Sport: Nagy Ádám az olasz másodosztályú Speziában folytatja kölcsönben

Új klubja szerdán hozta nyilvánosságra a 28 éves játékos megszerzését, a honlapján rugalmas, lendületes, kiváló játékintelligánciával rendelkező középpályásként jellemezve a magyar futballistát. Az egyezség vételi opciót is tartalmaz, de erről részleteket nem közöltek. Három évvel később, 2019 nyarán az angol másodosztályú Bristol City szerződtette, ahol 62 fellépésén és 3 gólt szerzett, majd 2021-ben visszatért Olaszországba,…

Részletek

Sport: Négy mérkőzéssel készül az Eb-re a magyar labdarúgó-válogatott

– foglalta össze az MLSZ elnöke. A találkozók pontos időpontjai még nem ismertek, de az már nagyjából látszik, mikor kerülhet rájuk sor. Márciusban a 20. és 27. közötti időszak jöhet szóba: az biztos, hogy az Eb-playoff napjain, vagyis március 21-én és 26-án nem lehetnek barátságos meccsek. Az MLSZ későbbre ígért pontosabb tájékoztatást.Később, közvetlenül az Európa-bajnokság…

Részletek

Sport: Mindegy, hogy szerepel az Eb-n a magyar válogatott, Rossi akkor is marad a helyén

Az interjúban Csányi Sándor beszélt a magyar válogatott Eb-belépőiről is, az UEFA adatai szerint az együttes Svájc, Németország és Skócia elleni csoportmeccsére is 400 és 500 ezer közötti jegyigénylés futott be Magyarországról. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint olyan az olasz edző szerződése, hogy ha akarna se mehetne. Rossi 2018 nyara óta irányítja a válogatottat, amely tavaly –…

Részletek

Sport: Ön igényelt jegyet a foci-Eb-re? Most leellenőrizheti, kapott-e!

A jegyértékesítés december 4-én kezdődött – azonban az európai szövetség már előző nap megnyitotta a regisztrációs és jelentkezési oldalt – és 12-én zárult. Aki ebben az időszakban nem adta le jegyigényét, az gyakorlatilag lemondhat róla, hogy élőben szurkoljon a magyar válogatottnak. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette, kik azok, akik jegyhez jutottak a 2024-es Európa-bajnokságra. Az…

Részletek

Sport: Megvan, hol lesz a magyar válogatott főhadiszállása az Eb-n

Weiler im Allgäu mindössze kétórányi autóútra van Stuttgarttól, itt lép pályára a válogatott Németország és Skócia ellen is. Az UEFA előírásai szerint minden csapatnak legkésőbb az első mérkőzése előtt 5 nappal kell megérkeznie Németországba, így a magyar válogatott június 10-én fogja elfoglalni bázisát, az Eb-re történő felkészülést pedig a tervek szerint május 27-én kezdi meg…

Részletek

Sport: Szoboszlai arról beszélt, milyen új szerephez juthat a Liverpoolban

Elmondása szerint tanulni mindenkitől lehet, így jó példával szolgált számára Szalai Ádám – akihez közel került és sokat is tanult tőle –, ahogyan Dzsudzsák Balázs is. Szoboszlai szerint „neki sokszor jutott nehéz feladat, amikor vereségek, kudarcok után kellett kiállnia és olyanért is vállalni a felelősséget, ami nem feltétlenül az ő hibája. Tisztelem, ha valaki ezt…

Részletek

Sport: A Sevilla FC elvinné a magyar válogatott kulcsemberét

A német Sky Sports újságírója, Dennis Bayer információi szerint Sallai Roland, a Freiburg és a magyar labdarúgó-válogatott szélsője az Európa-ligát – és annak elődjét, az UEFA-kupát – hétszer elhódító Sevilla csapatához szerződhet. A legutóbbi kiírást is a spanyol csapat nyerte, a budapesti döntőben az AS Roma ellen a 0–0-s döntetlen után a tizenegyespárbaj döntött. A…

Részletek

Sport: Gyorsan gyógyul Szoboszlai, de szerdán még biztosan nem játszhat

Mohamed Szalahra és Vataru Endóra válogatottbeli kötelezettségeik miatt nem számíthat Jürgen Klopp. Trent Alexander-Arnold is kidőlt az Arsenal elleni hétvégi mérkőzés után, így összesen nyolc sérültje van a Liverpoolnak. Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen szenvedett combsérülést. Nem úgy Virgil van Dijk, aki ugyan az Arsenal ellen nem volt bevethető, de a következő mérkőzésen már játékra…

Részletek

Sport: Páholyból nézhetjük: Magyarország – Montenegró Eb-selejtező

Magyaroszág – Montenegró: 0 – 1 A meccs főbb eseményei: Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott a magyar labdarúgó-válogatott három nappal ezelőtti kezdőcsapatán, amelybe Balogh Botond, Bolla Bendegúz, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is bekerült a Montenegró elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre. Cikkünk a folyamatosan frissül. A 11 találkozó óta veretlen és már biztos Eb-résztvevő…

Részletek

Sport: Élő: Magyarország – Montenegró Eb-selejtező: 3 – 1

A magyar csapat cserélt egyet a 62. percben: Horváth Krisztofer jött be Styles helyére. © Túry Gergely © Túry Gergely Utolsó csoportmeccsét játssza a kvalifikációs körben a magyar válogatott, amely már kijutott a jövő évi németországi futball-eb-re. Utolsó csoportmeccsét játssza a kvalifikációs körben a magyar válogatott, amely már kijutott a jövő évi németországi futball-eb-re. Utolsó…

Részletek