Rekordot hozott az idei Diákbajnokság és Engrich Mariann emlékverseny

Küzdelem, formagyakorlat és gyorsrúgó versenykategória sem maradhatott ki az idei programból. 2024-ben új helyszín, Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokság és Engrich Mariann Emlékversenynek szombaton, mely az eddigi legnagyobb nevező létszámmal zajlott.  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt a tornán, ami rekord a diákbajnokságok történetében. A legkisebbektől a legnagyobbakig, minden korosztály képviseltette magát. A formagyakorlatosok…

Részletek

2024-es szabályváltozások

Idén is voltak változtatások a szabályokban, melyet a Bírói Bizottság foglalt össze az alábbi dokumentumban. Ezek főleg a mérkőzések felfüggesztésének részleteit, illetve a videozsűri használatát érintik. Szabályváltozások 2024 Taekwondo Szövetség

Részletek

Márton Viviana és Józsa Levente is ott lesz az olimpián

Történelmi sikert értek el a taekwondósok az olimpiai selejtezősorozatban. Soha ekkora létszámmal nem vett még részt a magyar taekwondo csapat olimpián és megszületett az első magyar női taekwondós kvóta is. Márton Viviana (67 kg) és Józsa Levente (68 kg) révén két magyarnak szurkolhattunk a szófiai olimpiai kvalifikációs torna záró napján, ahol a döntőbe jutás ért…

Részletek

Márton Luanát az olimpiai bronzérmes állította meg

Az 57 kg-osok mezőnyében Márton Luana sikeréért szoríthattunk szombaton. Az első kiemeltként rangsorolt világbajnokunknak három nyert mérkőzésre volt szüksége az olimpiai kvótához a szófiai selejtezőtornán. Egy iráni állta útját az európai selejtező tornán.  Olimpiai kvalifikációs verseny, nyolcaddöntő: Márton Luana – Diana Krush: 2-0 Gyors adok-kapok után Lua átvette a kezdeményezést és egy perc után 9-2-re…

Részletek

Paralimpiai kvótáért küzdöttek a mieink, holnaptól az olimpiai részvétel a tét

Két magyar szállt harcba a paralimpiai kvótákért pénteken Szófiában. A paralimpiai súlyokban a repülőjegyet tornagyőzelemmel lehetett megszerezni. D Kiss Zoltán (K44, +80 kg) három éve, a tokiói játékokra történő kvalifikáció során a döntőig jutott, de ott vereséget szenvedett a brit Matt Bushtól és nem sikerült akkor kvótát szereznie. Elődöntő: D Kiss Zoltán – Orest Pylypiak:…

Részletek

Bán Diána is harcba száll a kvótáért

Jól indult a magyar küldöttség szófiai kinttartózkodása, ugyanis a sikeres klasszifikációt követően Bán Diána is elindulhat a pénteki paralimpiai selejtezőtornán. Rajta kívül D Kiss Zoltán is harcba száll a paralimpiai kvótáért. Az utolsó olimpiai és paralimpiai kvótákat osztják ki március 8-10-ig Szófiában. Márton Luana, Márton Viviana és Józsa Levente döntőbe jutás esetén lehet ott Párizsban….

Részletek

Éremmel indította a szezont a poomsae csapat

A rettentő erős mezőnyt felvonultató bolgár openen kezdte meg idei szereplését a formagyakorlat válogatott. Takács Gábor bronzérme mellett Gál Nikolett debütálásának is örülhettünk. Több, mint 300 induló volt a bolgár versenyen, ahol nagyon erős mezőny gyűlt össze. Európa legjobbjain kívül pástra léptek még mások mellett hongkongi, iráni és amerikai versenyzők is. Szarka Tímea válogatott edző…

Részletek

Nemzetközi pályázat

Az UNESCO által támogatott International Centre of Martial Arts for Youth Development and Engagement felhívására március 10-ig lehet jelentkezni. A szervezet nyitott iskolájához keres partnereket, mely a júniustól szeptemberig tartó időszakban részt venne a programban, ahol a 8-12 hetes periódusban heti 2-3 napon tartana foglalkozásokat általános és középiskolás diákok számára. A jelentkezők legfeljebb 8900 dollár…

Részletek

Diákbajnokság és Engrich Mariann Emlékverseny Mogyoródon

Mogyoród ad otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amely a szokásoknak megfelelően most is egyben tisztelgés lesz az egykori kiváló versenyző, Engrich Mariann emléke előtt. Engrich Mariann Nevezési határidő: 2024. március 19. kedd 23 óra 59 perc Nevezések beküldése www.tpss.eu vagy www.tpss2021.eu – Küzdelem/ Formagyakorlat Gyorsrúgó – előzetesen: info@wttaekwondo.hu/helyszíni nevezés Nevezési díjak: Gyorsrúgó 3000 Ft/fő Egyéni Poomsae 9000…

Részletek

Hárman küzdenek az olimpiáért, D Kiss Zoltán pedig a paralimpiáért száll harcba

Az utolsó olimpiai és paralimpiai kvótákat osztják ki március 8-10-ig Szófiában. Márton Luana, Márton Viviana és Józsa Levente döntőbe jutás esetén lehet ott Párizsban. D Kiss Zoltánnak meg kell nyernie a kvalifikációs tornát a paralimpiai részvételért. Mind a négyen Bulgáriában próbálnak szerencsét. A sort március 8-án a parataekwondósok kezdik. A tavalyi Eb-n ötödik D Kiss…

Részletek