Negyven ország 340 versenyzője nevezett a budapesti versenyre

MH/MTI 2024. február 24. szombat. 5:01 Az európai szövetség honlapjának pénteki híradása szerint 218 felnőtt és 122 junior versenyző szerepel majd a magyar fővárosban. A felnőtteknél az egyéni mellett az együttes kéziszer-csapatok is versenyeznek, a fiatalabbak ezúttal csak egyéniben indulhatnak. A magyar szövetség egyéniben három felnőtt és négy junior tornászt, valamint egy-egy tartalékot, a csapatversenyre…

Részletek

Közvetlen vetélytárshoz írt alá a Ferencváros távozója – HIVATALOS

A Ferencváros a csütörtök napon felbontotta játékosa szerződését, aki máris megtalálta új csapatát az egyik legnagyobb vetélytársnál… (Photo by Tullio Puglia – UEFA/UEFA via Getty Images) A Fehérvár hivatalos honlapja hétfőn erősítette meg, hogy a Ferencvárostól távozó Sigér Dávid szabadúszóként a csapathoz szerződött. A 33 esztendős csupaszív középpályás 2018-ban a Balmazújvárostól igazolt a zöld-fehérekhez, azelőtt a “téglási…

Részletek

Sport: Elrajtolt a sztárok nélküli vb, ami sokak számára az utolsó szalmaszál

Mihók Attila és Cseh Sándor együttesének nem lesz könnyű dolga, hiszen a papírforma szerint a negyeddöntőben az olimpiai bajnok Egyesült Államok, vagy a címvédő és Eb-győztes Hollandiával csapattal találkozhat. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy vereség esetén elúszik az olimpia, az erőviszonyok erőviszonyok alapján ugyanis jó esély van arra, hogy a két elérhető kvóta közül…

Részletek

Riválishoz kerülhet a Ferencváros távozója – sajtóhír

A Ferencváros a csütörtök napon felbontotta játékosa szerződését, aki a hírek szerint egy élmezőnybeli vetélytársnál készül folytatni… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) Miután a Ferencváros a játékos kezdeményezésére felbontotta Sigér Dávid szerződését, a Sportal információi szeirnt a magyar válogatott középpályás a Fehérvár csapatához készül leigazolni. A 33 esztendős csupaszív középpályás 2018-ban a Balmazújvárostól igazolt a zöld-fehérekhez, azelőtt…

Részletek

FIFA: megdőltek az átigazolási összegek rekordjai 2023-ban

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette, hogy mennyivel nőttek 2023-ban a játékosokra költött átigazolási összegek. (Photo by Flor Tan Jun/Getty Images) Tavaly az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai – derült ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanulmányából. Szoboszlai Dominik Lipcséből Liverpoolba szerződése a top 10-es…

Részletek

Mégis marad Szaúd-Arábiában Karim Benzema

Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy Karim Benzema mindössze hat hónap után elhagyja a szaúdi profi ligában szereplő Al-Ittihad csapatát, de most úgy tűnik, mégis marad, mivel a szaúdi átigazolási piac ma este zárul. (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Karim Benzema marad az Al-Ittihadnál, pedig korábban arról szóltak a hírek, hogy mindössze fél év…

Részletek

Sport: Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,…

Részletek

Sevcsenko fontos tisztséget kapott hazájában – HIVATALOS

Az ukrán labdarúgó-szövetség megválasztotta az előzetes letartóztatásba helyezett korábbi elnöke utódját… (Photo by Rob Newell – CameraSport via Getty Images) Az ukrán labdarúgó-szövetség új elnöke a korábbi aranylabdás labdarúgó, Andrij Sevcsenko lett. Az ország futballjának ikonikus alakját a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén 93 igennel, ellenszavazat nélkül választották meg a küldöttek. Sevcsenko elődje, a 2015-ben hivatalba…

Részletek

Döntött a válogatottságról a magyar válogatott kiszemeltje

A napokban az ír sajtóban röppent fel, hogy a Blackburn Rovers gólerős középpályása magyar válogatott lehet… (Photo by Dave Howarth – CameraSport via Getty Images) Miután az elmúlt hétvégén az ír sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a magyar válogatott meghívta az Európa-bajnoki keretébe a Blackburn Rovers ír középpályását, Sammie Szmodicsot, több oldalról is megcáfolták…

Részletek

Kinevezték az új brazil szövetségi kapitányt – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Sao Paulo FC edzője vette át a brazil válogatott irányítását… (Photo by Miguel Schincariol/Getty Images) A brazil labdarúgó-szövetség megerősítette, hogy Fernando Diniz menesztése után az eddig a Sao Paulo csapatát irányító Dorival Júnior veszi át a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját. A 61 éves tréner a 2002 óta tartó edzői…

Részletek