Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Önmagában nagy dolog, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapatot tudtuk kiállítani, mert a rutinszerzésre és az erőfelmérésre nincs egy ilyen versenynél jobb lehetőség. Az pedig a hab a tortán, hogy minden idők legjobb szereplése kerekedett ki ebből.”

Jól sikerült az Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása is, ami további sportdiplomáciai sikerek záloga lehet – hangsúlyozta a sportvezető.

„A sportág rendezvényei közül mindig az utánpótlás világversenyek a legnépesebbek, ezeken lehet a leginkább megcsúszni. Mi azonban helytálltunk, és ez nem csak az én véleményem, hanem a világszövetségé is. Terveink között szerepel, hogy két év múlva egy ugyanilyen utánpótlás Eb-t szeretnénk rendezni, a rákövetkező évben pedig utánpótlás vb-t. Azt gondolom, hogy jó eséllyel pályázunk ezekre. Voltam már néhány világversenyen, sehol nem volt ennyi ország és ennyi versenyző, sem ilyen remek versenyhelyszín, mint az Audi Aréna Győr és a lebonyolítás is gördülékeny volt. Ha ez nem elég, akkor nem tudom, mi kell még…”

Utánpótlás kick-box Európa-bajnokság, Győr, a magyar érmesek:

 

Aranyérmesek:
Fördős Jázmin (gyermek lány, pointfighting, 30 kg)
Pusztai Ábel (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Kozmann Mónika (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Nagy Bálint (kadet1 fiú, pointfighting, +47 kg)
Petró Lilian (kadet2 lány, pointfighting, 32 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, pointfighting 37 kg)
Trenyik Hanna (kadet2 lány, pointfighting, 65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, pointfighting, 37 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, light-contact, 50 kg)
Nagy Tamás (kadet2 fiú, light-contact, 42 kg)
Zajácz Bence (junior férfi pointfighting 69 kg)
Mezei Nikolett (junior női kick-light, 65 kg)
Debre Bence (junior férfi, kick-light, 69 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, kick-light, 89 kg)
Vígváry Viktor (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, kick-light, +94 kg)
Pálfi Viktória Dóra (junior2 női, K1, 56 kg)
Hadra Bíborka (gyermek lány, pointfighting, 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 lány, kick-light, 37 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)
Kadet1 pointfighting csapat (Pántya Réka, Péter Magdolna, Malatyinszki Bendegúz, Nagy Bálint, Dénes Dániel, Földi Dániel)

 

Ezüstérmesek:
Bánfi Boglárka (kadet1 lány, pointfighting, 28 kg)
Román Nikolasz (kadet1 fiú, pointfighting, 32 kg)
Dénes Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 47 kg)
Kis Réka (kadet2 lány, pointfighting, 37 kg)
Gombás Alexandra (kadet2 lány, pointfighting, 50 kg)
Pataki Klaudia (kadet2 lány, pointfighting, +65 kg)
Török Dóra (junior női, pointfighting, +70 kg)
Viczián Roland (junior férfi, pointfighting, 69 kg)
Kolozsvári Kinga (junior női, kick-light, 60 kg)
Kurunczi Noémi (gyermek lány, pointfighting, +36 kg)
Annus Marcell (gyermek fiú, pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 lány, kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 lány, kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 fiú, full-contact, 45 kg)
Kiss Panna (junior2 lány, full-contact, 48 kg)
Jászai Orsolya (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Baráth Albert Károly (kadet2 fiú, kick-light, 57 kg)
Pallag Csenge (junior női, light-contact, 70 kg)
Halász Enikő (junior női, light-contact, +70 kg)
Holczmüller Bence (junior férfi, light-contact, 89 kg)
Németh Péter (junior férfi, light-contact, 94 kg)
Kunya Noel (junior2 férfi, full-contact, 67 kg)
Török Karola (kadet2 lány, kick-light, 55 kg)
Nagy Ramóna (kadet2 lány, kick-light, 65 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, kick-light, +65 kg)
Hammer Máté (kadet2 fiú, kick-light, 55 kg)
Kajtár Bence (junior férfi, light-contact, 74 kg)

Bronzérmesek:

Kozsuch Kincső (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Halmágyi Nikolett (gyermek lány, pointfighting, 24 kg)
Debreczeni Frida (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pointfighting, 27 kg)
Nagy Vince (gyermek fiú, pointfighting, 24 kg)
Puska Dániel (gyermek fiú, pointfighting, 30 kg)
Géczi Csaba (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Petrovszki Márton (gyermek fiú, pointfighting, 33 kg)
Kozma Kornél (gyermek fiú, pointfighting, 36 kg)
Menkó Zalán (gyermek fiú, +36 kg)
Vicsorek Zita (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Fülöp Anna (kadet1 lány, pointfighting, 32 kg)
Nagy Míra (kadet1 lány, pointfighting, 37 kg)
Pántya Réka (kadet1 lány, pointfighting, 47 kg)
Halmágyi Levente (kadet1 fiú, pointfighting, 28 kg)
Földi Dániel (kadet1 fiú, pointfighting, 42 kg)
Viczián Vivien (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Hegedűs Hanga (kadet2 lány, pointfighting, 46 kg)
Wallandt Gergő (kadet2 fiú, pointfighting, 42 kg)
Solymosi Bence (kadet2 fiú, pointfighting, 52 kg)
Lázár Erik (kadet2 fiú, pointfighting, +69 kg)
Bárdos Inez (kadet2 lány, light-contact, 37 kg)
Nagy Lilla (kadet2 lány, light-contact, 42 kg)
Kovács Laura Fanni (kadet2 lány, light-contact, 46 kg)
Török Karola (kadet2 lány, light-contact, 55 kg)
Korcsok Nikolett (kadet2 lány, light-contact, +65 kg
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, light-contact, 69 kg)
Cselovszki Patrik (junior férfi, pointfighting, 57 kg)
Bálint Martin (junior férfi, pointfighting, 63 kg)
Czár Tibor (junior férfi, pointfighting, 79 kg)
Legenyei Pintér Noel (junior férfi, pointfighting, +94 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Pallag Csenge (junior női, kick-light, 70 kg)
Maruscsák László (junior férfi, kick-light, 63 kg)
Németh Péter (junior férfi, kick-light, 94 kg)
Györe Bendegúz (junior1 fiú, full-contact, 57 kg)
Erős Patrik (junior1 fiú, full-contact, 60 kg)
Berecz Tibor (junior1 fiú, low-kick, +81 kg)
Szeleczki Lilla (junior1 lány, low-kick, 48 kg)
Kékegyi Márk (junior1 fiú, K1, 51 kg)
Varga Kristóf (junior1 fiú, K1, 71 kg)
Lázár Noel (gyermek fiú, fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 női, kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fiú, fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek lány, pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 lány, full-contact, 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 lány, full-contact, +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 fiú, full-contact, 48 kg)
Kánai Kristóf (kadet2 fiú, kick-light, 42 kg)
Simon Dávid (kadet2 fiú, kick-light, 63 kg)
Molisz Zoltán (kadet2 fiú, kick-light, 69 kg)
Szögi Nóra (kadet2 lány, light-contact, 65 kg)
Tóth Vanessza (junior női, kick-light, 50 kg)
Kürti Bonita (junior női, kick-light, 70 kg)
Nagy Máté (junior férfi, light-contact, 69 kg)
Kamilli Mirella (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Elek Ágnes (junior2 női, low-kick, 56 kg)
Kleinheisler Dorina (junior2 női, low-kick, 70 kg)
Borbás Csaba (junior2 férfi, low-kick, +91 kg)
Szilágyi Viktória (junior2 női, K1, 60 kg)
Flack Márk (junior2 férfi, K1, 75 kg)
Gyermek pointfighting A csapat (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Kozma Kornél, Puska Dániel, Tóth Márk, Zodoma Zétény)

Read More

Kick-box Eb: 22 arany a zárónap előtt

A pénteki versenynapon 27 magyar érdekeltségű döntő várt a magyar versenyzőkre Győrben a rekordlétszámot hozott utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon, amiből 18 arany- és 9 ezüstérem született. A Magyar Kick-box Szakszövetség beszámolója szerint a korábbi eredményekkel együtt – a szombati zárónap előtt – a magyar csapatnak 22 első, 16 második és 49 harmadik helye van.

A hatalmas számok mögött az áll, hogy az Audi Aréna Győrben zajló Eb-n a sportág mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick, K1 és formagyakorlat – 8 és 18 éves kor között több korosztályban osztanak érmeket, egy kategóriában pedig nemzetenként két versenyző indulhat.

Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179-en képviselik a magyar színeket. Az eredményekkel Magyarország a második helyen áll az éremtáblázaton, egyedül az oroszok előzik meg a mieinket.

Szombaton további 11 magyar érdekelt a finálékban, emellett a csapat versenyszámokat is a zárónapon rendezik.

Read More

Több mint száz magyar érem a győri kick-box Eb-n

Elképesztő mennyiségű éremmel gazdagodik a magyar kick-box a sportág Győrben szombat estig tartó utánpótlás Európa-bajnokságán. A csütörtöki küzdelmeket követően ugyanis eldőlt, hogy a magyar fiatalok nyakába egyéniben összességében 110 érmet akasztanak.

A nagy számok mögött az áll, hogy az Audi Aréna Győrben zajló Eb-n a sportág mind a hét szabályrendszerében – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick, K1 és formagyakorlat – több korosztályban osztanak érmeket, egy kategóriában pedig nemzetenként két versenyző indulhat.

Arra, hogy pontosan melyik színű éremből mennyi lesz a végén a magyaroknak, a döntők után lehet választ adni, mindenesetre a hazai versenyzők közül pénteken és szombaton 37-en küzdhetnek az aranyéremért.

A magyar kick-boxosok a hétfőtől tartó küzdelmek során már eddig is begyűjtöttek 4 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzérmet, amivel a csütörtöki versenynapot követően Magyarország a harmadik helyen állt a nemzetek éremtáblázatán.

Aranyérmes: 
Hadra Bíborka (gyermek pointfighting 36 kg)
Jancsó Lili (gyermek pointfighting +36 kg)
Annus Marcell (gyermek kreatív formagyakorlat)
Bárdos Inez (kadet2 kick-light 37 kg)

Ezüstérmes: 
Kurunczi Noémi (gyermek pointfighting +36 kg)
Annus Marcell (gyermek pusztakezes formagyakorlat)
Petrovszki Márton (gyermek fegyveres formagyakorlat)
Kis Réka (kadet2 kick-light 37 kg)
Tar Petra (kadet2 kreatív formagyakorlat)
Karai Zétény (junior1 full-contact 45 kg)
Kiss Panna (junior2 full-contact 48 kg)

Bronzérmes: 
Lázár Noel (gyermek fegyveres formagyakorlat)
Nagy Boglárka Boróka (junior2 kreatív formagyakorlat)
Gerencsér Ádám (kadet2 fegyveres kreatív formagyakorlat)
Laurinyecz Emma (gyermek pusztakezes formagyakorlat)
Pap Nikola (junior1 full-contact 48 kg)
Szabó Kitti (junior1 full-contact +60 kg)
Csipkés Krisztián (junior1 full-contact 48 kg)

Read More

Kick-box – A sportág legnagyobb utánpótlás Eb-je zajlik Győrben

1600 harcos küzd Győrben. A Rába-parti városban a sportág eddigi legnagyobb utánpótlás kontinensbajnokságát rendezték meg. A hazai szövetség elnöke szerint fantasztikus hangulatban találnak gazdára az Eb-érmek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

„Mindent megtettünk azért, hogy ez az Európa-bajnokság zökkenőmentesen induljon. Úgy gondolom, hogy ez sikerült. Egy nagyon látványos és hangulatos megnyitó után megkezdődtek a küzdelmek. Komoly feladat volt megtervezni az 1600 indulónak a versenyeit, és lebonyolítani” – mondta Galambos Péter, az MKBSZ elnöke.

A sportvezető kitért arra is, hogy a magyar csapat eredményes felkészülésen van túl.

„Az edzőink jól végzik a munkájukat, és sikeres edzőtáborokkal vezették fel ezt az Európa-bajnokságot, így biztos vagyok abban, hogy a kitűzött céljainkat elérjük” – fogalmazott Galambos Péter.

Az Európa-bajnokság, amelynek az Audi Aréna Győr ad otthont, szombatig tart. Az Eb legnépesebb csapatát a magyarok indították, összesen 179 versenyző képviseli a magyar színeket.

Read More