Ralikrossz-vb: Szabó Krisztián ismét dobogós!

Újabb fantasztikus verseny! Szabó Krisztián ismét dobogóra tudott állni a ralikrossz-világbajnokságon – ezúttal a Nürburgringen.

A magyar pilóta így folytatta jó sorozatát, miszerint az összes eddigi vb-állomáson, amelyen elindult döntőbe jutott. Pedig a körülmények korántsem voltak tökéletesek. A nürburgringi pályára szombat reggelre több centis hó esett, a letakarítás után végül két kvalifikáció után, az elődöntőt követően ismét a döntőben találta magát a GRX magyar pilótája, ahol az utolsó sorból rajtolt, de okos és taktikus versenyzéssel pályafutása során másodszor, Spa után ismét dobogóra tudott állni, miután harmadik lett.

A futamot a svéd Johan Kristoferson nyerte meg a svájci Juriy Belevszkij előtt.

Szabó Krisztián így értékelte az idei vb-sorozat utolsó előtti futamát. „Nem indult valami jól a nap. A hó eltakarítása után a szabadedzést még jeges pályán kezdtük, nem is ment annyira nekem, még az első kvalifikációval sem vagyok elégedett. A Q2-től javultam, és összességében sikerült hozni egy harmadik helyet. Ezt természetesen jónak értékelem. Nagyon bízom abban, hogy vasárnap ott tudom folytatni, ahol ma abbahagytam” – mondta Szabó Krisztián.

A világbajnokság a holnapi, ugyancsak a Nürburgringen megrendezendő zárófutammal ér véget. 

Részletek

Izgalmas hajrá – véget ér a ralikrossz-vb!

Szabó Krisztián felkészült a finisre. A ralikrossz-világbajnokságon induló magyar pilóta az ötödik helyről várja a világverseny idei lezárását. A németországi Nürburgring ad otthont annak a dupla futamnak, amely lezárja a 2021-es száguldást.

„Arra különösen büszke vagyok, hogy az idei hét versenyből mind a hétben döntőbe jutottam. Dobogóra is tudtam állni, úgyhogy soha rosszabbat…” – nyilatkozta a kiutazás előtt Szabó Krisztián.

Szombaton és vasárnap egy-egy versenyt bonyolítanak le a németek. „Technikai sportról beszélünk, tehát bármi megtörténhet. Én nagyon bízom abban, hogy a sorozatban tudom azt folytatni, amit eddig hoztam, azaz finalista leszek mindkét nap, a többit meglátjuk” – mondta a magyar pilóta.

„Mindenesetre szeretném emlékezetessé tenni ezt a hajrát. Én készen állok” – mondta Szabó Krisztián, aki az ezt megelőző teljes szezonban a 10. helyen végzett, így megkérdőjelezhetetlen az előrelépése.

A világbajnoki pontversenyben a svéd Timmy Hansen vezet 178 ponttal. Az ugyancsak svéd Johan Kristoferson 161 ponttal a második, míg Kevin Hansen (svéd) jelenleg a bronzérmes pozícióban várja a hétvégi zárást 159 ponttal. Szabó csapattársa Niclas Grönholm 149 ponttal áll a negyedik helyen, Szabó Krisztián pedig 127 ponttal a tarsolyában vág neki a dupla nürburgringi hétvégének.

Részletek

Ralikrossz-vb: Szabó Krisztián negyedik lett Portugáliában

Szabó Krisztián egy negyedik helyezéssel folytatta szereplését a ralikrossz-világbajnoki sorozatban. A magyar pilóta ezúttal a portugáliai Montalegrében ült autóba, ahol mindössze 2 tizedmásodperccel maradt le a dobogóról.

A GRX versenyzője nagyot küzdött főleg az elődöntőben, ahol Kevin Hansennel koccant is egyet, és a falba csapódott. A portugáliai vb-futamot végül Szabó Krisztián csapattársa, a finn Niclas Grönholm nyerte meg a két Hansen, Timmy és Kevin előtt.

Szabó Krisztián ezt megelőzően sporttörténelmi sikert végrehajtva Spában dobogós helyezéssel zárt, miután harmadik lett. A portugál verseny után Szabó tovább erősítette összetettbeli ötödik pozícióját.

A világbajnokság november 27-én Németországban folytatódik.

 Ralikrossz-világbajnokság

Portugál Nagydíj:

  1. Niclas Grönholm (finn)
  2. Timmy Hansen (svéd)
  3. Kevin Hansen (svéd)
  4. Szabó Krisztián (magyar)

Összetett vb-pontverseny:

  1. Timmy Hansen (svéd) 178 pont, 2. Johan Kristofferson (svéd) 161, 3., Kevin Hansen (svéd) 159 …5., Szabó Krisztián (magyar) 127
Részletek

Ralikrossz-vb: Soha nem látott magyar siker

Sporttörténelmi magyar siker! Szabó Krisztián dobogóra tudott állni a ralikrossz-világbajnokság belga állomásán. A GRX magyar pilótája harmadik lett Spában. Szabó az ötödik helyről várja a világbajnokság következő, portugáliai futamát.

Fantasztikus magyar sikerrel ért véget a ralikrossz-vb belga állomása. Szabó Krisztián harmadik lett, ezzel sporttörténelmet írt. „Régóta hajszolom azt, hogy felállhassak a dobogóra. A helyzetem nem egyszerű, hiszen a kétszeres rali világbajnok finn Marcus Grönholm csapatában, a GRX-ben versenyzek, ahol Niclas Grönholm a csapattársam” – kezdete értékelését Szabó Krisztián.

„Spában minden összejött, döntőbe jutottam, és ott az úgynevezett joker-kört is nekem sikerült a leggyorsabban lehoznom, ezzel megvan életem első dobogós helyezése a világbajnoki sorozatban. Jó ezt kimondani, különösen annak tükrében, hogy én vagyok az első magyar pilóta, ki a TOP 3-ban végeztem vb-futamon” – mondta Szabó Krisztián.

Belgiumban a svéd Johan Kristoffersson győzött, megelőzve az ugyancsak svéd Timmy Hansent.

Szabó Krisztián, aki több nagyágyút is megelőzött Belgiumban, korábban volt autókrosz Eb-aranyérmes, ralikrosszban pedig két alkalommal összetett Eb-aranyérmes.

Részletek

Ralikrossz-vb: Nagy skalpokat gyűjtve 4. lett Szabó Krisztián Barcelonában

Magyar világbajnoki pontszerzés Katalóniában. A Marcus Grönholm csapatát erősítő Szabó Krisztián negyedik lett.

Éppen csak lemaradt a dobogóról Szabó Krisztián. A magyar autóversenyző a ralikrossz-világbajnokság nyitófutamán ugyanis negyedikként zárt. A világbajnokság első állomásának Barcelona adott otthont.

Szabó Krisztián ezen a viadalon megelőzte többek között a korábbi rali-világbajnoki futamokon induló és dobogós helyeken végző holland Kevin Abbring-t, és a német Timo Scheidert. Utóbbi német pilóta DTM-bajnok is volt. 

A barcelonai száguldás után a dobogós helyeken egy svéd trió zárt: Kevin Hansené lett a nyitófutam első helyéért járó trófea. Timmy Hansen lett a második, megelőzve Johan Kristofferssont. A ralikrossz-vb következő állomása a Nürburgringen lett volna, de a németországi áradások miatt törölték. Szabó Krisztián legközelebb a svédországi Höljesben ül autóba.

Részletek