Sport: Meghalt Mario Zagallo, a brazil foci legendája

Bal oldali középpályásként kezdte 10-es mezben, de ennek akkoriban, a Pelé előtti időkben még nem volt olyan nagy jelentősége. Hamarosan azonban posztot váltott. „Láttam, hogy nehéz lesz bejutni a brazil válogatottba a 10-es mezben, mivel sok nagyszerű játékos volt azon a poszton. Ezért a középpályáról a bal szélre kerültem” – mondta korábban. Elhunyt Mario Zagallo,…

Részletek

Egy évvel Pelé halála után kiesett a Santos a brazil élvonalból

MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 20:59 Pelé és Neymar korábbi csapata az utolsó fordulóban 2–1-re kikapott otthon a Fortaleza együttesétől, és a vereség megpecsételte a sorsát. A háromszoros világbajnok Pelé szinte egész pályafutását a Santosban töltötte, a gárda egy évvel a legendás játékos tavaly december 29-i halála után búcsúzott az első osztálytól. A háromszoros Libertadores…

Részletek

Pelével találkozhatnak a magyar focirajongók

A Snickers a futballtörténelem egyik legnagyobb legendájával fogott össze az új, “Játssz úgy, mint Pelé!” kampányuk keretében. A verseny során három magyar focirajongónak lesz lehetősége arra, hogy találkozzon Pelével a barcelonai Olimpiai Stadionban, és részt vegyenek egy közös edzésen a világhírű sportikonnal. A versenyzőknek csupán annyit kell tenni, hogy jelentkeznek az április 24-től június 18-ig […]

Részletek